Jelentés az első körről
Az Új Kép folyóirat Tantárgyháló versenyének első köre 2010. március 5-én zárult. Ebben a körben általános- és középiskolás diákok önálló kutatómunkára vonatkozó ötletterveit várta a versenybizottság. Összesen 31 pályamunka érkezett, ebből 22 általános iskolás diákok pályázata, míg 9 középiskolásoké. A kutatásokban résztvevő tanulók száma 57, a mentortanároké pedig 39. Szerkesztőségünk sikerként könyveli el az első kört, hiszen a részvétel tömegesnek nevezhető, noha számban éppen annyi pályázatot kaptunk, mint tavaly. Viszont új községek, iskolák is bekapcsolódtak, és a pályázatokat olvasva megbizonyosodhatunk a szerzők lelkesedeséről. A munkák Bácsfeketehegyről, Kikindáról, Magyarkanizsáról, Moholról, Oromhegyesről, Óbecséről, Palicsról, Szabadkáról, Szenttamásról, Zentáról érkeztek. Ami pedig a témákat illeti, a környezetvédelemmel kapcsolatos kutatások a legszámosabbak, de terítéken szerepel a piramis, az alma, az arany, a víz és a vízenergia, néhány izgalmas ország, a végtelen, az intelligencia, csoport, drog, gyümölcsök befőzése, zene, élelmiszerszinezékek, néhány művészettörténeti téma. Habár az ötlettervek különböző alapossággal, az elképzelések eltérő átgondoltsággal készültek, azok átnézése után a versenybizottság úgy döntött, hogy valamennyi beküldött tervet elfogad, és a pályázóknak lehetőséget ad azok kidolgozására. A bizottság szaktanárai véleményezték a munkákat és személyreszabott ötleteket, javaslatokat adtak a pályázatok szerzőinek abban a reményben, hogy minél izgalmasabb, rendhagyó megközelítést alkalmazó, megkapó, érdekes és értékes kutatások szülessenek a verseny második körében.
A második körben tehát a beküldött ötlettervek, azaz a kutatás megvalósítása történik, valamint a kutatásról szóló alapos, részletes beszámoló/tanulmány megírása. A beszámoló tartalmi, formai és szerkesztési követelményeit is megkapták a pályázók.
A pályamunkákat postán a szerkesztőség címére ÉS emailben az ujkep@vmk.rs címre is be kell küldeni 2010. május 31-ig. A versenybizottság augusztus végén értesíti a pályázókat, hogy mely pályamunka szerzőit és mentorait várja az október eleji döntőre, amelyre pályamunkánként max. 2-2 tanulót illetve mentort áll módunkban meghívni.
Izgalmas, sok újdonságot feltáró kutatást kívánunk a Tantárgyhálós versenyzőknek!
„Nem az a feladatunk, hogy a felnövekvő generációnak meggyőződéseket közvetítsünk. Hozzá kell segítenünk, hogy a saját ítélő erejét, a saját felfogóképességét használja. Tanuljon meg a saját szemével nézni a világban. (...) A mi vélekedéseink és meggyőződéseink csak a mi számunkra érvényesek. Az ifjúság elé tárjuk őket, hogy azt mondjuk: így látjuk mi a világot. Nézzétek meg most már ti is, milyennek mutatja magát nektek. Képességeket ébresszünk fel, és ne meggyőződéseket közvetítsünk. Ne a mi igazságainkban higgyen az ifjúság, hanem a mi személyiségünkben. Azt vegyék észre a felnövekvők, hogy mi keresők vagyunk, és őket is a keresők útjára kell vezetnünk” /Rudolf Steiner/1. A szubkultúra
A szubkultúra fogalmát Stanley Kohen vezette be a szociológiába. A kultúra egészének keretében ez magába foglal egy sajátos életvitelt, értékrendszert, ideát, viselkedési szabályt és normát. A szubkultúra nincs elszigetelve az univerzális és uralkodó kultúrához mérten, csak bizonyos mértékben behatárolt. Ebben az értelemben úgy lehet definiálni, mint értékek, szabályok, normák és viselkedési formák összességét, amelyeket az egyes csoportok tagjai elsajátítanak, preferálnak, tisztelnek, hangoztatnak és melyeknek serkentik a fejlődését. A szubkultúrák a társadalmi munkamegosztás és különböző helyzetek következtében jönnek létre, melyek ezen alapulnak, és a társadalmi szerepek szerint formálódnak. Ez azt jelenti, hogy ritkák azok a szubkultúrák, amelyek szocioökonómiailag és műveltségi szint tekintetében egymástól igen távol eső csoportokat foglalnak magukba.
A Vajdasági Magyar Művelődési Intézettel együttműködésben idén másodszor érkezik régiónkba a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ, az angol „theatre in education” (TIE) módszer magyarországi meghonosítója. 2010. március 29–30-án általános iskolásoknak játszanak, Szenttamáson és Temerinben.A zentai Identitás Kisebbségkutató Műhely szervezésében képzés indult pedagógusok és egyetemi/főiskolai hallgatók számára, amely különböző elemzési módszerek és technikák elsajátítása által felkészíti őket, hogy a jövőben, önálló kutatómunkát, szakértői tevékenységet végezzenek. A képzés tematikája: az oktatási rendszerek felépítése, a kisebbségi oktatás sajátosságai, a kutatás tervezésének folyamata, a kisebbségi oktatás kutatása és módszerei - kvalitatív módszerek: megfigyelés, tantermi megfigyelés, interjú, fókuszcsoport, interjú készítés. A képzést helyi és magyarországi elismert szakemberek tartják. A képzés résztvevői az első két hétvégén dr. Papp Z. Attila, az MTA Etnikai-Nemzeti Kisebbség Kutatóintézete tudományos munkatársának (Bevezetés az oktatáskutatásba), dr. Hornyák Árpád, a Pécsi Tudomány Egyetem Modernkori Történeti Tanszék tanárának (A vajdasági magyar nyelvű oktatás történelmi feltételei) és dr. Gábrity Molnár Irén, a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar és a Közgazdasági Kar tanárának (tematika: az oktatási rendszerek felépítése, a kisebbségi oktatás sajátosságai, kutatása) előadásait hallgathatták meg.
Szakmai napot tartottak a hétvégén gyermek- és diákszínjátszó csoportvezetők részére Bácsfeketehegyen a Szülőföld Alap támogatásával. A rendezvényre Topolyáról, Szabadkáról, Bácskossuthfalváról, Temerinből, Bácsgyulafalváról, Kishegyesről, Pacsérról és Bácsfeketehegyről érkeztek résztvevők – óvodapedagógusok, tanítók, tanárok, amatőr színjátszók. Ezen a szakmai napon két budapesti színész-drámatanár tartott műhelyfoglalkozást számukra: Hajós Zsuzsa és Sereglei András. Mindketten számos díjazott előadás rendezői. Hajós Zsuzsa foglalkozásának témája az Írott szövegek kreatív kezelése volt. A foglalkozás során a résztvevők a kész forgatókönyből készülő előadás módszertani tudnivalóival ismerkedtek, középpontba helyezve azt a kérdést, hogyan válhat egy előre megírt darab a csoport sajátjává, mitől lesz játékuk őszinte és hiteles. A délutáni programban Sereglei András a saját élményből építkező előadáskészítés kapcsán vezetett műhelymunkát. Itt azzal foglalkoztak a résztvevők, milyen úton készülhet előadás a diákok saját improvizációiból, saját problémáikról, azokról a témákról, melyek őket leginkább foglalkoztatják. Szó volt arról is, hogyan készülhet izgalmas, őszinte játék egy-egy ünnepi műsorra, melyet a csoportvezető „felsőbb kérésre” készít.
Egyedi lehetőség volt ez a csoportvezetők részére, hiszen nem sok alkalmuk adódik továbbképezni magukat ezen a területen. A vajdasági magyar gyermek- és diákszínjátszó csoportok szakmai fejlődését nagyon sokban segíthetik az ilyen jellegű gyakorlati képzések. Nem mellékes ugyanis, hogy ez a művészeti tevékenység – amely jó kezekben a diákok személyiségének számos összetevőjére pozitívan hathat – hány diákot és milyen minőségben érint.
A szakmai napok programsorozat a Vajdasági Magyar Drámapedagógiai Társaság szervezésében március 13-án, szombaton folytatódik Bácsfeketehegyen. Jelentkezni és érdeklődni a 062/84-96-029-es telefonszámon, illetve a dramaped@gmail.com e-mail címen lehet.
Kecsenovics Szabó Dóra magyartanár. Csantavéren fejezte az általános iskolát, majd a gimnáziumi évek után Újvidéken a Magyar Tanszéken tanult. Nyolc éve tanít Csantavéren. Két gyermeke van, 1977-ben született.
- A csantavéri Hunyadi János iskola, ahol Ön tanít, így jellemezte Önt: ötletdús, lendületes, ösztönzőleg hat a gyerekre, nem múlhat el ünnepség nélküle. Személyiségéből fakadnak ezek a tulajdonságok vagy a pedagógusi pálya „hozta ezt" magával?
- Inkább a személyiségemből. Mindig a pergős, tevékeny emberek közé tartoztam. Éveken át szavaltam, színjátszókörbe jártam, a helyi újságba írtam, voltam a rádió tudósítója is egy ideig. Szeretem kipróbálni magam az élet különböző területein, keresem a határaimat, korlátaimat. Ezt sugallom tanítványaimnak is. Természetesen nem lehet mindenki mindenben kiváló, de ha meg sem próbáljuk, honnan tudjuk, hogy nekünk ez vagy az nem megy? Úgy érzem, mindebben nagy jelentősége, szerepe van a családomnak, hiszen szüleim mindig mindenben támogattak, nekik köszönhetem, hogy két lábbal a földön állok ugyan, de bele merek vágni bizonytalannak tűnő dolgokba is.
A Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar megkapta a működési engedélyét, ezzel lezárult a Szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar kétéves akkreditációs folyamata. A Kar nevében az intézmény dékánja, dr. Káich Katalin vette át az egyetemi kar hivatalos működési engedélyét dr. Jeges Zoltán tartományi oktatási titkártól.
Szabadka Kosztolányija – Kosztolányi Szabadkája elnevezéssel középiskolások és egyetemisták számára hirdetett pályázatot a Kosztolányi Dezső Irodalmi Napok Szervezőbizottsága a szabadkai születésű költő születésének 125. évfordulója alkalmából. A pályamunkák kisfilm, esszé, tanulmány, illetve számítógépes Power Point formában készülhetnek. A Színes Tinták tánca elnevezésű képzőművészeti pályázaton pedig általános iskolások vehetnek részt. Mindkét esetben a témáknak kapcsolódniuk kell Kosztolányi Dezső szabadkai éveihez, műveihez.
A pályamunkákat a szabadkai Városi Könyvtár posta, vagy e-mail címére kell elküldeni.
A beküldési határidő: március 18.
A Vajdasági Magyar Drámapedagógiai Társaságszínjátszó találkozót szervez 2010. május 9-én és 15-én Bácsfeketehegyen, amelyre gyermek- és diákszínjátszó csoportok nevezését várjuk Vajdaság minden részéről. A rendezvény célja a megmutatkozási lehetőség mellett a szakmai visszajelzés biztosítása. A találkozóra gyermek- és diákszínjátszó csoportok jelentkezését várjuk műfaji megkötés nélkül. A találkozó nem verseny jellegű, azonban az előadásokat részletes elemzés követi. A rendezőkkel folytatott szakmai beszélgetés alatt a fellépő gyerekekre közös játék vár a Szabadidőszervezők Egyesületének játékmestereivel.
A rendezvény lehetőséget nyújt a Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó gálájára szóló meghívásra. Ennek követelménye: az előadás alsó tagozatosoknál nem haladhatja meg a 15 percet, felső tagozatosoknál a 25 percet.
A jelentkezési határidő: április 10. A nevezési lap letölthető a www.feketics.com/dramaped és a www.vmmi.org oldalról.
Bővebb információ Lódi Andreától kérhető a 024/738-826-os és a +381628496029-es telefonszámon, vagy a dramaped@gmail.com címen.
Felhívjuk a színjátszó csoportok vezetőinek figyelmét, hogy 2010. március 6-án és március 13-án Bácsfeketehegyen szakmai napot szervezünk részükre Hajós Zsuzsa és Sereglei András (HU) koordinálásával. Célunk, hogy gyakorlati segítséget nyújtsunk a készülő előadások rendezésében.
Március 6-án két műhelyfoglalkozást kínálunk. Témáink:
- délelőtt: Írott szövegek kreatív kezelése a színpadon.
- délután: Saját élményből építkező előadáskészítés.
Március 13-án pedig konzultációs napra kerül sor, amely a csoportvezetők részéről hozott anyagokra koncentrál majd. Itt nyílik lehetőség arra, hogy az előadáskészítés folyamán fellépő konkrét kérdéseket, problémákat részletesen megvitassuk. Kérjük, mindenki hozza magával saját (készülőben lévő) darabjának szövegét!
Bővebb információ és jelentkezés: Vajdasági Magyar Drámapedagógiai Társaság, e-mail: dramaped@gmail.com, telefon: 024/738-826-os és +381628496029.