A 2010/2011-es tanévben lehetőségem nyílt arra, hogy betekintést nyerjek a svéd oktatási rendszerbe. Az Európai Önkéntes Szolgálat (angol nevéből: EVS) keretében egy 10 hónapos projektumon dolgozhattam a Göteborghoz közel fekvő Mölndal városkában. Munkahelyem a Lindhaga nevezetű ifjúsági szabadidőközpont volt. Minthogy a központ azonos épületben van az iskolával, így közvetlenül is betekintést nyerhettem a svéd iskola életébe, illetve az ott működő oktatási rendszerbe. Nagyon sok tanulóval, pedagógussal, ifjúsági vezetővel ismerkedtem meg, sőt, cikkem megírásához interjúkat is készítettem velük. Szeretném megosztani tapasztalataimat a téma iránt érdeklődő vajdasági társaimmal, hiszen úgy érzem, hogy világnézetem fejlődéséhez, valamint a neveléshez fűződő szakmai hozzáállásom és az ehhez kapcsolódó attitűdjeim finomításához nagyban hozzájárult a sajátunktól meglehetősen eltérő svéd társadalom és kultúra megismerése. Egy sikeres próbálkozás tanulságai
Ezt a beszámolót nem állt szándékomban azzal kezdeni, hogy az oktatásban (mind az oktató, mind az oktatott számára) milyen, szinte korlátlannak tűnő lehetőségeket is rejt a most már nálunk is, szinte minden középiskolás és tanár számára mindennaposan hozzáférhető internet és az évtizedes múltra visszatekintő, virágzó internetes kultúra. De mégis ezzel kell kezdenem, mert azt látom, hogy sem az iskolák, sem a kollégák, sem a diákok nem vagy csak igen szűk keretek között élnek ezekkel a lehetőségekkel. Az iskolák elavult, cégek által bérfrissített weboldalai, a tanárok számára hozzáférhetetlen tárhelyű szerverek és korlátozott hozzáférést adó iskolai gépek, az internetet a kék e betűvel azonosító munkatársak és a Facebookkal azonosító diákok mind-mind azt jelzik, hogy ez egyben egy olyan kihívás is, amellyel akár szeretnénk, akár nem: még meg kell küzdenünk. Azzal, hogy bemutatom és elemzem az órámhoz kapcsolva szerkesztett weboldalt és annak az oktatás folyamatában betöltött jelentőségét, ehhez a küzdelemhez szeretnék hozzájárulni és egyben a munkatársakat arra biztatni, bátran keresgéljenek és szabadon éljenek a világháló adta lehetőségekkel!

A videó iskolai használatának jótékony hatása az oktatási folyamatokra nem vonható kétségbe, ennek ellenére mégis egy alulreprezentált tanítási segédanyagról van szó, amelynek tanórán történő alkalmazása legtöbb esetben meglehetősen egyoldalú. Talán ha szem előtt tartanánk, hogy a digitális videó milyen lehetőségeket rejt magában, milyen hatással van és hogyan befolyásolható általa a tanítási-tanulási folyamat, akkor egyszerűbb és hatékonyabb lenne a videó beágyazása és integrációja a tantervi célok megvalósítása érdekében.
A napi híreket többek között tv-híradóból, interneten megosztott videókból szerezzük, a környezetünkről és világunkról dokumentumfilmekből tájékozódunk, kulturális és szórakozási igényeinket pedig játékfilmek, illetve különböző tv-műsorok nézésével (is) elégítjük ki, s mi magunk is videofelvételekkel dokumentáljuk, őrizzük meg a történéseket, élményeket. Sajnos az iskoláról nem mondható el, hogy a videót a mindennapi életben betöltött szerepével összhangban, kielégítő mértékben használnák a tanárok.
Egy állam gazdasági fejlettségét alapvetően a népesség képzettségi szintje határozza meg. Közhelynek számító igazság ez, mindenki ismeri és elfogadja. Minden kormány ígéri is, hogy megtesz mindent az iskolázottság növeléséért, hogy mindenki számára elérhetővé és igazságossá alakítja az oktatási rendszert. Az iskolarendszer ugyanakkor elavult, dinoszaurusz módjára ellenállást tanúsít az elmozdulás iránt. Jó volt eddig, jó lesz ezután is, egyébként is élvonalbeli szakembereink dolgoznak szerte a világban... Új vért ömleszteni az iskolákba sziszifuszi munka, meggyőzni a „csak-tanárokat“ az újítások tényleges alkalmazásáról, az új módszerek szükségszerűségéről, a diákok diktálta klíma elfogadásáról, alakíthatóságáról hosszú és fárasztó munka. A pedagógusok legtöbbje úgy szeretne dolgozni, oktatni, tanítani, ahogy őt tanították annak idején. Ezért nem véletlen a mondás, hogy oktatás túl komoly dolog ahhoz, hogy a pedagógusokra legyen bízva...
Az oktatási stratégiát, annak elemeit tehát sehol sem a tanárok kreálják, hanem egy testület, tanács vagy bizottság, amely meghatározza a fejlesztés irányvonalát, kijelöli a csapásvonalakat. Szerbia törvénykezése oktatási rendszerének alakítását az Országos Oktatási Tanácsra (Nacionalni prosvetni savet) bízta.
Interjú Erdély Lenkével, a Vajdasági Pedagógiai Intézet igazgatójával
Február elején megjelentek a feladatgyűjtemények matematikából és anyanyelvből a kisérettségire. A gyűjtemények megtalálhatók az Oktatási Minisztérium, valamint az Oktatási-nevelési Minőségfejlesztő Intézet (Zavod za vrednovanje kvaliteta obrazovanja i vaspitanja) honlapján, de szabad eladásban is beszerezhetők. A záróvizsgáról Erdély Lenkével, a Vajdasági Pedagógiai Intézet igazgatójával beszélgettünk.
Miben különbözik majd a kisérettségi a megszokott minősítővizsgáktól? Van mitől tartaniuk a diákoknak?
– Úgy gondolom, hogy akik eddig lelkiismeretesen tanultak, azoknak nem lesz gondjuk a kisérettségivel sem. Ezt azért merem így állítani, mert elkészültek a feladatgyűjtemények a záróvizsgákra. Ezek megtalálhatók lesznek a Vajdasági Pedagógiai Intézet honlapján is (www.pzv.org.rs). Lényegében annyiban különbözik a mostani feladatgyűjtemény az előzőtől, hogy 2009-ben és 2010 elején a kisebbségi nyelvekre vonatkozóan meghozták a követelményrendszert, felsorakoztatva a konkrét ismereteket, amelyeket a gyerekeknek el kellett sajátítaniuk az általános iskola végéig. Három szintet különböztetünk meg a feladatok között, az alapszintet, amit a gyerekek 80 százalékának meg kell tudnia oldani, ez valóban egy minimum-követelmény. A középszintű feladatokat a minisztérium szerint a diákok 50 százalékának tudnia kell megoldani, a haladó szintűeket pedig 20-30 százaléknak. Ez mindkét tantárgyra, anyanyelvre és matematikára is vonatkozik.