
Szerbia mintegy 170 középiskolájának 5000 diákja fogja április első hetében kitölteni a nemzetközi PISA tesztet, vagyis azt a felmérést, amely azt igyekszik kideríteni, hogy a diákok iskoláztatásuk során mekkora tudásra tettek szert.
Az eredményeket csak az elkövetkező év decemberében teszik közzé, jelentette ki a szerbiai koordinátor, Dragica Pavlović-Babić.
A szakember szerint a felmérés rendkívül fontos adatokkal szolgál mindazok számára, akik oktatáspolitikával foglalkoznak, hiszen ezt fel lehet használni az oktatási és nevelési programok hatékonyságának növelésénél, a tankönyvek minőségének javításánál, vagy a pedagógusok továbbképzésénél.
- Európához viszonyítva cseppet sem vagyunk irigylésre méltó helyzetben, Szerbia a lista végén kullog a régió többi országával egyetemben - véli a szakember.
A PISA tesztet minden harmadik évben végzik el, s mindig ugyanazt a korosztályt, a 15. életévüket betöltött fiatalokat tesztelik, vagyis leginkább az elsős középiskolásokat, de akár a nyolcadikosok és a másodikos középiskolások is sorra kerülhetnek.
A tesztek három területet fednek le – az olvasási készséget, a természettudományokat és a matematikát.
A PISA tesztelésen 2003-ban a szerbiai tanulók a 33-37, helyet foglalták el, míg 2006-ban már a 41-58. helyeken osztoztak.