Az oktatás jelentősége a kórházban

BEVEZETŐ

Vajdaság AT területén, az általános és szakkórházakban történő, általános iskolák alsó tagozatos diákjai számára szervezett oktatási-nevelési munkaformák kezdetei a múlt század második feléig nyúlnak vissza. Az elmúlt évtizedek alatt sok általános iskola megszüntette kihelyezett osztályát (KIO) a kórházakban, mindössze három olyan iskola maradt, mely rendelkezik kórházban dolgozó tanítókkal, ezek a szabadkai Ivan Milutinović ÁI az Egészségügyi Központ Általános Kórház ME-ben működő KIO-lyal; a zombori Testvériség és Egység ÁI az Egészségügyi Központ Általános Kórház ME-ben működő KIO-lyal, valamint az újvidéki Đorđe Natoševič ÁI a Gyermekklinikán működő KIO-lyal. A fenn említett kórházakban több évtizede dolgozó tanítók észrevétele szerint, az oktatási-nevelési munka rendszerének irányításában és szervezésében, még mindig nem történtek meg a szükséges változások, habár hazánkban már több oktatási reformot vittek véghez. Változtatásra lenne szükség a következő területeken: az oktatói káder felkészítése kórházban végezendő munkára; a mentori és pedagógiai felügyeletre; korszerű oktatási módszerek alkalmazására, a kórházi tantermek felszereltségére, a kórházban végzett pedagógiai munka gyakorlatára vonatkozó szakirodalomra; kutatási munkákra erre a (szűk) szakmai területre vonatkozóan, valamint ennek a komplex és specifikus pedagógiai munkának a társadalmi felismerésére. Vajdaság közeli környezetében találkozhatunk jó gyakorlattal a tanítók kórházi munkájának rendszerével kapcsolatban, pl. Szlovéniában, Magyarországon és Horvátországban, ahol jelentősen több figyelmet szentelnek az oktatási-nevelési munka ezen formájának, a legfelső hatalmi struktúráktól egészen a szélesebb társadalmi nyilvánosságig. 1988-ban egy Szlovéniában, Ljubljanában tartott kongresszuson, prof. dr. Pavle Konhauser kezdeményezésére megalakult a HOPE - Hospital Organisation of Pedagogues in Europe szakegyesület, melynek azóta, egészen a mai napig, egyetlen Vajdaság térségben, kórházban KIO-lyal rendelkező ÁI sem tagja, habár az permanens jelentőséggel bír.

A kutatás eredményei, melyek a tanítók, a kórházi kezelés alatt folyó szervezett oktatás és tanulás jelentőségével kapcsolatos álláspontjaira és véleményére vonatkoznak, rámutatnak annak szükségességére, hogy a pedagógiai munka ezen formájáról nyilvánosan és az összes társadalmi szinten beszéljenek. A gyermek-egészségügyi védelem területén végzett, mind világ, mind Vajdaság AT szintű egészségügyi kutatások figyelmeztetnek arra, hogy az elmúlt öt évben jelentősen megnövekedett a krónikus betegségek és sérülések száma az általános iskolás korú gyermekek körében. Ennek a kutatási munkának a végeredményei összefüggésben lehetnek más tudományos megközelítésekkel az elméleti elemzésekben és további empirikus kutatások megfigyeléseivel.

A KUTATÁS MÓDSZERTANI MEGKÖZELÍTÉSE

A már előzőben említettekből kitűnik, hogy a pedagógia tudomány nem foglalkozott eléggé azokkal a kérdésekkel, melyek a kórházi kezelés alatt álló tanulókkal végzett oktatási-nevelési munkával függnek össze, így szükség mutatkozott erre.

A KUTATÁS CÉLJA felhívni a figyelmet a tanítók álláspontjaira és véleményére, a Vajdaság AT általános és szakkórházaiban működő KIO-ban végzett szervezett oktatás és tanulás jelentőségével kapcsolatban, annak korrekciójára, fejlesztésére és érvényesülésére.

A KUTATÁS FELADATAI azok a megvilágított és kiemelt problémák, melyek a tanítók szakmai felkészültségének és a kórházi kezelés alatt álló tanulókkal végzett pedagógiai munka iránt mutatott hajlandóságának megítélésével kapcsolatosak.

A kutatás ilyen, kiemelt problémákon keresztül történő megközelítésének oka részben az a tény, hogy az oktatási kádert képző fakultásokon nem sajátítanak el a (szűkebb) pedagógiából tudást, másrészt pedig azoknak a tanítóknak a véleménye, akik több évtizede dolgoznak tanulókkal a kórházakban.

Az elméleti analízis módszerével meg lettek jelölve azok az elméleti felismerések, melyek a kutatási problémához kapcsolódnak az oktatási tudomány és fennálló gyakorlat kontextusában. Empirikus – nem experimentális módszerrel megbízható tényeket kaptunk az objektív valóságról és a fennálló gyakorlatban létező viszonyokról. Figyelembe lett véve a tanítók álláspontja és véleménye a kórházi kezelés alatt álló tanulókkal végzett pedagógiai munka fontosságának és jelentőségének megítélésével kapcsolatban. Az adatok gyűjtésének és elemzésének teljes folyamata megnyilvánulási szinten zajlott a kérdőíves eljárás során. A kutatás során alkalmazott kérdőívet a független változó kérdései alkották: szakmai felkészültség a kórházi munkára és az ilyen munkaforma végzése iránt mutatott hajlandóság szintje. Állítások közül lehetett választani, melyek változókat képviseltek a következő modalitásokkal: teljes mértékben egyezem, általában véve egyezem, határozatlan vagyok, általában véve nem egyezem, egyáltalán nem egyezem.

A kutatás populációja, melyből a mintavétel történt, azoknak az általános iskoláknak a tanítói populációja, melyek nem rendelkeznek KIO-lyal Vajdaság AT kórházaiban. A kutatási alanyok adatainak feldolgozásával biztosítottá vált az optimális módszertani feltételek minimuma a minta reprezentativitása és az eredmények általánosítása szempontjából. A kérdőívezés anonim jellegű volt, a kutatási minta pedig eleget tett annak a feltételnek, hogy olyan meghatározott populáció kerüljön bemutatásra, mely további pedagógiai kutatásra szolgálhat.

A KUTATÁS HIPOTÉZISE

* a kórházakban folyó szervezett oktatás és tanulás jelentősége,

* a tanítók szakmai felkészültsége a kórházakban végezendő munkára,

* a munkaévek száma/ tapasztalat, mint hajlandóság a kórházi munka felvállalására.

A KUTATÁS MÓDSZEREI ÉS TECHNIKÁI

A kutatásban leíró módszer lett alkalmazva az adatgyűjtés, értelmezés és a kutatási eredmények elemzése során. Az adatok gyűjtése skálázás módszerén alapult, a kutatás alapvető instrumentuma pedig intervallumskálával lett prezentálva. A megadott állítások alapján, a kutatási alanyok a felkínált válaszok közül választottak ki egyet.

A KUTATÁSI MINTA

A kutatásba, a kiválasztott iskolákból azoknak a tanítóknak a populációja lett bevonva, akik egytől negyven munkaévvel rendelkeznek az oktatásban Vajdaság AT területén. 315 kutatási alany lett bevonva, így a kutatásnak terjedelmesebb pedagógiai kutatási munka jellege van.

A KUTATÁS VÁLTOZÓI

A függő változó a tanítók álláspontja és véleménye a kórházban folyó szervezett oktatás és tanulás jelentőségéről, a független változók pedig a szakképesítés, valamint a pedagógiai munka ezen formájának felvállalására mutatott hajlandóság. A független változó a munkaévek számának skáláján van kimutatva: 1-8; 9 - 16; 17 - 24; 25 – 32; 33 - 40 év.

A KUTATÁS MENETE

A kutatás 2008 decemberében kezdődött a megfelelő szakirodalom gyűjtésével, a kutatási terv kidolgozásával és a kutatás szondázásával. A kutatás fő része 2009 februárjának folyamán lett megvalósítva a megfelelő kutatási csoport megválasztásával, valamint a kutatási csoporton alkalmazott skálatechnika előkészítésével. A feldolgozandó adatok 2009. március végéig lettek begyűjtve, ami után az adatok teljes mértékű feldolgozására került sor.

3. A KUTATÁS EREDMÉNYEI

A kutatás első feladatából kiindulva, mely a tanítók kórházban végzett szervezett oktatás és tanulás jelentőségéről alkotott véleményére vonatkozik, elemzésre került az egyetértés megítélése összhangban a felkínált válaszokkal.

A kórházban szervezett oktatás és tanulás jelentősége abban van, hogy:

a) biztosítsuk a kontinuitást az iskolai tananyagban,

b) kihatással van a tanuló általános eredményére a tanév során,

c) a tanulók könnyebben bekapcsolódnak eredeti iskolájukba/osztályukba a kórházi kezelés után.

T. 1. A kórházban szervezett oktatás és tanulás jelentősége:

A kutatás első feladatához kapcsolódó függő változó megmutatkozik abban az eredményben, hogy a tanítók 13 %-a azon a véleményen van, hogy a kórházban szervezett oktatás és tanulás jelentősége az iskolai tananyag kontinuitásának biztosításában van; 8,8 % határozatlan, a tanítók 9,5 %-a pedig álláspontját az „általában véve nem egyezem“ és „egyáltalán nem egyezem“ válaszokban fejezte ki. A második felkínált válasz mellett a tanítók 8,8 %-a döntött; 7,9 % határozatlan, a tanítók 21,2 %-a pedig „általában véve“ vagy „teljes mértékben“ egyetért a válasszal. A harmadik válasz eredménye, hogy a tanítók 9,2 %-a egyezik, 6,0 % határozatlan, 15,2 % pedig nem egyezik.

A független változó a tanítók szakmai felkészültségéről/kórházban dolgozás iránt kifejezett hajlandóságról alkotott véleményére vonatkozik.

T. 2. A tanítók a kórházi munkára való szakmai felkészültségüket:

a)az egyetemen, a rendes egyetemi tanulmányok keretében;

b)az ezzel a témával foglalkozó akkreditációs program keretében;

c)más egyéb forrásokból szerezték.

A kutatás eredményei rámutatnak a tanítók azon álláspontjaira és véleményére, hogy 34,9 % a rendes egyetemi tanulmányok keretében nem készült fel szakmailag a kórházi kezelés alatt álló tanulókkal való munkára; 30,4 %-nak az akkreditált programok keretében sem nyílt alkalma szakmai felkészülésre, 12,3 % pedig úgy véli, hogy egyéb forrásokon keresztül elég képzett a pedagógiai munka ezen formájának végzésére. Összesen 65,3% véli úgy, hogy szakmailag nem elég képzett a kórházi munkára, míg 22,4%-nak nincs saját álláspontja.

A kutatás harmadik feladata a tapasztalatra/munkaévekre vonatkozik, mint hajlandóságra a kórházi munka elfogadása iránt:

a)elfogadnám a kórházi munkát;

b)megfontolnám;

c)nem fogadnám el a kórházi munkát.

T.3. A munkaévek száma és a kórházi munka elfogadása iránti hajlandóság

Szakmai tapasztalat mint a kórházi környezetben való munka iránti hajlandóság: a tanítók 9,5%-a úgy véli, hogy dolgozna kórházban, 6,6% határozatlan, 16,8% megfontolná, 46,3% pedig nem fogadná el ezt a munkaformát. Ha figyelembe vesszük a munkaévek számára vonatkozó eredményeket és a szakmai felkészültségre vonatkozó eredményeket, látható, hogy jelentősen magas százalékban vannak azok a tanítók, akiknek sem rendes egyetemi tanulmányaik alatt, sem munkájuk alatt (még mindig) nem volt alkalmuk a kórházi környezetben folytatott munkára képezni magukat.

ZÁRSZÓ

A kutatás eredményei rámutattak azokra a problémákra, melyek a tanulókkal kórházi környezetben történő munka ismeretével és az arra való hajlandósággal kapcsolatosak. A kutatási alanyok – tanítók kórházakban folyó szervezett oktatás és tanulás valódi jelentőségével kapcsolatos tudatlanságának sajnos jogos mentsége van. Vitathatatlan tény, hogy a tanítók respektálják a pedagógiai szakmunka ezen formáját, mert nem léteznek sem akkreditált programok a szakmai továbbképzésre ezen pedagógiai területen belül, sem pedig oktatási programok az egyetemeken, melyek a tanítói kádert képezik. Máig az egyetlen példa, a szabadkai Óvóképző Főiskola, mely programjába, mint választható tantárgyat, beiktatta a kórházi kezelésen levő iskoláskor előtti gyermekekkel való munkával kapcsolatos szakképzést. Remélhetőleg, ez a komplex és összetett pedagógiai munka, belátható időn belül magára vonja az összes illetékes és felsőoktatási intézmény figyelmét, melyek a tanító kádert képezik, és hogy ezzel az, ami ma még csak „magától érthetődő“, átváltozik a pedagógia általános tudományának részévé.

A kutatás eredménye képet ad a kórházban folyó oktatási-nevelési munka területének állapotáról, mely rámutat egy további longitudinális kutatás szükségességére, mely felölelné az osztálytanítók és tanárok szélesebb populációját. Ebből a célból szükséges ösztönözni a megfelelő tudományos potenciálokat: pedagógusokat, pszichológusokat, egészségügyi munkásokat, szociológusokat, és másokat, hogy ezen a területen tevékenykedjenek.

A pedagógiai munka ezen formájának előremozdítása érdekében elengedhetetlen a tanítók nagyobb tájékozottsága a környezetben levő jó gyakorlatról, a tanítók nagyobb részvételére az akkreditált programok keretén belül történő szakmai továbbképzés programjának kiválasztásában, valamint a szélesebb társadalmi nyilvánosság jelentősebb támogatására.

FELHASZNÁLT IRODALOM

Bjekić, D. (1999): “Profesionalni razvoj nastavnika“, Užice: Učiteljski fakultet.

Brković, A., Bjekić, D.(2006): Nastavnik kao nosilac promena u obrazovanju,

Zbornik radova TOS’06, Čačak: Tehnički fakultet,str. 25-30.

Despotović, M. (2000): „Igra potreba“, Beograd, Institut za pedagogiju i andragogiju

Filozofski fakultet u Beugradu.

Dva veke obrazovanja u Srbiji (2004): Beograd, Institut za pedagoška istraživanja, str. 325.

Đorđević, J. (2002):“ Svojstva nastavnika i procenjivanje njihovog rada“,

Viša škola za obrazovanje vaspitača, Vršac.

Đorđević, J.(2003): “Selekcija kandidata za nastavnički poziv“, Obrazovanje i usavršavanje

učitelja, Užice.

.

Havelka, N. (2000): „Uloga nastavnika u različitim koncepcijama obrazovanja“,

Nastava i vaspitanje, br. 1-2, Beograd.

Nedeljković, M.(2000): „Osnovna škola u promenama“, Užice, Učiteljski fakultet, str.312.

Nikolić, R. (2003): “Neki činioci koji determinišu izbor učiteljskog poziva“,

Obrazovanje i usavršavanje učitelja, Učiteljski fakultet, Užice.

Nikolić, R. (2008): „Savremene uloge i kompetencije nastavnika“,

Inovacija u nastavi, br.1, Beograd.

Potkonjak, N. (2006): “Obrazovanje učitelja u Srba“, Užice, Učiteljski fakultet, str.346.

Savićević, D. (2000): “Put ka društvu učenja“, D.P. „Đuro Salaj“, Prosvetni pregled, Beograd.

Vlahović, B. (1997): „Obrazovanje učitelja u svetu“, Beograd, Savez pedagoških društava

Jugoslavije, Pedagogija, br. 4. str. 14-28.