Tantárgyháló 2010

Jelentés az első körről

Szálas Tímea 0 hozzászólás

Az Új Kép folyóirat Tantárgyháló versenyének első köre 2010. március 5-én zárult. Ebben a körben általános- és középiskolás diákok önálló kutatómunkára vonatkozó ötletterveit várta a versenybizottság. Összesen 31 pályamunka érkezett, ebből 22 általános iskolás diákok pályázata, míg 9 középiskolásoké. A kutatásokban résztvevő tanulók száma 57, a mentortanároké pedig 39. Szerkesztőségünk sikerként könyveli el az első kört, hiszen a részvétel tömegesnek nevezhető, noha számban éppen annyi pályázatot kaptunk, mint tavaly. Viszont új községek, iskolák is bekapcsolódtak, és a pályázatokat olvasva megbizonyosodhatunk a szerzők lelkesedeséről. A munkák Bácsfeketehegyről, Kikindáról, Magyarkanizsáról, Moholról, Oromhegyesről, Óbecséről, Palicsról, Szabadkáról, Szenttamásról, Zentáról érkeztek. Ami pedig a témákat illeti, a környezetvédelemmel kapcsolatos kutatások a legszámosabbak, de terítéken szerepel a piramis, az alma, az arany, a víz és a vízenergia, néhány izgalmas ország, a végtelen, az intelligencia, csoport, drog, gyümölcsök befőzése, zene, élelmiszerszinezékek, néhány művészettörténeti téma. Habár az ötlettervek különböző alapossággal, az elképzelések eltérő átgondoltsággal készültek, azok átnézése után a versenybizottság úgy döntött, hogy valamennyi beküldött tervet elfogad, és a pályázóknak lehetőséget ad azok kidolgozására. A bizottság szaktanárai véleményezték a munkákat és személyreszabott ötleteket, javaslatokat adtak a pályázatok szerzőinek abban a reményben, hogy minél izgalmasabb, rendhagyó megközelítést alkalmazó, megkapó, érdekes és értékes kutatások szülessenek a verseny második körében.

A második körben tehát a beküldött ötlettervek, azaz a kutatás megvalósítása történik, valamint a kutatásról szóló alapos, részletes beszámoló/tanulmány megírása. A beszámoló tartalmi, formai és szerkesztési követelményeit is megkapták a pályázók.

A pályamunkákat postán a szerkesztőség címére ÉS emailben az ujkep@vmk.rs címre is be kell küldeni 2010. május 31-ig. A versenybizottság augusztus végén értesíti a pályázókat, hogy mely pályamunka szerzőit és mentorait várja az október eleji döntőre, amelyre pályamunkánként max. 2-2 tanulót illetve mentort áll módunkban meghívni.

Izgalmas, sok újdonságot feltáró kutatást kívánunk a Tantárgyhálós versenyzőknek!

LegfRiSSebb
Gabriel García Márquez nem halott
„García Márquez halálának hírét testvére, Aida és a kiadók néhány órán belül hivatalosan bejelentik” – twittelte az „UmbertoEcoOffic” felhasználó hétfőn. A hír persze őrült gyorsan körbeért a Twitteren, és már terjed a Facebookon is, hogy a híres, Nobel-díjas kolumbiai író május 14-én elhunyt. 
westbook.eu