Mi a pálya?

Fehér Márta 0 hozzászólás

Nagyon sok fiatal a középiskola befejezése után tanácstalan, hogy hova is iratkozzon tovább egyetemre, mi is az, ami igazán érdekli és amivel egész életében szívesen foglalkozna. Ebben segít az a képzés, melyet Szabadkán a Vajdasági Módszertani Központ szervez a Hazaérsz program keretében a középiskolások részére. A Mi a pálya? program játékos foglalkozásokat foglal magába, amelyek központjában a személy és a pálya illeszkedése áll. A játékok olyan,a pályaválasztás szempontjából fontos témákat járnak körül, mint az önismeret, pályaismeret, a munkával kapcsolatos értékek és célok illetve az azok közötti választás nehézsége és felelőssége. Egy ilyen foglalkozáson járt a Pannon RTV forgatócsoportja is.

Csernai Adrien riporternek a következőket nyilatkozták a foglalkozások vezetői és a résztvevők:

- Ez egy pályaorientációs tréning, amit középiskolásoknak tartunk. Úgy hirdettük meg, hogy lehetőleg harmadik osztályosok jelentkezzenek,. A foglalkozásokat tavasszal kezdtük el, így lesz még egy évük, hogy átgondolják, biztos-e hogy azt a szakmát akarják-e választani, ami mellett döntöttek. Lehetőséget nyújtunk számukra, hogy egy kicsit szélesebb körben áttekintsék a kérdést. Ez az első alkalom, hogy ilyen képzést indítottunk és meglepődtünk, mivel Zentán már volt kettő csoportunk, illetve most Szabadkán négy indult – mondta Döme Ágnes pszichológus.

- Ez a képzés 10 órát ölel fel. A képzés keretében legelőször is foglalkozunk az önismerettel, mivel hogy ez a legfontosabb abból a szempontból, hogy az ember megfelelő pályát tudjon választani. Legelőször is meg kell hogy ismerje saját magát, mi az erőssége, mi a gyengesége, mi az, ami őt egyáltalán érdekli és ezután lehet áttérni arra, hogy bizonyos pályák milyen készségeket követelnek, illetve hogy egyáltalán mit jelentenek a különböző foglalkozások. Mi úgy vettük észre, hogy azok a gyerekek, akik jelentkeztek erre a tréningre, már eleve nagyon-nagyon motiváltak ebben a kérdéskörben. Tehát eleve azért jönnek ide, mert őket érdekli ez a téma és jó döntést szeretnének hozni, ami a pályaválasztást illeti - értékelte Jószó Sarolta pszichológus.

- Igazából az orvostudomány iránt érdeklődöm – meséli Faragó Helga. - Most nyelvi gimnáziumba járok, úgy hogy ez egy elég nagy váltás lesz. De bízom abban, hogy sikerülni fog, mivel amit akarok, azt elérem. Én egy északi magyar faluból jöttem, tehát közel laktam a magyar határhoz, úgyhogy nem sokat kellett használnom a szerb nyelvet, de most már valamennyire belerázódtam. De nem is ez a legnagyobb baj, hanem én egyszerűen az anyanyelvemen szeretnék tovább tanulni, valószínűleg meg tudnám csinálni szerb nyelven is, de ragaszkodom a magyarhoz.

- Nem tudom tulajdonképpen eldönteni, hogy hová is szeretnék tovább menni. Számítógépes szerkesztő- gépésztechnikus szakra járok, de ez a szak nem igazán érdekel. Én inkább informatikus szeretnék lenni, de még van több különböző terület, ami érdekel. Szeretnék emberekkel foglalkozni, szeretek emberek között, vagyis nem tudom tulajdonképpen, hogy hova-merre. Ilyen tréningek alapján elég sok érdekes dolog derül ki. Bár könnyebb lenne, ha kipróbálnék mindent, ami szeretnék lenni és utána eldönteni... De ezt így nem lehet, az a baj – mondja Körmöci Anita.

- Azért jelentkeztem, mivel nem tudom eldönteni, hogy hol is folytassam tovább a tanulmányaimat. Szeretnék bizonyos szintű ismereteket szerezni a továbbtanulásról és a lehetőségeimről. Ami most érdekelne, az sokrétű. A pszichológia az egyik, ami nagyon foglalkoztat, mivel inkább a társadalommal szeretek foglalkozni, mint a természettel. Szeretem az embereket, szeretem meghallgatni a problémáikat és a problémáik megoldására választ találni. Most a Műszaki Iskolába járok Szabadkán, számítógépes elektrotechnikus szakon vagyok. Azt hiszem, hogy pályát tévesztettem – véli Balogh Árpád.

A tervek szerint szeptembertől a többi magyar-lakta településen is megszervezzük a pályaorientációs foglalkozásokat. Lehet majd figyelni az erre vonatkozó információkat, felhívásokat, honlapunkon és a médiában.

LegfRiSSebb
Gabriel García Márquez nem halott
„García Márquez halálának hírét testvére, Aida és a kiadók néhány órán belül hivatalosan bejelentik” – twittelte az „UmbertoEcoOffic” felhasználó hétfőn. A hír persze őrült gyorsan körbeért a Twitteren, és már terjed a Facebookon is, hogy a híres, Nobel-díjas kolumbiai író május 14-én elhunyt. 
westbook.eu