Egy vajdasági diák rendkívüli győzelme

Bíró Dominik szabadkai nyolcadikos abszolút első lett a nemzetközi Zrínyi Ilona Matematikaversenyen

Szabó Magda 0 hozzászólás

2010. április 2-án, Székesfehérváron volt a verseny döntője, ahol a különböző régiók és országok legjobb matematika versenyzői mérték össze tudásuk és gyorsaságuk, ugyanis 30 feladat megoldásaként 90 perc alatt kell a pontos választ bekarikázni, ami bizony nem könnyű, amit az is mutat, hogy az idei döntőn a 150 pontból 140 pont volt a legtöbb, és ezt Bíró Dominik érte el a 617 versenyző közül! Ehhez hihetetlen gyorsaság, alapos matematikai ismeretek, gyors olvasással való precíz értelmezés és határozott döntéshozási készség szükséges, mert a rossz válasz pontlevonással jár. Az alsósoknál különösen nagy nehézséget okoz a gyorsolvasás és a szövegértés, -értelmezés.

Különdíjas lett még Ágó Krisztina a zentai Bolyai gimnázium tanulója, és a temerini Kovacsics Flórián. A szabadkai Apró János a vajdasági körzetben a legügyesebb harmadikos versenyzőnek bizonyult és a döntőn is az arany középmezőnyben végzett a többi vajdasági társával együtt. Nekik még sokat kell tréningezni ahhoz, hogy az élmezőnybe kerüljenek!

Gratulálunk mindannyiuknak, valamint a felkészítő tanáraiknak, és nagyon örülünk, hogy a Cofman Judit Matematikai Tehetségfejlesztő Társaság által végzett matematikai tehetséggondozás ilyen eredményeket tud felmutatni, mert eddig 13 éven keresztül szervezte ezen verseny vajdasági válogatóját. Évek óta felbukkannak kiváló tesztverseny győztesek is, akik másodikos koruktól állandóan gyakorolnak és tréningeznek. Ilyenek voltak Szabadkáról Sóti Valentin, Takács Emese és Árpád, Lakatos Zoltán, Csizmadija Laura, Hallgató Attila, a moholi Homolya Miklós és a mostani generációkból Gombár Tamás és Ágó Krisztina szabadkai és zentai diák, Kovacsics Tóbiás és Tamás (aki a tavalyi döntőn második lett), valamint testvérei Kovacsics Flórián és Viola Temerinből és Piri Annamária Zentáról.

Ezek a tanulók biztosan nagy élvezettel szárnyaltak és szárnyalnak a matematika bűvkörében, mert átélik azt, hogy

„A matematika, ha helyesen tekintjük, nemcsak igaz, hanem fölöttébb szép is; hidegen és egyszerűen szép, mint egy szobor."
(Bertrand Russel)

Minden diáknak meg kell próbálnia ezeket a feleletválasztós versenyeket: Zrínyi-Gordiusz és a Kenguru, mert ezeken mindenkinek van sikerélménye, és esetleg csak bosszankodik, hogy a csalafinta megfogalmazás miatt nem jól értelmezett vagy oldott meg egyszerű feladatot. Ezeken a feladatokon, higgyék el, hogy majdnem mindenki megkedveli a logikai fejtörő feladványokat. Hagyni kell és biztatni a gyerekeket ilyen kihívásokra!

LegfRiSSebb
Gabriel García Márquez nem halott
„García Márquez halálának hírét testvére, Aida és a kiadók néhány órán belül hivatalosan bejelentik” – twittelte az „UmbertoEcoOffic” felhasználó hétfőn. A hír persze őrült gyorsan körbeért a Twitteren, és már terjed a Facebookon is, hogy a híres, Nobel-díjas kolumbiai író május 14-én elhunyt. 
westbook.eu