Mi közünk van az ábrázolt világhoz?

Gyermek- és kamaszkorunk

Hiába szól a pszichológia az egyéniség kialakulásának rögös, kalandos útjairól; a valóság tudatosulása a szülők világa felől kezdődik. A gyermek nem a saját körében igyekszik először megtalálni a helyét, hanem az előző generáció szituációihoz való alkalmazkodásban.

Gion Nándor s a korosztályához tartozó gyermekek számára a legfontosabb volt a jelenük kérdéseinek és válaszainak felismerése, megtanulása. Melyek voltak ezek? Legelőször is a második világháború, annak befejezése, a menekülések, megtorlások és a hadifogság. Nincs Gionnak olyan műve, melynek tartalma vagy előideje ne lenne ide visszavezethető. A következő nagy élmény az erőszakos szocializáció: a szocialista rendszer kialakításának gyakorlata félelmetesebb és maradandóbb élményekkel járt, mint az óvodás, iskolás beilleszkedése. S ezt még ráadásul torzította a sztálini és titóista modell közötti ellentét. A társadalmi modell sokkjait árnyalták az általános léthez kapcsolódó magánéleti sokkok – ezt deformálhatta az „élesedő” politikai helyzet, gondoljunk csak Kusturica nagysikerű alkotására⁴.

S mindehhez járult a velük együtt élő, visszatérő múlt. Részben a nagy- és dédszülők elbeszélt emlékei, a padlásokon, a könyvtárak elzárt szekrényeiben, befalazott szobáiban őrzött nyomtatott média anyagai. S a leghitelesebb: a felnőttek szóbeli emlékezései. Nemcsak Gion volt az egyetlen hallgató, információkat gyűjtő személy! Hányan emlékezhetünk vissza az esti beszélgetésekre; legyen az kukoricamorzsoláskor vagy más kalákában végzett munka idején.

S így jutunk el az egyéniség kialakulásának nagy élményéhez, a leszakadáshoz, az elváláshoz: amikor már saját létünket és közösségünket értelmezzük.

Közhely: kettős világban élünk. Egyrészt eleget kell tenni az elvárt viselkedés szabályainak: itt ütközik az iskolában közvetített szocialista embereszmény az otthon vallásos hagyományaival. Hányan megkaptuk annak idején: „Az itthon elhangzottakról egy szót se!”. Másrészt ott volt a nemzeti, nemzetiségi közösségi lét kétségbevonása, mellyel szemben Magyarországon a szocialista hazafiság és a proletár internacionalizmus jelszavát erőltették; déli szomszédainknál pedig a jugoszlávizmus eszméjét.

A torzító, deformáló erőkkel szemben az egyetlen védelmet a kisközösség jelenthetett. A család, a hívek együttese és a gyermekcsoport. Ám ennek lehetőségei korlátozottak voltak. Nem volt véletlen, hogy a generációs lázadás, a kamasz önmagára találásának kísérlete együtt járt egy furcsa kettősséggel. Vagy hamarébb átvették a felnőtt szerepeket (belépés a pártba, elfogadása a felkínált lehetőségeknek), vagy kipellengérezték a felnőttek világának hamisságait.

Gion Nándor visszatükrözött világa

Aki a Gion Nándor-i életmű ismerője, az tudja: kezdetben szó sem volt tudatosságról. A riporter-újságíró, a novellista-regényíró, a nemzedék szószólója sokkal inkább kötődött a felkínált lehetőségekhez, mint a később kialakuló, kialakított életművilághoz⁵. Számos interjúban vallott a gyermekkorhoz kapcsolódó ambivalens érzéséről: egyrészt menekülni akart a szenttamási létből, másrészt szinte minden írása innen gyökerezik.

Az elrendezés és az idő logikája részben az alkotó, részben az értelmező szabadságát teremti meg. Ezt nem érzem posztmodernnek; lehet követni a művészi életmű időrendjének kényszerítő rendjét, s lehet megteremteni az olvasó-befogadó egyéni olvasatát. Ebben a kettős szabadságban útmutató a művész múltja. Ám még nem áll a rendelkezésünkre olyan életrajz, amelyre támaszkodni lehetne! Mert nem ilyen az én „olvasói bédekkerem”⁶, s nem élt a támogatások biztosította lehetőséggel a két szakkutató, hivatásos irodalmár se⁷. Amíg ilyen életrajz nem áll rendelkezésünkre, addig hipotézisekre és szóbeli közlésekre támaszkodhatunk.

Hogy mit lehetne csinálni? Lássunk egy re-konstrukciót!

Az 1941. február 1-jén született író 1947 szeptemberében kezdhette általános iskolai tanulmányait⁸. Hogy melyik épületben, ki volt az osztályfőnöke, kik voltak a tanárai, milyen eredményt ért el – ezt a levéltárak adatai bemutathatják; bár jó lenne, ha volna visszaemlékező osztálytárs, iskolatárs. Gyaníthatóan a hatodik osztály utáni nyáron indulnak az ifjúsági tetralógia⁹ eseményei – ehhez kellenének a kortársak visszaemlékezései.

1955. augusztusában/szeptemberében a nyolcadikból való ballagás után kezdődött a korabeli oktatási rend követelményéhez illeszkedő tanoncév. Hogy kinél, kikkel – ez megint a helyiek kompetenciája.

Az 1956/57-es tanévtől az 1958/59-es tanév végéig Szabadkán tanult a Vasúti Ipariskolában¹⁰. Hogy bejáró-e, vagy internátusban, albérletben élt-e – erről nincsenek ismereteim. Mint ahogy arról sem, hogy kik voltak osztálytársai, tanárai, mesterei – mennyi információszerzési lehetőség! Azt hiszem, hogy valamelyik nyári gyakorlathoz kapcsolódik az Engem nem úgy hívnak történetének alapélménye.

A szövegutalások alapján 1959 nyarára tételezhetjük a Kétéltűek a barlangban című regényének alapélményét – itt is a helyiek, kortársak támaszbizonyítékaira várok. Fontos évek ezek pedig. Gondoljunk arra, hogy Gion ekkoriban lépett be a Jugoszláv Kommunisták Szövetségébe, ekkor írta első írásait¹¹, ekkor alakulhatott ki benne a pályaelhagyás gondolata.

1959 őszétől 1963 nyaráig járt az újvidéki egyetem magyar szakára – erre vonatkozó adataim épp olyan hiányosak, mint a kortársak, csoport- és évfolyamtársak visszaemlékezései. Az okok keresése nem az irodalomtörténész feladata.

1963-1983 között az ösztöndíjjal végzett bölcsész az újvidéki magyar rádió munkatársa, újságírója volt. Itteni ténykedése is feltáratlan.

Gion ismeretlen szövegei; az indulás és a kibontakozás írásai a legjobb bizonyítékok lehetnek arra, amire az interjúk és a visszaemlékezések utalnak: soha nem tudott elszakadni szülőföldjétől, gyermekségének, kamaszkorának élményeitől! Emellett szól az 1994-es kisregény¹², a közzétett és ismeretlen naplók vallomása és a feldolgozatlan kéziratos hagyaték¹³. Nagyon hiányzik egy részletes életrajz, főleg mert a lexikonok, adattárak információi hiányosak, ráadásul helyenként hamisak is.

A figyelembe vett alkotások

A két világ találkozásának sajátosságait: az archaikus magyar múlt és a szocialista jelen ütközéseit már a gyermek Gion fölismerhette. Bár az Ezen az oldalon című kötetének narrátora nem árulja el magát (csak gyanítható, hogy valamilyen módon fül- és szemtanú). Az viszont bizonyos, hogy az emlegette „gyerekek”, valamint a név szerint is idézett tanulók többsége még általános iskolás lehet. Nekik kellene megrongálni a hidat, ők leselkednek a nagylányra, ők hallgatják a felnőttek mesét. Hogy saját vagy kitalált névvel szerepelnek a történetekben – ez egy idegen nem döntheti el. Figyelemre méltó, hogy a felnőttek neve, személyisége, figurája visszatér a későbbi regényekben¹⁴, de szereplő gyerekeké nem. A szomszédok, rokonok, ismerősök, a szülők, nagyszülők világa ez.

A gyermekkor ábrázolása a jól ismert tetralógiában történik. Ebből kettőt nem kívánok részletesen bemutatni: A kárókatonák még nem jöttek vissza és a Sortűz egy fekete bivalyért általános iskolai kötelező olvasmány¹⁵. Egyedül a csapatra hívom fel a fegyelmet: melynek tagja furcsa módon egy lány – Bognár Aranka –, és a Gion-idolként fölfogható befogadott kulcsfigura: Burai J. Nem hiszem, hogy olyan nagy gondot okozna a hiteles nevesítés: akár a felnőttek, akár a gyerekek világát vesszük.

Az Angyali vigasság eddig inkább műfaji, kompozíciós problémáival hívta fel magára figyelmet. Én viszont a helyi hagyományokra utalok, illetve a csapat tagjainak kicserélődésére (Szivel Sanyi), valamint új szereplők megjelenésére (Aradi Csaba). Jó, vannak új felnőttek is, ahogy bővül a fiúk világismerete, de az azonosításuk sokkal nehezebb.

A 9 évvel később keletkezett kisregény, a Zongora a fehér kastélyból történetszálai nemcsak visszafelé vezetnek, az életmű ismerője megtalálja a LATROKNAK IS JÁTSZOTT tetralógia irányába mutató elemeket, és a budapesti meg nem teremtett novellaciklusok¹⁶ felé mutató átjárókat is. Úgy vélem, ehhez a világhoz kapcsolódnak az Olyan, mintha nyár volna című gyűjteményes kötet vonatkozó novellái is.

Sajátos, új nézőpontból ábrázolja az iskoláskor végét a Postarablók című regénye. Főszereplő- és idősíkváltása eltávolítja a tetralógiától, ám a szereplők némelyikének azonossága (pl. a Seriff) utal arra: ez is szenttamási történet. Kár, hogy a sztori vagy tíz évet „elmozdult” az időben – viszont jobban összekapcsolja ez a deformálódás a felnőttkori beavatás regényével, a Testvérem, Joábbal.

És ezután kerül szóba a kamasz lázadása. Ez egyrészt az Engem nem úgy hívnak című vállalt ifjúsági regényében következik be. Itt is támaszkodhatnánk bizton a túlélők segítségére – ha már az alkotó annyira szűkszavú volt az „ön-dokumentálásban”. Jó lenne kideríteni, hogy hol játszódik: Szenttamáson-e, ahol a Krivaja ugyan nem, de a Főcsatorna alkalmas uszályok közlekedtetésére, vagy Újvidéken? (Szabadkán nincs folyóvíz.)

A másik nagy mű a díjnyertes Kétéltűek a barlangban. Feledkezzünk el bátran a szerző későbbi minősítéséről. Nem az ügyeskedés, szerkesztési trükközés a fontos, hanem a kamasz világ hiteles rajza. S a megjelenő Baras-nagyapa, akiben fölsejlik a legendás Rojtos Gallai István. Igaz, a filozofálgatások kicsit kirívóak, a jövőbeli utalások túl felnőtté teszik, ám a figyelmes olvasó előtt ott van az 1950-es évek végének vajdasági kisvilága – s ezért ajánlom ismételt olvasásra!

Az utódok felelőssége

Az író szempontjából az életmű, ha torzóként is, 2002. augusztus 27-én lezárult. A kisgyermekkori halál-fenyegetést el tudta hárítani a szegedi orvos, de a 61 éves Gionnak meg kellett adnia magát.

Nemcsak a halhatatlan klasszikussá váló művész tűnt el. Az időben előre haladva egyre elmaradnak a nagyszülők, a szülők – lassan a történészekre vár a híres tetralógia, a LATROKNAK IS JÁTSZOTT világának verifikációja, árnyalása, magyarázata.

És lassan a múlt homályába vesznek a felnőtt-képek is. Ahogy nem tudunk mit se kezdeni a családi fényképgyűjtemény darabjaival, mert a barát, ismerős, kolléga, munkatárs, rokon pontos jelentését megadó értelmező eltávozott mellőlünk, úgy fogunk járni a Gion-életmű részleteivel. Addig kellene menteni a szájhagyomány őrizte információkat, míg el nem némulnak.

És ott van a nemzedéki-testvéri világ is! Meg kell szólítani a rokonokat, az iskolatársakat, a kortársakat, a barátokat, a szomszédokat, az ismerősöket – mindenkit, aki még tud valamit a Gion ábrázolta világról. Ám senki ne higgye, hogy Gion Nándorról van szó! Gion, az író ösztönösen és/vagy tudatosan tudott arról, hogy a nyíló-záruló idő csapóajtói a jövőből a jelenen át a feledésbe ejtik a pillanatot. Gion akkor se magáról írt, amikor családja történetét állította középpontba. Azt az emberi világot örökítette és hagyta ránk, amelyhez nemcsak nekünk van közünk, hanem gyermekeinknek, unokáinknak… az utókornak. Legyen az magyar vagy más nemzetiségű.

Itt érintem a „mágikus realizmus” kérdését. A megoldás nagyon egyszerű: keressünk rá az interneten a címszóra¹⁷! Nem kell semmi mást tenni, mint a Gion-szövegek jelentéstartamát szembesíteni a sarkított, mindenki számára érthetővé egyszerűsített kritériumokkal. Egyértelmű lesz a következtetés: a Gion-szövegekben megjelenített világnak semmi köze ahhoz, annál valósabb, realistább. És ami a legfontosabb: ilyen volt a fogyasztókat nevelő médiától érintetlen Felső-Bácska, de kitágítva az egész akkori Magyarország világa.

Ezért van óriási jelentősége annak, hogy Szenttamás közössége (életkortól, nemtől, vallástól, etnikumtól függetlenül) fölismeri-e a hívást. Nemcsak Gion-emlékház kell, nemcsak a Gion-emlékek összegyűjtése, rendezése, publikálása, nemcsak egy Gion-társaság és/vagy –alapítvány, hanem a régióban megjelenő emberi kultúra kontinuitásának fenntartása. Legyen hozzá erejük, kitartásuk, hívatásuk!

Az értelmezői szerep

A gyűjtött anyag éppen úgy hallgat, mint a ki nem nyitott, nem olvasott könyv. A művészi interpretáció olyan tény, amely éppen úgy megköveteli a gondozást, mint a humanizált világ bármely darabja.

A Gion-gyűjtemény mit sem ér, ha elmarad a közvetítői magyarázat. Nemcsak közoktatási bevonásra van szükség, hanem esztétikai, irodalomelméleti, irodalomtörténeti értelmezésekre is. Itt nincs jelentősége az „úttörő-szerepnek”; a folytonosság a fontos, hogy az újabb és újabb korosztályoknak megvilágítsák a gioni ember- és világábrázolás sajátosságait.

Sajnos, az idő múlásával megnövekedik a történész jelentősége is. Egyre kevesebbet fog tudni az átlagolvasó a múlt emberéről. Gondoljunk csak arra: hiába vannak új térképeink, műholdas eligazítóink, ha közben a települést átépítették. Az ábrázolás milyensége mellett egyre fontosabbá fog válni a múlt. Ha akadnak olyan szenttamásiak, akik megírják vagy mikrofonba-kamerába mondják emlékeiket, akkor ezeknek is ott lesz a helye a Gion-emlékházban. Mert a valóság változásának a követése nélkül nem reprodukálható a kultúra kontinuitása

S eljutunk a mindenkori közvetítőhöz. Biztos, hogy egyre kevesebben lesznek olyanok, akik egyedül is képesek lesznek az értelmezésre. A befogadói szerep életben tartása, a befogadói katarzis-élmény segítése lassanként hivatásosok feladata lesz. Ők fogják föltárni a kapcsolódási pontok, nekik lesz feladatuk a kreatív befogadás segítése. Mert a művészi befogadásra, hiszem, később is szüksége lesz. Csak ennek közvetítésével épülhetnek be életünkbe az örök emberi értékek, csak ennek útján érthetjük meg, hogy mit jelent élni a tájban, csak így maradhatunk szűkebb és tágabb közösségünknek később esetleg alkotó tagjai.

Jegyzetek:

1: Horatius felfogásának (az ún. Ars poetika episztolának hagyománya) elegáns cáfolatát Lessing végezte el 1766-ban – művét az Akadémia Kiadó 1963-as kiadásából ismerem (azóta többször is megjelent).

2: A különös mint esztétikai kategória Lukács György Összes Művei Magvető Kiadó 1985.

3: Kurt Gödel matematikus logikai két tétele a tudományok bármely területén alkalmazhatónak tűnik. Leegyszerűsítve a két tétel a következő. A nem-teljességi tétel azt állítja, hogy minden ellentmondásmentes rekurzívan felsorolható axiómarendszer, ami tartalmazza a természetes számok axiómarendszerét, nem teljes, azaz vannak eldönthetetlen problémái. A másik, a teljességi tétel, amely szerint minden ellentmondásmentes elméletnek van modellje, valamint az, hogy a halmazelmélet axiómarendszereiben nem lehet megcáfolni sem a kiválasztási axiómát, sem a kontinuumhipotézist. (in w3.hu.wikipedia.org – 2010.01.28.)

4: A papa szolgálati útra ment című filmjére gondolok.

5: Utalok itt a Gion-tükörben a világ című tanulmányomra in Az építő-teremtő ember. Adalékok a Gion Nándor-i életmű vizsgálatához Bába és Társa Kiadó Szeged, 2008

6: Az építő-teremtő ember. Adalékok a Gion Nándor-i életmű vizsgálatához Bába és Társa Kiadó Szeged, 2008

7: Elek Tibor és Gerold László 2009-ben megjelent monográfiáira gondolok. Adataikról bővebben szólok Páros recenzió (Gondolatok a megjelent Gion-monográfiákról) című könyvismertetésemben in Szeged 2009/7.

8: Milyen jó lenne, ha meglenne Gion Nándor bizonyítványa, esetleg egy-egy tanév ellenőrző könyve! Ennek beszerzése a család és/vagy a helyiek feladata.

9: A kárókatonák még nem jöttek vissza (nyár); Sortűz egy fekete bivalyért (ősz); Angyali vigasság (tél); Zongora a fehér kastélyban (tavasz).

10: Az adatok pontosítása a családra és a helyiekre vár.

11: Gerold László idézett művében jelzi, hogy korai írásai álnéven jelentek meg, de kísérletet se tesz az adatolásra – ez a feladat is (meg a szövegközlés) a helyi kutatókra várna. És akkor még nem is szóltam arról, hogy megbújó kéziratok is fölbukkanhatnak!

12: A 2003-ban közölt kisregény, a Zongora a fehér kastélyból.

13: Úgy tudni, 8 cipődoboznyi adathalmazt vitt az OSZK-ba Gion-Juba Eszter. S még ott van öccsének, Gion Mártonnak túrkevei anyaga, meg a szenttamási Gion Nándor emlékház megmentett dokumentumai.

14: Lásd A Gion-művekben szereplő személyek listája című dolgozatomat in Az építő-teremtő ember. Adalékok a Gion Nándor-i életmű vizsgálatához Bába és Társa Kiadó Szeged, 2008

15: Az építő-teremtő ember többször említett tanulmánygyűjteményemben több írás foglalkozik velük, köztük diákoké is.

16: A kihagyott lehetőségektől szóltam a Rendhagyó könyvismertető, avagy az utódok felelőssége (Gion Nándor: Mit jelent a tök alsó? című könyvéről) című írásomban in Az építő-teremtő ember. Adalékok a Gion Nándor-i életmű vizsgálatához Bába és Társa Kiadó Szeged, 2008

17. Mágikus realizmus in w3.hu.wikipedia.org – 2010.01.28.