Gion Nándor ifjúsága műveinek tükrében
A világ folytonossága
Éppen elmúlt egy évforduló: 1941. február 1-jén megszületett egy gyermek, aki olyan csenevész volt, hogy az apja be sem akarta jelenteni a községházán. Ám hogy életben maradt, sakkoznia kellett az idővel, hogy ne kelljen büntetést fizetnie a kései bejelentésért – Gion Nándornak sok baja volt ezután a hatóságokkal az adminisztratív adatai miatt.
Nem rendkívüli eset ez. Nem hiszem, hogy saját születési adatainkkal, azok pontosságával tisztában lennénk, de szülőként, felnőttként már tudjuk: az egyén életének behatároltsága ugyan kényszerítően tény, de a különféle hivatalok packázásai – rendszerektől függetlenül – figyelmeztetnek arra, hogy az egyéni életérzés mit sem ér. A papír, a dokument számít. Igaz, egyedi létünk véges, ám a közösségi lét megélése már nyitottá teszi.
Itt van a nemzedék, a generáció kérdése! Úgy számíthatjuk, hogy egy nemzedék fele emberöltő. A 19. század óta kutatott kérdés: mennyi időt számítsunk annak. Egyesek szerint az emberöltő 30, mások szerint 50 esztendő. A nemzedék ennek fele: éppen átfogható, közös megélése egy időszeletnek. Én úgy számolom, hogy azokkal tartozom egy nemzedékbe, akik előttem 7-12, utánam 7-12 évvel születtek. Velük közös az életélményem, életérzésem; megértem szlengesített nyelvüket, zenéjüket, azonosak képzőművészeti tapasztalataink, többé-kevésbé együtt nőttünk fel. Kicsit bővíthető még az időintervallum a családi gyermekvállalás, -nevelés szempontjából. A régi nagycsaládban nem volt ritka a 10-15 gyermek. Az antropológiai-biológiai időkorlátok a 12-től akár 20-30 évig is kitolódhattak.
A család, a nagycsalád élőszóbeli hagyományozása megnyitotta az időt: a feltárható múlt is kitolódott. Szerencsére hallgathattam 1864-ben született dédnagyanyám, Breinik Magdolna emlékeit 1960-ban, vagy unokanagynéném, az 1908-ban született Dudás Mariska szavait ma, 2010-ben. S a lehetséges jövő is nyitott: gyermekeim, ha lesznek unokáim, ha megérem, akár dédunokáimnak adhatom tovább élettapasztalataimat.
Mennyivel több ennél Arisztotelész művészetértelmezése! A Poétikában hívja fel a figyelmet arra, hogy a művészet célja az emberi világ visszatükrözése. Csak Horatius ferdítette el, hogy tanítania és gyönyörködtetnie kell; a görög filozófus az örök emberire figyelt1. Természetesen Arisztotelész is tisztában volt a visszatükröző tudat egyediségével, ennek korlátaival. Az ehhez kapcsolódó lételméleti és ismeretelméleti filozófiai problémát legmegnyugtatóbban Lukács György oldotta meg a különösség fogalmának bevezetésével2. De akár felhasználhatnám értelmezésem bizonyításához a Gödel-tételeket is3, bár terjedelmi korlátaim ezt most nem teszik lehetővé.
A szövegíró elhatárolódik a jelentől. Álláspontom elutasítja a jelen kánont meghatározó posztmodern egoista jellegű irodalomtudományt – még csak vitatkozni sem vagyok hajlandó vele. Inkább hiszek a hagyomány közösséget tükröztető és a jelen időt áthidaló jelentőségében. Úgy szeretném értelmezni az alkotásokat, hogy azok mindenki számára – legyenek „képzetlenek”, „elavultak”, „amatőrök” – érthetőek legyenek, de mindenképpen szöveg- és világközpontúak!
Mit közvetít a művészet? Az emberi világot mutatja be, az itt-létünk világában való eligazodáshoz nyújt segítséget – s esélyt ahhoz, hogy magunkat az egyedi lét fölé magasodó halhatatlansághoz kapcsoljuk.
Folyamatban van a Magyar Nemzeti Tanács bizottságai stratégiai terveinek kidolgozása. Ennek kapcsán volt a Pannon RTV Interjú című műsorának vendége Kucsera Géza, az MNT Intéző Bizottságának elnöke. Az alábbiakban az interjú rövidített változatát olvashatják.
A belgrádi Batut Egészségügyi Központ országos pályázatot hirdetett meg a cigarettafüst-mentes környezetért. Nagy örömünkre Jurcsák Hajnalka, 6.c osztályos tanuló 2. díjat kapott! Így hivatalosak voltunk Nada Kosić Bibićtyel, a szabadkai Közegészségügyi Intézet főnökével együtt a kiállítás ünnepélyes megnyitójára Belgrádban. Nagyon szép ajándékokkal tértünk haza.
I. Az előkészítő időszak
Az iskolába lépő gyermekek differenciáltságát a magunk módján, magunk eszközeivel kell megszüntetnünk. Ezért év elején minden egyes tanuló betű- és olvasásismeretét felmérem. Így minden tanuló képességeinek és fejlettségi szintjének megfelelő terhelést kap.
Többéves olvasásmérési tapasztalatom azt mutatja, hogy a tanulók iskola előtt szerzett betűismerete nincs hatással a későbbi olvasásszintjükre. A munka folyamán a tanuló egyéniségének megfelelő tempóban halad. Ezt biztosítják a munkaeszközök, a képes ABC, betűtartó, szövegtartó, betűmozi, munkafüzetek, feladatlapok, kép- és szöveggyűjtemények.
Már az első tanítási napon a beszélgetés anyagával kapcsolatban táblai rajzot készítek. Például játéktárgyat rajzolok fel. Nagy nyomtatott betűkkel aláírom a tárgy nevét. A tárgy nevének felírásával párhuzamosan hangoztatom a betűket. A tárgy nevét (mutatva a betűket) a tanulókkal még egyszer közösen, hangosan is elolvastatom és értelmeztetem. Az előkészítés jellegét a hangoknak a szószerkezetben való sajátságos kiejtése adja meg. A tanulók a munkafüzetbe lemásolják a táblai rajzot, és alá a tárgy nevét. A szóban megtanulják a hangok helyes kiejtését, és megérzik, hogy minden grafikai jelnek egy hang felel meg. Analitikus gyakorlatot hagyományos módon nem végzek. Ugyanis az analízis nehezebb gondolkodási művelet, mint a szintézis, ezért nem kezdem az olvasástanítást éppen a legnehezebb ponton. Amikor a tanulók a szintetizálást már jól végzik, áttérek az analitikus gyakorlatokra.
Nyolc táblai rajzot alkalmaztam. Hármat az óra fő részében, ötöt pedig az óra más mozzanataiban. A táblai rajzok anyaga: játékok, taneszközök, emberek, állatok, növények, tisztálkodási eszközök és bútorok nevei. A rajzolás kitűnő előgyakorlat az írás gyakorlásához. A tanulóknak munkafüzetet készítettem, amely a táblai rajzok anyagát is tartalmazza. Az üres keretekbe a tanulók lemásolják a munkafüzetben levő rajzokat és neveket. Az első munkalapot a mellékelt ábrán bemutatom.
A rajzot kezdetben frontálisan irányítom, később egyéni tempóban rajzolnak a tanulók. Már a táblai rajzok alkalmával olvasnak a munkafüzetből. Az egyszerű rajz ugyanis felidézi a nevet, és az olvasás ennek alapján történik.
A döntő időpontja: április 23-25.
www.kmvon.netVersismereti vetélkedő
Az 1848-as SZABADSÁGHARC 150. és PETŐFI SÁNDOR születésének 175. évfordulója tiszteletére kiadott Petőfi-kötet borítólapja került a Petőfi él! vetélkedő oklevelére. A verseny 1998-ban indult a szenttamási MIRK-en, 1999.októberében a legjobbak gálaműsora Budapesten, a MAGYAR KULTÚRA ALAPÍTVÁNY székházában, a Kárpát-medencei régiók jegyében zajlott le.Nemzetközi tudományos konferencia
A konferencia célja:
A szókratészi bölcsességből kiindulva, miszerint Tudom, hogy semmit sem tudok,azt a tudást, amit nem tudunk, de amelyet megérthetünk annak érdekében, hogy a már meglévő tudást letisztázzuk, és amellyel újra meg újra megkérdőjelezzük és felülvizsgáljuk a világot, s amellyel szükségét érezzük annak, hogy a már meglévő tudást letisztázzuk és a még ismeretlent megmagyarázzuk. A határok ilyen jellegű kitágítása a végtelenségig terjed, mint a spirális mozgás, amely állandó elmozdulásával új életformákba vezet. Ha a nevelés és oktatás problémáit nézzük, akkor ezek az életformák az embert, a gyermekek és fiatalok tartós és hasznos tudásáért, készségeiért, valamint képességeiért való teljes körű felelősségvállalást jelentik itt és most, hogy készen álljanak az előttük (és mindannyiunk előtt) álló jövőre.
- interjú dr. Jeges Zoltán tartományi oktatási titkárral -
- Vajdaság statútumának életbe lépése milyen hatással lesz az oktatásra?
- Az egyik legégetőbb kérdés, ahol jogkörökben megkaptuk a lehetőségeket, az a szakvizsgák kérdése. Vajdaságban 2400 oktató szakvizsga nélkül működik, a törvény szerint erre nem lenne lehetőségük. Sajnos, a szakvizsgák kérdésének rendezése előtt a minisztériummal kell tárgyalnunk, hiszen ez csak megbízatás, nem pedig jog. Vagyis nem dönthetünk szabadon. Meg kell várni a rendelet meghozatalát, utána kiválasztani a bizottságokat és a jelentkezések fogadását elindítani. Mi úgy döntöttünk, hogy a módszertant előadó egyetemi tanárok mellett nagyon komoly tapasztalattal rendelkező tanítók, tanárok vegyenek részt a bizottságban. Gyakorlatilag a pedagógiai elméletet és a pedagógiai gyakorlatot szeretnénk „összekovácsolni” a vizsgák során, vagyis az elméleti tudás mellett arról is meg szeretnénk majd győződni a szakvizsgák során, hogy ezt a tudást a gyakorlatban hogyan tudja megvalósítani.

A Jövő Fiataljai - Magyar Ifjúsági Egyesület és a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete a GENIUS - a tehetséges diákokért mozgalom keretében negyedik alkalommal szervezi meg az Alkotmány és állampolgári jogok elnevezésű kétfordulós vajdasági szintű diákversenyt középiskolás diákok számára.
A verseny egyúttal szakmai találkozó is a mentorok, a szaktanárok részére, melynek keretében módszertani és szaknyelvi kérdésekről lesz szó.
Megnyílt a Holdsugár Gyermekközpont ingyenes, iskolán kívüli napközije Szabadkán. Az intézmény az egészséges családmodellt mutatja be a projektumban résztvevő, 60 általános iskolás számára. Tíz önkéntes foglalkozik a többségében hátrányos helyzetű diákokkal a szabadkai Kizúr István, az Október 10., a Jovan Mikić és a Miloš Crnjanski Általános Iskolákból. A napközi a Lifka Sándor utca 4-es szám alatt található. A szabadkai Holdsugár Alapítvány projektumát a Helyi Kezdeményezéseket Támogató Balkán Alap és holland alapítványok támogatják.
A jövő tanévtől bevezetik a kisérettségit a szerbiai általános iskolákban. A 2010/2011-es tanévtől a végzős diákok a középiskolai felvételi helyett kisérettségi vizsgát tesznek a 2009 augusztusában meghozott oktatási és nevelési törvény alapján. A reform miatt a tanulók csak úgy fejezhetik be az általános iskolát, ha ezt a záróvizsgát teljesítik. Egyelőre még nem lehet tudni, melyik tantárgyból kell a diákoknak érettségizniük, annyi azonban biztos, hogy anyanyelvből és matematikából számot kell adni tudásukról. Az első két kísérleti évben várhatóan csak ez a két tárgy szerepel majd az érettségi tantárgyak között. Az európai minta szerint valószínűleg választható tantárgyak is lesznek, attól függően, melyik középiskolában szeretnének továbbtanulni. A reform a középiskolákat is érinti, ott kétszintű lesz az érettségi.
Kedves Tanárok, kedves Diákok!
13. Tantárgyháló versenyünk az idén megújulva ösztönzi a pályázókat az összefüggések felfedezésére és tanulmányozására. A projektszerű megközelítést szorgalmazzuk, amelyben a megtapasztalás, az élmény, a tett kap hangsúlyt. Arra buzdítunk benneteket, hogy munkáitok megírásánál ne csak az Internetes forrásokat, hanem nyomtatott kiadványokat (könyveket, folyóiratokat, újságokat stb.) olvassatok, böngésszetek és kutassatok önállóan: végezzetek felméréseket, kísérleteket , kérdezzetek szakembereket, kiránduljatok és figyeljétek meg a környezetet, látogassatok el múzeumokba, levéltárakba, képtárakba, nézzetek filmeket, előadásokat, beszéljétek meg és írjátok le tapasztalataitokat.
A témaválasztás ezúttal teljesen szabad. Tanulmányozzátok és kutassátok azt, ami foglalkoztat, érdekel benneteket. Bármi lehet kiváló téma, például:
Pályázati felhívás gyakorló/leendő pedagógusok részére
A Vajdasági Módszertani Központ pályázatot hirdet, a NetTanTár - Vajdasági Virtuális Tanári Szoba elnevezésű online pedagógus továbbképző program keretében, oktatóvideók tervének elkészítésére. Egy legfeljebb 5 perces videóhoz várunk terveket 1 A4-es gépelt oldal terjedelemben, amelynek témája az általános iskolai felső és középiskolai tagozatok tantervéhez kapcsolódik és lehetőleg vajdasági vonatkozású, valamint segítséget nyújt a választott téma tanórai feldolgozásában. A pályázatnak tartalmaznia kell a témaválasztás megindoklását és a pályázó témában való jártasságának leírását, kapcsolódó forrás- és segédanyagok (képek, prezentációk, videók stb.) felsorolását, valamint a pályázó nevét, végzettségét, munkahelyét és helységet, beosztását.
A beérkező munkák február végén kerülnek elbírálásra. A kiválasztott videóterveket a szerzők részvételével és a Pannon TV közreműködésével valósítjuk meg. A videók elkészítése után 10.000,00 dináros honoráriumban részesülnek a pályázók. A videókat a NetTanTár - Vajdasági Virtuális Tanári Szoba elnevezésű online pedagógus továbbképző honlapon tesszük közzé, amelynek támogatója a Szülőföld Alap.
A pályamunkák beérkezési határideje 2010. február 22.
A pályamunkákat az Új Kép szerkesztőségébe várjuk (Age Mamužića 13/II, 24000 Szabadka, Tel/fax: 024/554-184) illetve az ujkep kukac vmk pont rs címre.