Anyanyelvtanítás és anyanyelvápolás a szórványban

- Szórványban pedagógusként, főleg magyartanárként élni és dolgozni külön feladatokat ró az emberre. Ön felvállalta a közösség fennmaradását szolgáló tevékenységeket. Milyen külön feladatai vannak?
- A szórvány kérdése összetett. Úgy gondolom, hogy a szórványban élők, attól függően mely területen élnek, különbözőképpen élik meg ezt. Falunkban a lakosság 90 százaléka magyar anyanyelvű, iskolánkban magyarul folyik a tanítás egy-két tantárgy kivételével, az utcán szinte mindenütt magyar szót hallani. De kilépve ebből a közösségből, erről a szigetről, a szerb tengerben találjuk magunkat. Kapcsolat a tömbmagyarsággal szinte nem létezik, nem tudunk bekapcsolódni annak vérkeringésébe. Nem lehetünk részesei kulturális rendezvényeknek, ünnepeknek, melyek fontosak hovatartozásunk, összetartozásunk megéléséhez. Ezért pedagógusként feladatomnak érzem, hogy amennyire lehetséges, bekapcsoljam tanítványaimat, de a közösséget is ezekbe a számunkra távol történő események áramlásaiba. Művelődési műsorok, kiállítások, rendezvények szervezésekor bevonom őket a munkába. Magyartanárként így adatik meg nekem, hogy az anyanyelv iránti szeretetet a tanítási órákon kívül is átadhassam tanulóimnak. Itt a számonkérés terhe nélkül ízlelhetik, élvezhetik anyanyelvünk szépségét. Ezen kívül igyekszem tudatosítani bennük, hogy ne féljenek megszólalni anyanyelvükön, még akkor sem, ha a kisebbségi lét a szórványban kétszeresen az.

- Részt vesz az anyanyelvápolási program megvalósításában: a nem anyanyelvükön tanuló diákokat oktatják a magyar nyelvre. A szakemberek nem győzik hangsúlyozni, mennyire fontos az anyanyelvű oktatás, főleg kisgyermekkorban. Az Ön gyakorlati tapasztalatai mit mutatnak?

- A Kevevárán élő magyarok esetében már a szórványok szórványáról kell beszélnünk. Itt az anyanyelvápolásra járó gyerekek nagy része alig beszéli anyanyelvét, így előfodul néha, hogy idegen nyelvként tanítom anyanyelvüket. Két csoporttal foglalkozom. A fiatalabbak csoportja fogékonyabb, könnyen, játszva tanulja a nyelvet, míg az idősebbeknek gátlásaik vannak beszélgetés közben. Egy-egy rosszul kiejtett szót kudarcként élnek meg, és ezek után nehéz újra szóra bírni őket. De szeretettel és türelemmel ez sem elérhetetlen.

- Az összevont tagozatok esetében milyen módszertani lehetőségekkel élhet a pedagógus? A tankönyvek írói mintha nem tudnák, hogy ilyen osztályok is vannak. Itt arra gondolok, hogy sok esetben olyan feladatokat tartalmaznak, amit a gyermekek pedagógus irányítása nélkül nem tudnak megoldani. Az összevont tagozatokban viszont ez gyakran nehézségekbe ütközik.

- Tankönyvek hiányában magam készítem a feladatokat. Legtöbbször a differenciált munka módszerét alkalmazva, szinte testre szabva a feladatokat. A drámapedagógia megoldásai is sikeresen alkalmazhatóak. Munkánkat legtöbbször alkalmi fellépéseken mutatjuk be, ilyenkor a csoport idősebb tagjai segítenek munkámban, a csoportmunka módszerét alkalmazva.

- A Börcsök Erzsébet Vajdasági Módszertani Központ hogyan, miként támogatja a bánáti magyarságot? Melyek a legfontosabb célkitűzések, milyen eredményeket tudhatnak maguk mögött?

- A Börcsök Erzsébet Módszertani Központ fennállása óta legfontosabb céljaként tartja számon a közösségi fennmaradást szolgáló tevékenységeket. Ezek között kiemelt helyen szerepel az anyanyelvű oktatás feltételeinek fejlesztése és az anyanyelvápolás megszervezése ott, ahol nincs szervezett anyanyelvű oktatás. Céljainak megvalósításához pályázatokon vesz részt, így tárgyi eszközökkel is támogatja az iskolák, művelődési egyesületek, oktatástkiegészítő csoportok munkáját. Működteti a Dél Pacsirtái gyermekkórust, melynek tagjai három falu (Székelykeve, Sándoregyháza, Hertelendyfalva) általános iskolásai. Ők rendszeres fellépői a dél-bánáti művelődési rendezvényeknek. A Szülőföldön Magyarul Alappal tartva a kapcsolatot az anyanyelvápoló csoportok tagjainak igazolja és hitelesíti a jogosultságot a pályázaton való részvételre.

- Milyen lehetőségek vannak az anyanyelvű oktatás feltételeinek fejlesztésére? Él-e a közösség ezekkel a lehetőségekkel?

- Az anyanyelvű oktatás legnagyobb gondját a káderhiányban látom. Szakkáderek hiányáról beszélnek a tömbmagyarságban élők, dolgozók. Ez a probléma a szórványban még fokozottabb. Szakmai körökben gyakran hallani a kétszakos tanárképzés bevezetéséről. Jó megoldásnak tartom, de félek, hosszadalmas folyamat lesz. Amire kikerülnek onnan a káderek, egyes iskoláknak már késő lesz. Nem titkolt reményeket fűzünk az új Magyar Nemzeti Tanács munkájához. Jó volna, ha a szórványra nem kuriózumként tekintene, hanem állandó jelleggel tartaná napirenden.

- Az Ön elképzelése szerint milyen szórványoktatási programra lenne szükség?

- Az anyanyelven való továbbtanulás szempontjából a diákotthonok működése kiemelt fontosságú. A Nagybecskereken működő fiú- és leánykollégium megléte sokszor döntő tényező diákjainknak és szüleiknek is, amikor a hova tovább kérdésre keresik a megfelelő választ. Az anyanyelvápolás terén pedig fontosnak tartom honismereti és anyanyelvápoló táborok szervezését. Eszközöket biztosítani, hogy a szegényebb sorsú gyerekek is eljuthassanak egy-egy ilyen táborba.

- Milyen az iskola, az egyház és a művelődési egyesület együttműködése?

- Az iskola és a művelődési egyesületek együttműködése szinte magától értetődő. Szép, rendezett iskolánk otthont ad a különböző megmozdulásoknak, rendezvényeknek, nemcsak a művelődés, hagyományápolás terén, hanem a sport- és más falurendezvények terén is. Az iskola tanulói részesei is ezeknek a rendezvényeknek, így egészítjük ki egymás munkáját. A kevevári anyanyelvápoló csoport munkájának kezdettől fogva az egyház ad helyet, de vallási ünnepeinken fellépési lehetőséget is. Örülök ennek az együttműködésnek, mert vallom és hiszem, hogy megmaradásunk záloga itt a déli végeken anyanyelvünk és hitünk.