A Magyar Nemzeti Tanács 2010. október 28-án elfogadott Oktatásfejlesztési stratégiája célkitűzéseinek intenzív megvalósítása jellemezte az elmúlt egy évet –mondja Joó Horti Lívia, az MNT Közoktatási Bizottságának az elnöke.
Eredmények a számok tükrében
A 2011/2012-es iskolaévben sikerült elérni azt, hogy a gyermekét magyarként megjelölő szülők 85%-a döntsön úgy – a korábbi 80 százalékkal szemben –, hogy a magyar oktatás legyen gyermekük iskoláztatásának a nyelve, ez azt jelenti, hogy 1950 elsőst írattak magyar tagozatra. Sikerült jelentősen növelni a magyar általános iskolát végzett diákok magyar tannyelvű középiskolai továbbtanulását, a korábbi 92,4%-ról 95,6%-ra nőtt az arányuk. Sikerült megnövelni a IV. fokozatra iratkozók arányát is, számuk 69,8%-ról 75,4%-ra nőtt. Ezen belül a gimnáziumokba iratkozók aránya 17%-ról több mint 20%-ra emelkedett. A 152 magyar nyelven is oktató közoktatási intézmény közül az MNT kiemelt jelentőségűvé tett 36 iskolát, illetve 28 iskola esetében elindította a társalapítás kezdeményezését, 8 középiskola esetében sikerült be is fejezni ezt a folyamatot. 4 millió dináros keretösszegű pályázat jelent meg az iskolaév első félévére. 91 pályázat érkezett be, 65 oktatási intézményből. A keretösszegből 48 intézmény részesült (30 kiemelt jelentőségű, 18 magyarul is oktató).
Pályaorientáció a gyakorlatban címmel szervezett felnőttképzést a szabadkai Probitas Civil Szervezet. A két hétvégét felölelő oktatás célja az volt, hogy az előadók a pedagógusokkal együttműködve segítsék a tanulókat a pályaválasztásban. Az oklevél megszerzése mellett, ezzel az akkreditált képzéssel az általános és középiskolai pedagógusok pontjai is gyarapodtak. A kurzust a Szekeres László Alapítvány támogatta.
2011. november 26-án került sor a Tantárgyháló verseny zárórendezvényére. A 22 diákot és 27 mentortanárt vendégül látó esemény résztvevői Csantavérről, Kikindáról, Királyhalmáról, Magyarkanizsáról, Moholról, Óbecséről, Szabadkáról, Újvidékről és Zentáról érkeztek. A Tantárgyháló harmadik fordulójában, azaz a döntőn általános iskolai és középiskolai csoportban 8 és 7 pályamunka szerzői mutatták be önálló kutatásukat és tettek bizonyságot szakmai jártasságukról a választott témában. Az általános iskolás csoport versenybizottságának munkájában Béres Zoltán matematikatanár, Csernetics Magdolna fizika- és kémiatanár, Miskolci Izabella biológiatanár és Takács Izabella magyartanár, a középiskolás csoport versenybizottságának munkájában pedig Bálint Irén magyartanár, Búcsú Ottó fizikatanár, Kovács Róbert földrajztanár, Mészáros Zoltán történelemtanár, Soós Edit biológiatanár és Szórád Endre kémiatanár vettek részt.
Általános iskolások csoportja
I. díj: Gyarmati Anita (Kikinda), mentor: Szabó Judit
II. díj: Pozder Kornélia és Gutási Nándor (Óbecse), mentorok: Varnyú Róbert, Deissinger Ferenc Hajnalka, Magyarits Másits Márta
II. díj: Szemerédi Ilona (Mohol), mentor: dr. Borsos Éva
III. díj: Berényi Ilona (Királyhalma), mentor: Ágyas Sándor
III. díj: Csonka Krisztina, László Nikolett (Csantavér), mentor: Hatala Zoltán
III. díj: Javorán Anna, Mendrei Andrea, Milosavljević Teodóra, Vörös Antónia (Újvidék), mentorok: Lukács Dóra, Mendrei Györgyi, Milosavljević Ildikó, Rokvić Erzsébet
III. díj: Kadvány Gergely (Magyarkanizsa), mentor: Tomin Zsuzsanna
III. díj: Szabó Emília (Csantavér), mentor: Szabó Spiegel Hilda
Középiskolások csoportja
I. díj: Anitics Tamás (Zenta), mentor: Szórád Endre
II. díj: Lestár Boglárka és Csákány Lóránt (Szabadka), mentorok: dr. Raffai Győrög Rózsa, Varga Attila, Póczik András
III. díj: Fejdi Emma (Zenta), mentor: Szórád Endre
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Irodalmi karaván című pályázati programjának keretében a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet 2011 novembere és 2012 márciusa között a Vajdaságban öt Kárpát-medencei magyar írócsoport, irodalmi műhely munkatársainak részvételével felolvasókörutakat, irodalmi rendezvénysorozatokat szervez, amelyekre a kolozsvári székhelyű Erdélyi Magyar Írók Ligája, a marosvásárhelyi Látó, a pozsonyi Kalligram, az ungvári Együtt és a lendvai Muratáj című kulturális és irodalmi folyóiratok, illetve műhelyek munkatársai kaptak meghívást.
Kedves Diákok és Mentorok!Az EU-Vajdasági Felnőttképzési Központ pályázata