A gyermek jogai kórházi és otthoni ápolás esetén

Köszönhetően a gyermekek jogairól szóló egyezménynek és más nemzetközi dokumentumoknak, a gyermekek iránti védelmező megközelítést felváltja egy olyan, amely a gyermeket emberi lénynek tekinti, aki ki tudja fejezni szükségleteit, és részt kell vennie minden tevékenységben és véleményt kell mondania minden olyan kérdésben, amely vele kapcsolatos.

Ez az álláspont egyértelműen ki van fejezve a nemzetközi jogban és a gyermekjogi egyezmény általános elfogadása (191 a 193 tagországból) arról tanúskodik, hogy az államok elismerték, hogy a gyermekeknek nemcsak a védelemre van joguk, hanem a sorsukat érintő kérdésekre vonatkozó döntéshozatalban való részvételre is.

Érdekes, hogy az Egyesült Államok csak aláírta, de nem ratifikálta a gyermekek jogairól szóló egyezményt, míg Szomália az egyetlen ország, amely nem is írta alá és nem is ratifikálta.

Mindezek ellenére majdnem az egész világon domináns a patriarchális hozzáállás, amelyben a gyermeknek korlátozott lehetősége van a saját életének a befolyásolására, gyakran a ráhatás lehetősége sem áll fenn.

Ez a mentalitás fokozatosan ugyan, de lassan változik, azzal az ürüggyel, hogy a gyermek „felhatalmazása” megkérdőjelezi a szülők autoritását, de mindenekelőtt kérdésessé teszi egy környezet hagyományos értékeinek a megőrzését. Így ma a gyermekek jogairól való gondolkodás széles skálájáról beszélhetünk, és megállapíthatjuk, hogy a két véglet továbbra is a konzervatív és a liberális gondolkodás.

A konzervatív gondolkodás szerint a gyermek számára lehetővé kell tenni az életet, a létezést és a fejlődést, lehetőség szerint az oktatást is, de úgy, hogy azok a felnőttek döntik el, hogy mi szolgálja leginkább a gyermek érdekeit, akik a gyermekkel törődnek. Az ilyen álláspontok mögött többnyire a család, a hagyomány, a kultúra, a vallás és a patriarchátus megőrzésének igénye bújik meg.

A másik oldalt azok képviselik, akik a gyerekek jogainak maximális tiszteletben tartása mellett állnak, és abszolút mértékben elismerik a gyermekek jogait arra vonatkozóan is, hogy maguk hozzák meg döntéseiket és maguk fogalmazhassák meg, mi szolgálja leginkább az érdekeiket. Az ekképpen gondolkodóknak azt róják föl, hogy nem hangsúlyozzák ki eléggé a jogélvezet és a gyermek fejlődési lehetőségeinek párhuzamba hozásának szükségességét. Az, hogy a gyermek maga döntsön az életéről, csak valamiféle eszménykép lehet, egyébként pedig csak akkor lehetséges, ha a gyermeket leterheljük azzal, hogy a vállára helyezzük a saját fejlődéséért a felelősséget. Mindemellett még a gyermekek jogainak legliberálisabb képviselői is tudatában vannak azzal, hogy a gyermekek képesek felelősségteljes döntéseket hozni és feladatokat vállalni, de csakis a saját korukkal és pszichofizikai képességeikkel összhangban.

A két leírt felfogás közötti döntéskor, úgy tűnik, hogy nem használhatjuk a régi „arany középút” formulát, mert az „arany” ebben az esetben kicsit közelebb van a mérsékelt liberális felfogáshoz. Egyébként maga a gyermekek jogairól szóló egyezmény is közelebb áll a liberális világhoz. Mint ahogy más élethelyzetekben is, ami egy időszakban túl szabadnak vagy előrehaladottnak számít, egy másik időszakban már általánossá válik. Így van ez manapság a gyermekek jogaival is, egyelőre általános reakció a gyermekek jogaira, mint ahogy a polgári és politikai jogokra vonatkozólag is, hogy továbbra is nemtetszéssel vagy kételkedve fogadják őket. A gyermekek jogaira vonatkozó koncepció bevezetésére irányuló első próbálkozások, amelyek éppen folyamatban vannak, a létező tradicionális mintákon alapszanak. Még ha ez a legbiztosabb és legkönnyebb út a gyermekek jogainak megvalósításához, nehéz elképzelni a gyermekjogok szigorúan tradicionális fölfogásának ápolását, hogy közben a gyermek megvalósítsa elemi jogait: a diszkrimináció tilalmát, a gondolatai kifejtéséhez való jogot, a nyugodt összejövetelhez való jogot vagy a magánélethez való jogot.

Tehát ahhoz, hogy tiszteletben tartsuk az emberi jogokat és a gyermekek jogait, fontos, hogy megváltoztassuk a saját mentalitásunkat és „megtisztítsuk” az erőszakos tekintélyelvűségtől, az intoleranciától és a diszkrimináció bármely megnyilvánulási formájától, csak akkor áll majd rendelkezésünkre a pozitív tekintélyelvűség, amely a gyermek számára lehetővé teszi, hogy a családban, az iskolában, a bírósági vagy adminisztrációs eljárások esetén bízzon önmagában és a felnőtt személyekben. Ez a változás magában foglalja a szükségletet, miszerint minden gyermek külön figyelmet igényel, mert ő fontos emberi lény, és az ő gondolkodását figyelembe kell venni.

Természetesen ezt nem lehet gyorsan, sem rövid úton elérni, és nem ugyanabban a tempóban a világ különböző részein.

Ezért nem volt előrelátva, hogy a gyermekek jogairól szóló egyezmény rögtön megvalósuljon az életben, de az államoktól mindenféleképpen elvárt, hogy fejlesszék a gyermekek jogait, kiemelt támogatást nyújtva a jelentősen veszélyeztetett gyermekek számára.

Amikor a gyermekek oktatásáról/neveléséről van szó, a pedagógiai gyakorlatban ma általános alapelvek vannak felállítva (mint az oktatás/nevelés a gyermekek és fiatalok kórházi és házi ápolása esetén), melyek a következő állításokra támaszkodnak:

1. minden gyermeknek joga van a minőséges oktatásra;

2. minden gyermek tanulhat és haszna lehet az oktatásból;

3. a befogadás irányába orientálódó iskolák jelentik a leghatékonyabb eszközt a diszkrimináció elleni harcban, a demokratikus társadalom kiépítésében és a mindenki számára elérhető oktatás kialakításában.

A gyermekek jogairól szóló egyezmény kötelezi az államokat, hogy nyújtsanak lehetőséget a gyermekek jogainak érvényesítésére, és habár a nemzetközi dokumentum szerint a szülőé/gyámé az elsődleges felelősség, az egyezmény egyértelműen meghatározza azt is, hogy nemcsak a szülő/gyám feladata a gyermek nevelése, ebben az államnak is segítenie kell.

Az államtól elvárható, hogy ismertesse a felnőttekkel és gyermekekkel a

gyermekek egyezményben lefektetett jogait. Ha nem tudjuk, mely a gyermek milyen jogokkal rendelkezik, hogyan tudnánk részt venni az érvényesítésükben, illetve hogyan törekedhetnénk a gyermek és a gyermekkor iránti haladóbb felfogású viszony kialakítására?

Fontos tudni, hogy a nemzetközi jog és mechanizmusai hatnak az államokra a törvények gyakorlatban való állandó összhangba hozásában, hogy már ma minél jobb feltételek alakuljanak ki az emberi és gyermekjogok érvényesítésére az egész világon. A gyermekek helyzetének javítása céljából az ENSZ közgyűlésének rendkívüli ülését a gyermekeknek szentelték 2002 májusában. A közgyűlésen az államok képviselői kötelezettséget vállaltak, hogy a következő tíz évben igyekeznek javítani az országukban élő gyermekek életfeltételein. Az államok képviselőin kívül a közgyűlésen számos nemzetközi és nemzeti civil szervezet vett részt, mint ahogy maguk a gyermekek is, először az Egyesült Nemzetek Szervezete megalapítása óta.

A rendkívüli ülés a végleges, Világ a gyermekek mércéje szerint című dokumentum elfogadásával ért véget, amelyben azok a célok és feladatok vannak felsorolva, amelyeket az országok magukra vállaltak. Megegyeztek abban, hogy a 2003-as év végéig minden ország kidolgozza saját nemzeti cselekvési tervét, amely világos és mérhető célokat foglal majd magába, a Világ a gyermekek mércéje szerint című dokumentummal összhangban lévő célokat, melyeket a megbeszélt időintervallum kell elérni. Ily módon az államok gyakorlati tervkészítésbe kezdenek, hogy javítsanak a gyermekek életkörülményein, nehogy minden, amit a rendkívüli ülésen megbeszéltek szép vágyak és üres ígéretek szintjén maradjon.

Országunk képviselői is aktívan részt vettek e világszintű gyűlésen – állami delegációk, civil szervezetek, gyermekek képviselői. Komolyan véve saját szerepét és az országban élő gyermekek helyzetét, a Szerb Köztársaság kormánya felhatalmazta az országos gyermekjogi tanácsot, hogy készítse el a Szerbiára vonatkozó nemzeti cselekvési tervet. A folyamat 2003-ban kezdődött el, számos szakértő mellett gyermekek is részt vettek benne. A gyermekjogi tanács mint olyan testület, amelyet a minisztériumok, a civil szervezetek képviselői és független szakértők alkotnak, kidolgozta a dokumentum tervezetét. Ezek után konzultációk és beszélgetéseket szerveztek gyermekekkel, szakértőkkel és a helyi hatóságokkal Szerb Köztársaság-szerte, a vélemények és a javaslatok pedig továbbítva lettek a gyermekjogi tanácsnak. A nemzeti akcióterv végleges változata 2004 februárjában lett elfogadva a szerb kormány által. Ez egy komolyan előkészített és részletes terv, amelynek hozzá kell járulnia a gyermekek helyzetének javításához a Szerb Köztársaságban, mert a gyermekek jogai és a Világ a gyermekek mércéje szerint dokumentum alapján készült.

Végezetül: a felnőttek azok, akiknek a legnagyobb terhet kell magukra vállalniuk a gyermekek jogainak érvényesítése érdekében. Minden felnőtt emberi lénynek megvan a lehetősége, hogy teljes hozzájárulását nyújtsa, függetlenül attól, hogy szülőként, gyámként, tanárként, egészségügyi dolgozóként vagy valami másként teszi.

Nevelés és oktatás segítségével biztosítható a gyermekjogok érvényre juttatása és kielégíthetők a gyermek, a család, a társadalom szükségletei. Minden gyermek joga és szükséglete, hogy olyan környezetben szülessen és éljen, amely javítani fogja mentális és testi egészségét, amelyben szeretve és elfogadva érzi majd magát és amelyben meglesznek a legjobb feltételek a fejlődéshez, a tanuláshoz, a növekedéshez.