Gion Nándor élete és pályája
Előzetes
Mi közöm lehet szegedi középiskolai tanárként a lassan egy évtizede elhunyt íróhoz és életművéhez? Jánoshalmiként a Felső-Bácska északi szegélyén születtem; nemcsak a szenttamási testvérvárosi kapcsolat késztet erre, hanem hogy az életmű szereplői közül nem kevésnek a nevével szülőhelyemen is találkoztam, sőt anyai dédnagyanyám, Bangó Julianna is rokonságban állhat a szenttamási emberekkel. Emellett irodalomtörténészként 2001 óta érdekel az életmű, amelyet a 2008-ban megjelent tanulmánykötetem1 is bizonyít.
Ma már nem olyan könnyű életrajzot írni. Amióta Király István nem tudta befejezni Ady-monográfiáját, Keresztury Dezső éppen elkészült az Arany-életrajzával és Szabolcsi Miklós a József Attila-nagymonográfiájával2, azóta alig akad irodalomkutató, aki nem értene egyet Fried István véleményével. A szegedi egyetemen oktató, a posztmodern irodalomtudományban jártas professzor szerint a szövegvilágok értelmezéséhez egyéni és/vagy csoportos munkán alapuló tanulmányokkal közelébb kerülhetünk, mintha ragaszkodnánk a százéves pozitivista és szellemtörténeti iskola elvárásaihoz. Ezt a kutatói magatartást tükrözi például Kerényi Ferenc új Petőfi életrajza3, illetve Elek Tibor, Gerold László „monográfiája”4.
Csakhogy az új évezredben mégis születtek példa értékű életrajzok! Ilyennek tekintem Andor Csaba Madáchát5, függetlenül attól, hogy a „profi” irodalomtörténészek nem vesznek róla tudomást, és Ferenc Győző Radnótiját6. Az előző nem született volna meg a szerző alapos mikrofilológiai kutatásai nélkül; a másikban pedig óriási szerepe volt az özvegy segítségének, s a szerző lírikusi beleérzésének.
Magam már az 1980-as években gondolkodtam életrajzíráson. Az észt íróról, Tammsaaréról szóló javaslatomat (Írók Világa-sorozat) az Európa Könyvkiadó elutasította. Jókairól és Mikszáthról már megjelentek kezdeményeim7. Elkészítettem a Baka-életrajz tervezetét8, ám ez a munka a magánéleti elfoglaltság és az író családja támogatásának hiánya miatt nem valósulhatott meg. S 2011 nyarán, egyfajta ujjgyakorlatként, százharmincnyolc miniéletrajzot készítettem a szegedi Mozaik Kiadónak.
Előzetes
Mi közöm lehet szegedi középiskolai tanárként a lassan egy évtizede elhunyt íróhoz és életművéhez? Jánoshalmiként a Felső-Bácska északi szegélyén születtem; nemcsak a szenttamási testvérvárosi kapcsolat késztet erre, hanem hogy az életmű szereplői közül nem kevésnek a nevével szülőhelyemen is találkoztam, sőt anyai dédnagyanyám, Bangó Julianna is rokonságban állhat a szenttamási emberekkel. Emellett irodalomtörténészként 2001 óta érdekel az életmű, amelyet a 2008-ban megjelent tanulmánykötetem1 is bizonyít.
Ma már nem olyan könnyű életrajzot írni. Amióta Király István nem tudta befejezni Ady-monográfiáját, Keresztury Dezső éppen elkészült az Arany-életrajzával és Szabolcsi Miklós a József Attila-nagymonográfiájával2, azóta alig akad irodalomkutató, aki nem értene egyet Fried István véleményével. A szegedi egyetemen oktató, a posztmodern irodalomtudományban jártas professzor szerint a szövegvilágok értelmezéséhez egyéni és/vagy csoportos munkán alapuló tanulmányokkal közelébb kerülhetünk, mintha ragaszkodnánk a százéves pozitivista és szellemtörténeti iskola elvárásaihoz. Ezt a kutatói magatartást tükrözi például Kerényi Ferenc új Petőfi életrajza3, illetve Elek Tibor, Gerold László „monográfiája”4.
Csakhogy az új évezredben mégis születtek példa értékű életrajzok! Ilyennek tekintem Andor Csaba Madáchát5, függetlenül attól, hogy a „profi” irodalomtörténészek nem vesznek róla tudomást, és Ferenc Győző Radnótiját6. Az előző nem született volna meg a szerző alapos mikrofilológiai kutatásai nélkül; a másikban pedig óriási szerepe volt az özvegy segítségének, s a szerző lírikusi beleérzésének.
Magam már az 1980-as években gondolkodtam életrajzíráson. Az észt íróról, Tammsaaréról szóló javaslatomat (Írók Világa-sorozat) az Európa Könyvkiadó elutasította. Jókairól és Mikszáthról már megjelentek kezdeményeim7. Elkészítettem a Baka-életrajz tervezetét8, ám ez a munka a magánéleti elfoglaltság és az író családja támogatásának hiánya miatt nem valósulhatott meg. S 2011 nyarán, egyfajta ujjgyakorlatként, százharmincnyolc miniéletrajzot készítettem a szegedi Mozaik Kiadónak.
Európa jövőjének alapvonalai
Ráhangolás
Az 1990-es évek végén Németh Péter Mikola barátom bevont az Ipoly-régió munkálataiba. A határokon átnyúló együttműködés akkor még új volt, hiszen sem Szlovákia, sem Magyarország nem volt még az Európai Unió tagja, ám a váci író-költő (aki az Ekszpanzió-performance-ival híressé vált) a határ melletti települések lakosaival, intézményeivel együttműködve megteremtett egy ma is hatékonyan működő régiós együttműködést.
Besenyei Sándor és munkatársai itt délen – édes éjektől menten [lásd a hírhedt 2004-es decemberi népszavazást] – mindent elkövettek, hogy Temesvár – Szeged – Újvidék háromszögében hasonló együttműködést teremtsenek. Az uniós tagság megnövelte ennek a „nagy-régiós” közös munkálkodásnak az esélyeit: testvérvárosi kapcsolatok születtek (például szülőhelyem, Jánoshalma Szenttamással és Tusnádfürdővel teremtett szövetséget); szinte felmérhetetlen sűrűséggel szövődött emberi kommunikációs háló a „nagy-régió” települései között.
Algyő – a Mátyás-mondából ismert gyeviek utóda – is bekapcsolódott ebbe a folyamatba. A Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 elnevezésű együttműködés nemcsak uniós pályázati hozzáférést jelent, hanem céltudatos tevékenységet is. Ennek egyik dokumentációja jelent meg a 2010-es év utolsó harmadában három nyelven: magyarul, románul (Bálint Enikő és Bodnár Ágnes tolmácsolása) és angolul (Fábián Attila fordítása).
Ráhangolás
Az 1990-es évek végén Németh Péter Mikola barátom bevont az Ipoly-régió munkálataiba. A határokon átnyúló együttműködés akkor még új volt, hiszen sem Szlovákia, sem Magyarország nem volt még az Európai Unió tagja, ám a váci író-költő (aki az Ekszpanzió-performance-ival híressé vált) a határ melletti települések lakosaival, intézményeivel együttműködve megteremtett egy ma is hatékonyan működő régiós együttműködést.
Besenyei Sándor és munkatársai itt délen – édes éjektől menten [lásd a hírhedt 2004-es decemberi népszavazást] – mindent elkövettek, hogy Temesvár – Szeged – Újvidék háromszögében hasonló együttműködést teremtsenek. Az uniós tagság megnövelte ennek a „nagy-régiós” közös munkálkodásnak az esélyeit: testvérvárosi kapcsolatok születtek (például szülőhelyem, Jánoshalma Szenttamással és Tusnádfürdővel teremtett szövetséget); szinte felmérhetetlen sűrűséggel szövődött emberi kommunikációs háló a „nagy-régió” települései között.
Algyő – a Mátyás-mondából ismert gyeviek utóda – is bekapcsolódott ebbe a folyamatba. A Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 elnevezésű együttműködés nemcsak uniós pályázati hozzáférést jelent, hanem céltudatos tevékenységet is. Ennek egyik dokumentációja jelent meg a 2010-es év utolsó harmadában három nyelven: magyarul, románul (Bálint Enikő és Bodnár Ágnes tolmácsolása) és angolul (Fábián Attila fordítása).
Az iskola és a család szocializációs hatása a tanulóifjúság életmódjára
„Egy gyermek élete olyan, mint egy papírlap, melyen minden arra járó nyomot hagy.”
kínai közmondás
Dinamikusan igyekszünk a világot, a gyermekek világát látni, változásában, fejlődésében, mozgásában. Ezt a szemléletet képviselve foglalkozom már hosszú évek óta hátrányos helyzetű gyerekekkel. Iskolánk megyei beiskolázású, kötelezően felvevő intézmény. A megye és vonzáskörzet 47 településéről érkeznek tanulóink, akiknek 64 fős kollégiumban tudunk elhelyezést biztosítani. Az intézmény épülete 2000-ben teljes felújításon, átalakításon esett át állami céltámogatásból, melynek következtében azon kevés iskolák közé tartozunk, melynek környezete modern, esztétikus, európai színvonalú. Így mind a közismereti tantárgyak, mind a szakmai elméleti tantárgyak oktatására, megfelelő szintű tantermek, szaktantermek állnak rendelkezésre, valamint a tanműhelyek ideális környezetet biztosítanak a hatékony gyakorlati oktatás feltételeinek megteremtéséhez.
Jelenleg 330 tanuló folytat tanulmányokat, melyből 114 fő közvetlenül szakképzésben vesz részt. Tanulóink családi státusza, különböző neveltségi szintje, a származásukból adódó különbözőségek, tanulási hátrányaik szükségessé teszik, hogy az átlagostól nagyobb gondot fordítsunk a nevelésre, a családok megismerésére, gondozására. Speciális végzettségű szakemberek, szociálpedagógus, pszichopedagógus, drogprevenciós tréner alkalmazásával biztosítjuk, hogy valamennyi felmerülő problémára azonnal megfelelő szakmai színvonalon tudjunk reagálni, és a megfelelő segítséget nyújtsuk a tanulónak és családjának egyaránt. Ezért tartjuk fontosnak a szülői gondozóhálózat működését, hiszen nagyon sok esetben a szülőkkel való rendszeres kapcsolattartás, rábeszélés, meggyőzés hatására sikerül a fiatalok lemorzsolódását megakadályozni.
Az osztályok átlagos létszáma 20-22 fő. 10 gyermekből 6 hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű, 3 magatartászavarokkal küzd, mindemellett többen részképességzavarosak. Ráadásul iskolánkban a roma származású tanulók aránya eléri a 40 %-ot. Bármilyen színes és tartalmas is a tanítási órák tananyaga, a szükséges nevelési hatásokat, a tanulók személyiségének sokoldalú fejlesztését csak tervszerűen kialakított nevelési rendszerrel, gondosan egymásra épített nevelési tartalmakkal lehet megvalósítani.
Az iskolai és iskolán kívüli programok: szakkörök, klubdélutánok, sportfoglalkozások, társastánc tanfolyam (tanár-diák), rendezvények, diákgyűlések, utazások, kirándulások, színház-és múzeumlátogatások, és a sor még folytatható – megannyi lehetőség a tanulók megismeréséhez és formálásához, az osztály közösségi arculatának kialakításához.
Amikor az iskolai nevelésről vagy akár az osztályfőnök, gyermekvédelmi felelős, romológus, szociálpedagógus munkájáról beszélünk, hangsúlyoznunk kell, hogy a gyermek, a fiatal személyiség vonásai a családban sarjadnak ki és izmosodnak meg: az iskola ezeket a pozitív hatásokat, nevelési értékeket csak felerősíti, a családból hozott negatív nevelési mintákat, szokásokat azonban végtelenül nehezen tudja – ha tudja egyáltalán – ellensúlyozni. Ez hatványozottan igaz a roma származású tanulóinkra. Itt a családoknak nem csak az anyagi helyzetére gondolok, hanem az életmódjából fakadó szocializáltságra, szellemi szintre, más társadalmi tradíciókra és főképpen a szülők és a gyermekek közötti érzelmi-lelki kapcsolatokra.
„Egy gyermek élete olyan, mint egy papírlap, melyen minden arra járó nyomot hagy.”
kínai közmondás
Dinamikusan igyekszünk a világot, a gyermekek világát látni, változásában, fejlődésében, mozgásában. Ezt a szemléletet képviselve foglalkozom már hosszú évek óta hátrányos helyzetű gyerekekkel. Iskolánk megyei beiskolázású, kötelezően felvevő intézmény. A megye és vonzáskörzet 47 településéről érkeznek tanulóink, akiknek 64 fős kollégiumban tudunk elhelyezést biztosítani. Az intézmény épülete 2000-ben teljes felújításon, átalakításon esett át állami céltámogatásból, melynek következtében azon kevés iskolák közé tartozunk, melynek környezete modern, esztétikus, európai színvonalú. Így mind a közismereti tantárgyak, mind a szakmai elméleti tantárgyak oktatására, megfelelő szintű tantermek, szaktantermek állnak rendelkezésre, valamint a tanműhelyek ideális környezetet biztosítanak a hatékony gyakorlati oktatás feltételeinek megteremtéséhez.
Jelenleg 330 tanuló folytat tanulmányokat, melyből 114 fő közvetlenül szakképzésben vesz részt. Tanulóink családi státusza, különböző neveltségi szintje, a származásukból adódó különbözőségek, tanulási hátrányaik szükségessé teszik, hogy az átlagostól nagyobb gondot fordítsunk a nevelésre, a családok megismerésére, gondozására. Speciális végzettségű szakemberek, szociálpedagógus, pszichopedagógus, drogprevenciós tréner alkalmazásával biztosítjuk, hogy valamennyi felmerülő problémára azonnal megfelelő szakmai színvonalon tudjunk reagálni, és a megfelelő segítséget nyújtsuk a tanulónak és családjának egyaránt. Ezért tartjuk fontosnak a szülői gondozóhálózat működését, hiszen nagyon sok esetben a szülőkkel való rendszeres kapcsolattartás, rábeszélés, meggyőzés hatására sikerül a fiatalok lemorzsolódását megakadályozni.
Az osztályok átlagos létszáma 20-22 fő. 10 gyermekből 6 hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű, 3 magatartászavarokkal küzd, mindemellett többen részképességzavarosak. Ráadásul iskolánkban a roma származású tanulók aránya eléri a 40 %-ot. Bármilyen színes és tartalmas is a tanítási órák tananyaga, a szükséges nevelési hatásokat, a tanulók személyiségének sokoldalú fejlesztését csak tervszerűen kialakított nevelési rendszerrel, gondosan egymásra épített nevelési tartalmakkal lehet megvalósítani.
Az iskolai és iskolán kívüli programok: szakkörök, klubdélutánok, sportfoglalkozások, társastánc tanfolyam (tanár-diák), rendezvények, diákgyűlések, utazások, kirándulások, színház-és múzeumlátogatások, és a sor még folytatható – megannyi lehetőség a tanulók megismeréséhez és formálásához, az osztály közösségi arculatának kialakításához.
Amikor az iskolai nevelésről vagy akár az osztályfőnök, gyermekvédelmi felelős, romológus, szociálpedagógus munkájáról beszélünk, hangsúlyoznunk kell, hogy a gyermek, a fiatal személyiség vonásai a családban sarjadnak ki és izmosodnak meg: az iskola ezeket a pozitív hatásokat, nevelési értékeket csak felerősíti, a családból hozott negatív nevelési mintákat, szokásokat azonban végtelenül nehezen tudja – ha tudja egyáltalán – ellensúlyozni. Ez hatványozottan igaz a roma származású tanulóinkra. Itt a családoknak nem csak az anyagi helyzetére gondolok, hanem az életmódjából fakadó szocializáltságra, szellemi szintre, más társadalmi tradíciókra és főképpen a szülők és a gyermekek közötti érzelmi-lelki kapcsolatokra.
A természet elpazarolt ajándékaitól a csökkenő színvonalú ökológiai szolgáltatásokig
Az emberi történelem során folyamatosan tökéletesednek a természeti erőforrások kihasználásának módjai, a népesség növekedésével pedig egyfolytában emelkedik a Föld felszínének használatba vett területe. A bioszféra mind nagyobb része veszíti el természetes állapotát, az emberi tevékenység környezetre gyakorolt hatása pedig kisebb vagy nagyobb intenzitással a Föld minden zugában érzékelhető. Bolygónk egyre nagyobb részén történnek visszafordíthatatlan változások, amelyek nemcsak helyi, de regionális és globális környezeti problémákat is okoznak.
A természettudományok fejlődésével ugyan fokozatosan fény derült a természetes rendszerek létfontosságú szerepére, de ennek a szerepnek az egyértelmű, érthető bemutatása mind a mai napig nincs jelen oktatási rendszerünkben. A felsőoktatás úgy képez természeti erőforrásokkal gazdálkodó szakembereket, biológusokat, sőt ökológusokat is, hogy a bioszféra globális folyamatairól nem kapnak egységes képet, sőt e folyamatok zömével talán meg sem ismerkednek. A víz, a nitrogén és a foszfor körforgása vagy a talajképződés sokunk számára ismerős fogalom. Ennek ellenére kevésbé vagyunk tudatában, milyen mértékben függenek ezek a folyamatok az élő rendszerektől, még kevésbé ismerjük azok szabályozó szerepét. A tudományok mai fejlettsége ellenére az oktatásban még mindig a három-négy évtizeddel előtti tudományos világkép tükröződik. Így történhet meg, hogy az élővilág szerepének jelentőségét leggyakrabban az oxigéntermeléssel próbáljuk illusztrálni, holott az bármely mesterséges kultúrában megvalósítható, az akváriumtól a nemesnyárültetvényig. A víz körforgása tananyag, de az erdők és a vizes élőhelyek nélkülözhetetlen szerepe nem kap kellő hangsúlyt… Még mindig lelkesen ültetjük bárhova az idegenhonos fákat, annak ellenére, hogy egy részük (például az akác) képes őshonos erdeink és gyepeink életközösségeinek teljes megsemmisítésére, de az emberek zömének nem volt alkalma megtanulni a különbséget az erdészeti monokultúra és az erdő között. A regionális és a globális klímaszabályozás kérdései már ma is szerepelnek mindennapjaink döntéseiben, a kérdés csak az, milyen forrásból származó, mennyire megbízható információk alapján fognak a döntéshozók határozni?
Az emberi történelem során folyamatosan tökéletesednek a természeti erőforrások kihasználásának módjai, a népesség növekedésével pedig egyfolytában emelkedik a Föld felszínének használatba vett területe. A bioszféra mind nagyobb része veszíti el természetes állapotát, az emberi tevékenység környezetre gyakorolt hatása pedig kisebb vagy nagyobb intenzitással a Föld minden zugában érzékelhető. Bolygónk egyre nagyobb részén történnek visszafordíthatatlan változások, amelyek nemcsak helyi, de regionális és globális környezeti problémákat is okoznak.
A természettudományok fejlődésével ugyan fokozatosan fény derült a természetes rendszerek létfontosságú szerepére, de ennek a szerepnek az egyértelmű, érthető bemutatása mind a mai napig nincs jelen oktatási rendszerünkben. A felsőoktatás úgy képez természeti erőforrásokkal gazdálkodó szakembereket, biológusokat, sőt ökológusokat is, hogy a bioszféra globális folyamatairól nem kapnak egységes képet, sőt e folyamatok zömével talán meg sem ismerkednek. A víz, a nitrogén és a foszfor körforgása vagy a talajképződés sokunk számára ismerős fogalom. Ennek ellenére kevésbé vagyunk tudatában, milyen mértékben függenek ezek a folyamatok az élő rendszerektől, még kevésbé ismerjük azok szabályozó szerepét. A tudományok mai fejlettsége ellenére az oktatásban még mindig a három-négy évtizeddel előtti tudományos világkép tükröződik. Így történhet meg, hogy az élővilág szerepének jelentőségét leggyakrabban az oxigéntermeléssel próbáljuk illusztrálni, holott az bármely mesterséges kultúrában megvalósítható, az akváriumtól a nemesnyárültetvényig. A víz körforgása tananyag, de az erdők és a vizes élőhelyek nélkülözhetetlen szerepe nem kap kellő hangsúlyt… Még mindig lelkesen ültetjük bárhova az idegenhonos fákat, annak ellenére, hogy egy részük (például az akác) képes őshonos erdeink és gyepeink életközösségeinek teljes megsemmisítésére, de az emberek zömének nem volt alkalma megtanulni a különbséget az erdészeti monokultúra és az erdő között. A regionális és a globális klímaszabályozás kérdései már ma is szerepelnek mindennapjaink döntéseiben, a kérdés csak az, milyen forrásból származó, mennyire megbízható információk alapján fognak a döntéshozók határozni?
A gyermek jogai kórházi és otthoni ápolás esetén
2000-ben, Barcelonában (Spanyolország), a HOPE szövetség (Kórházpedagógusok Európai Egyesülete) negyedik kongresszusán elfogadták a kórházban és otthon tanuló beteg gyermekek és fiatalok jogairól szóló európai listát.
A lista tartalmazza a következő bejegyzéseket:
Minden beteg gyermeknek és fiatalnak joga van az oktatáshoz a kórházban vagy otthon.
A tanítás célja az oktatás létrehozása, vezetése és az oktatási folyamat támogatása, amely lehetővé teszi a gyermekek és fiatalok számára a tanulói pozíciójuk megtartását.
A kórházi iskola kapcsolatot jelent a mindennapi élettel a gyermekek és a fiatalok számára. A pedagógiai munka a kórházban osztályban, csoportban vagy egyénileg történik.
A pedagógiai munkát a kórházban vagy otthon igazítani kell a beteg gyermekek és fiatalok képességeihez és szükségleteihez. Az oktatási programoknak összhangban kell lenniük a diák iskolájának oktatási programjával.
A tanteremnek és a munkakörnyezetnek alkalmazkodnia kell a beteg diákhoz. Új tudományos technológiákat kell alkalmazni, hogy minél inkább elnyomjuk a magány és az elszigeteltség érzését a beteg diáknál.
A betegek tanításánál különböző módszereket és tanulási formákat kell használni.
Az oktatási-pedagógiai munkát össze kell hangolni a kulturális tartalommal és az érintett gyermekek és fiatalok közvetlen részvételével.
A kórházpedagógusnak szakképzettnek kell lennie, és késznek kell lennie a folyamatos továbbfejlődésre.
A beteg gyermekek és fiatalok kórházi és otthoni tanárai teljes értékű tagjai kell, hogy legyenek a multidiszciplináris gondozó személyzetnek.
Az állandóan beteg gyermekeket és fiatalokat időben kell tájékoztatni a továbbtanulás lehetőségeiről és irányairól, figyelembe véve valamennyi érintett partnert.
A tanárnak a kórházban vagy otthon továbbra is tiszteletben kell tartania a beteg tanuló integritását és személyes korlátait. A hallgatók oktatásával és egészségi állapotával kapcsolatos információk esetében a tanárnak be kell tartania a szakmai titoktartást.
2000-ben, Barcelonában (Spanyolország), a HOPE szövetség (Kórházpedagógusok Európai Egyesülete) negyedik kongresszusán elfogadták a kórházban és otthon tanuló beteg gyermekek és fiatalok jogairól szóló európai listát.
A lista tartalmazza a következő bejegyzéseket:
Minden beteg gyermeknek és fiatalnak joga van az oktatáshoz a kórházban vagy otthon.
A tanítás célja az oktatás létrehozása, vezetése és az oktatási folyamat támogatása, amely lehetővé teszi a gyermekek és fiatalok számára a tanulói pozíciójuk megtartását.
A kórházi iskola kapcsolatot jelent a mindennapi élettel a gyermekek és a fiatalok számára. A pedagógiai munka a kórházban osztályban, csoportban vagy egyénileg történik.
A pedagógiai munkát a kórházban vagy otthon igazítani kell a beteg gyermekek és fiatalok képességeihez és szükségleteihez. Az oktatási programoknak összhangban kell lenniük a diák iskolájának oktatási programjával.
A tanteremnek és a munkakörnyezetnek alkalmazkodnia kell a beteg diákhoz. Új tudományos technológiákat kell alkalmazni, hogy minél inkább elnyomjuk a magány és az elszigeteltség érzését a beteg diáknál.
A betegek tanításánál különböző módszereket és tanulási formákat kell használni.
Az oktatási-pedagógiai munkát össze kell hangolni a kulturális tartalommal és az érintett gyermekek és fiatalok közvetlen részvételével.
A kórházpedagógusnak szakképzettnek kell lennie, és késznek kell lennie a folyamatos továbbfejlődésre.
A beteg gyermekek és fiatalok kórházi és otthoni tanárai teljes értékű tagjai kell, hogy legyenek a multidiszciplináris gondozó személyzetnek.
Az állandóan beteg gyermekeket és fiatalokat időben kell tájékoztatni a továbbtanulás lehetőségeiről és irányairól, figyelembe véve valamennyi érintett partnert.
A tanárnak a kórházban vagy otthon továbbra is tiszteletben kell tartania a beteg tanuló integritását és személyes korlátait. A hallgatók oktatásával és egészségi állapotával kapcsolatos információk esetében a tanárnak be kell tartania a szakmai titoktartást.
A lefejezett keselyű rejtélye
Tim Davys bemutatkozó regénye, „A halállista” teljesen rendhagyó krimiként robbant be a könyves világba, és bemutatta a plüssfigurák világát, amelyben gyilkosságok sorozata bolygatta meg a plüssállatok életét. 2011 decemberében megjelent Davys második regénye, „A lefejezett keselyű rejtélye”, melyben eredeti ötletéhez hűen, plüssállatokat helyezett noir stílusú krimi történetbe.