A Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete meghirdeti nyári tehetséggondozó műhelyét, melyet Bácsfeketehegyen tart meg, 2009. augusztus 9-től 16-ig. A XXI. Szép Szóba 11 és 25 év közötti gyerekek, fiatalok jelentkezését várják július 9-ig.
A műhely célja, hogy segítse a versmondók tehetségének kibontakozását, és felkészülésüket a versenyekre. Emellett lehetőséget nyújtson a különböző településekről érkező fiataloknak közös műhelymunkában való részvételre, erősítse közösséghez való tartozásukat. A táborban Fekete Ágnes magyar szakos hallgató, Kaleidoszkóp- és Illyés Gyula-díjas versmondó foglalkozik majd a legfiatalabbakkal, a budapesti Káva Kulturális Műhelynél eltöltött egyéves hospitálás tapasztalatait kamatoztatva. A középső csoporttal Hajvert Ákos tanító, Kaleidoszkóp- és Dudás Kálmán-díjas versmondó dolgozik, a haladókkal pedig Hajós Zsuzsa drámapedagógus, aki Budapestről érkezik. Egyéni versezés terén Krekity Olga, Radnóti-díjas versfelkészítő tanár áll majd a fiatalok rendelkezésére, Pál Ágnes logopédus-gyógypedagógus pedig minden délelőtt beszédórákat tart. A műhelyben tanultakat augusztus 16-án délután mutatják be a táborozók a gálaműsor keretében.
A részvételi díj 60 eurónak megfelelő dinár ellenértéke.
Jelentkezni és érdeklődni lehet Barta Júliánál (tel.: 024/738-003, cím: Lenin u. 29., 24323 Bácsfeketehegy), vagy Hajvert Ákosnál (tel.: 064/3050966, e-mail: vmve.versmondo@gmail.com).