Az ifjúkor kríziseiről
A tudomány ma nem nagyon ad más meghatározást az ifjúkorról – az adoleszcens-korról –, mint hogy átmenet a gyermek és felnőttkor között. Úgy tűnik életévekben sehogyan sem sikerül meghatározni ezt az időszakot. Vannak, akik a 13-2l, mások inkább a 15-25 év közötti életperiódust tartják az adoleszcenskor időszakának. Egyesek a nemi serdülés időszakát serdülőkornak nevezik, mások ugyanezt a kort pubertásnak és az azt követő éveket adoleszcenciának. Ismét mások az egész átmeneti időszakot adoleszcenskornak hívják. A köztudat az ifjúság korának a felnőttkor első évtizedét tartja. Azonban a fogalmak teljes egyetértések hiányában is abban mindannyian egyetérthetünk, hogy úgy biológiai, mint személyiségfejlődési szempontból a legviharosabb életszakaszról van szó.
Krízis krízis hátán ez a periódus, amikor az eddigi fejlődés mintegy megtörik és a további fejlődés kétségessé válik. Ezek a krízisek – a tanulás, a pályaválasztás csődje, nemzedéki konfliktus a családban, társadalmi normákkal való szembeszegülő magatartás, új érzelmi kapcsolatok létesítésének kudarcai, a szexuális élet elkezdésének gátjai, és még tovább lehet sorolni – sokszor megjelenhetnek a normál lélektani folyamatban is. Sőt, a mindennapi tapasztalat arra int, hogy ha az ifjúkor viharok nélkül múlik, komoly válságokkal lehet majd számolni a felnőttkorban. A krízis fájdalmas, érlel és döntésre tanít, amiből a felnőttkorban mindannyiunknak bőven kijut.
Talán a leggyakoribbakat nézzük sorra.
A tudomány ma nem nagyon ad más meghatározást az ifjúkorról – az adoleszcens-korról –, mint hogy átmenet a gyermek és felnőttkor között. Úgy tűnik életévekben sehogyan sem sikerül meghatározni ezt az időszakot. Vannak, akik a 13-2l, mások inkább a 15-25 év közötti életperiódust tartják az adoleszcenskor időszakának. Egyesek a nemi serdülés időszakát serdülőkornak nevezik, mások ugyanezt a kort pubertásnak és az azt követő éveket adoleszcenciának. Ismét mások az egész átmeneti időszakot adoleszcenskornak hívják. A köztudat az ifjúság korának a felnőttkor első évtizedét tartja. Azonban a fogalmak teljes egyetértések hiányában is abban mindannyian egyetérthetünk, hogy úgy biológiai, mint személyiségfejlődési szempontból a legviharosabb életszakaszról van szó.
Krízis krízis hátán ez a periódus, amikor az eddigi fejlődés mintegy megtörik és a további fejlődés kétségessé válik. Ezek a krízisek – a tanulás, a pályaválasztás csődje, nemzedéki konfliktus a családban, társadalmi normákkal való szembeszegülő magatartás, új érzelmi kapcsolatok létesítésének kudarcai, a szexuális élet elkezdésének gátjai, és még tovább lehet sorolni – sokszor megjelenhetnek a normál lélektani folyamatban is. Sőt, a mindennapi tapasztalat arra int, hogy ha az ifjúkor viharok nélkül múlik, komoly válságokkal lehet majd számolni a felnőttkorban. A krízis fájdalmas, érlel és döntésre tanít, amiből a felnőttkorban mindannyiunknak bőven kijut.
Talán a leggyakoribbakat nézzük sorra.
Önbeteljesítő jóslatok a nevelésben
A szociálpszichológia az emberi interakciók tudománya. A személyek és csoportok közötti dinamikus (sokszor rejtett, sőt tudattalan) kölcsönhatások törvényszerűségeit vizsgálja, vagyis azt, hogy az emberek hogyan észlelik és befolyásolják egymást, illetve hogyan viszonyulnak egymáshoz. Ezek az oda-vissza ható effektusok borzasztóan összetett, szövevényes társas pszichológiai hálórendszert alkotnak, mert a külső, viselkedésben manifesztálódó komponenseiken kívül kognitív és emocionális tényezők is aktív szerepet játszanak bennük. Amikor egy személy belép egy társas szituációba, viselkedéses-érzelmi reakcióit nemcsak az éppen aktuális helyzet körülményei határozzák meg, hanem korábbi tapasztalatai, élményei, emlékei, sztereotípiái stb. is. Akinek korábban pozitív énképe alakult ki, az valószínűleg az új, számára egyelőre ismeretlen helyzetben is nyitottabban, magabiztosabban fog viselkedni, mint az önmagával kevésbé elégedett ember. Ez a viselkedés aztán befolyásolja a társaság többi tagjának rá adott reakcióját is. A nyitottabb, határozottabb fellépésű személyre kezdettől fogva jobban figyelnek, s ezzel azt üzenik számára, hogy ő érdekes, netán értékes ember, ami tovább növeli önbizalmát; az önmagában bizonytalanabb, tartózkodóbb ember viszont perifériára szorul. Tulajdonképpen egy önmagát állandóan gerjesztő, önerősítő kör alakul ki, melyben a személy önértékelése és viselkedése, illetve a mások rá adott reakciói kölcsönösen éltetik, serkentik egymást. Ez a mechanizmus nyilvánvalóan nagyban hozzájárul ahhoz, hogy sok ember úgy érzi, életében mindig ugyanaz a probléma jelenik meg, esetleg más-más formában. Nem sejti, hogy problémáját ő maga hozza létre, illetve tartja fenn berögződött gondolati, érzelmi és viselkedéses mintáival.
A gyermekkori személyiségzavarokról
A személyiségzavarokkal sokkal kevesebbet foglalkozunk, mint az egyéb pszichés elváltozásokkal, mint amilyen a depresszió, a fóbiák, amik mára már a divatos betegségek csoportjába küzdötték fel magukat. Pedig a felnőtt lakosság 10-15 %-a szenved egy vagy több személyiségzavarban, amelyeknek gyökerei mindig a gyerekkorba nyúlnak vissza. Ez a károsodás tartós és nehezen gyógyítható, és amikor egy másik pszichiátriai betegséggel együtt van jelen, az emberi élet egyetlen területe sem marad érintetlenül. A személyiségzavarok összekapcsolódnak a bűnözéssel, az alkohol-, a drogfüggőséggel, az ön és másokat sértő viselkedéssel, az öngyilkossággal, az agresszivitással, a családok felbomlásával, a gyermekbántalmazással, a hajléktalansággal, a törvénytelenségekkel, a szexuális úton terjedő betegségekkel, a szegénységgel..., és még sokáig sorolhatnánk.
Harag: a lassan ölő méreg
A harag mint érzelem
Kivel ne fordult volna elő, hogy felbosszantották, megbántották és megharagudott emiatt? Van, hogy egyszerűen a dolgok másként alakultak, mint ahogy terveztük és ez haragot, bosszúságot vált ki belőlünk. Teljesen természetes reakcióról van szó. Olyannyira, hogy a harag a legelső érzelmeink egyike. Már a csecsemő is tud haragudni és ez teljesen rendben van. Az is, hogy mi magunk haragszunk meg. Ez ugyanis egy védelmi reakció a fájdalom, a további sérülés, a csalódás ellen. Tulajdonképpen a saját lelkünket védjük ezzel. Egyben erőt, lendületet is jelent, a változás szándékát és igényét.
A harag mint érzelem
Kivel ne fordult volna elő, hogy felbosszantották, megbántották és megharagudott emiatt? Van, hogy egyszerűen a dolgok másként alakultak, mint ahogy terveztük és ez haragot, bosszúságot vált ki belőlünk. Teljesen természetes reakcióról van szó. Olyannyira, hogy a harag a legelső érzelmeink egyike. Már a csecsemő is tud haragudni és ez teljesen rendben van. Az is, hogy mi magunk haragszunk meg. Ez ugyanis egy védelmi reakció a fájdalom, a további sérülés, a csalódás ellen. Tulajdonképpen a saját lelkünket védjük ezzel. Egyben erőt, lendületet is jelent, a változás szándékát és igényét.
A szorongás csapdájában
A legáltalánosabb életérzéseink egyike és egyben a testi-lelki betegségek kialakulásának egyik legalapvetőbb oka, az a tárgynélküli félelemérzés, amely belső-lelki folyamatainkból (ellentmondások, konfliktusok, elfojtott vágyaink, bűntudatunk, rossz lelkiismeretünk) származik képes megbénítani életünket.
Ez nem más, mint a fenyegetettség érzése, védtelenségérzés, a biztonság veszélyeztetettsége – az élet féltése. Alapjában véve természetes és szükséges mozgatója ez életünknek, de életmódunk, életkörülményeink olyanok, hogy könnyen rendkívüli mértéket ölt a szorongás, amikor is ellehetetleníti életünket, működésünket (pl. a pánikbetegség).
A legáltalánosabb életérzéseink egyike és egyben a testi-lelki betegségek kialakulásának egyik legalapvetőbb oka, az a tárgynélküli félelemérzés, amely belső-lelki folyamatainkból (ellentmondások, konfliktusok, elfojtott vágyaink, bűntudatunk, rossz lelkiismeretünk) származik képes megbénítani életünket.
Ez nem más, mint a fenyegetettség érzése, védtelenségérzés, a biztonság veszélyeztetettsége – az élet féltése. Alapjában véve természetes és szükséges mozgatója ez életünknek, de életmódunk, életkörülményeink olyanok, hogy könnyen rendkívüli mértéket ölt a szorongás, amikor is ellehetetleníti életünket, működésünket (pl. a pánikbetegség).
A lefejezett keselyű rejtélye
Tim Davys bemutatkozó regénye, „A halállista” teljesen rendhagyó krimiként robbant be a könyves világba, és bemutatta a plüssfigurák világát, amelyben gyilkosságok sorozata bolygatta meg a plüssállatok életét. 2011 decemberében megjelent Davys második regénye, „A lefejezett keselyű rejtélye”, melyben eredeti ötletéhez hűen, plüssállatokat helyezett noir stílusú krimi történetbe.