Egy elvetett szöveg megtisztítása – Hogyan működött a szocialista realista alkotás, s hat-e napjainkban?

Elvetett, selejtezett szövegek – hiányos tudatforma

Bár lassan húsz éves lesz a rendszerváltás, de sokan emlékezhetnek arra, hogy hirtelen kocsinyi mennyiségben jelentek meg kiselejtezett könyvek a MÉH-átvevőknél, vagy a szemétgyűjtő telepeken, vagy a vidéki könyvtárak fészereiben. Az antikváriumok – hiába alakultak meg hirtelenjében a szabad világ fogyasztóira tervezve – sem tudták „fölszívni” a kínálatot. Ma már csak az elvetett, kiselejtezett, kidobott könyvek címeivel találkozhatunk az esetleges visszaemlékezésekben, de magukkal a művekkel nem.

Volt már egy hasonló folyamat a magyar művelődéstörténetben: 1949-től vadásztak minden olyan gyanús kiadványra, amelyik fönnakadt a pártcenzúra rostáján. Pedig a listára sok mű fölkerült, s nem is mindig maga a mű volt a „hibás”, vagy a szerzője – néha elég volt a kiadás évszáma, vagy egyáltalán a látható régisége. Még ma is fölidézhetem könnyedén orrom emlékezetében a padlások áporodott, poros levegőjét, ahol lapozgattam réges-réginek tűnő könyveket, újságokat. Vagy érzem a megnyirkosodott könyvek tapintását, amelyeket nem mozgatott üveges szekrények fal felőli eldugott részéből szedtem elő. Sem akkor, sem ma nem értettem, hogy miért titkolták mindezt – bár az egzisztenciális fenyegetés világos volt, még az általános iskolás korúaknak is.

A szövegek tartalmának, jelentésének politikai szűrése úgy tűnik, a 20. század találmány – ez most nem a Szörényi László-i delfinológia fölidézése, kiterjesztése. Mintha egy-egy kor vezetése le akarná tagadni a létező tényeket. Pedig a hiányos tudatforma nemcsak a múlt megértését teszi nehézzé, hanem deformálja a jelent is – s hogy ennek a jövőre vonatkozóan milyen következményei lehetnek, azt elképzelni sem tudom. Véleményem szerint beszélni kell a „rossz”-ról, meg kell mutatni, hogy miért az, s nem engedélyekhez [hányszor kellett folyamodnom!] kötni a megismerést. A kanonizáció minden formája veszélyeket rejt. S miközben emberi-mentális közelítések helyett a hallgatást választjuk, észre sem vesszük, hogy katasztrofális következményei vannak-lesznek annak, hogy valamiféle piaci vagy más okokból átengedjük a közösségi kommunikáció irányítását, ellenőrzését, egyáltalán a lehetőségét az elektronikus médiának.

Nem állítom, hogy attól lenne több az ember, ha a sematikus műveket olvasná, értelmezné és értékelné. De napjaink oktatási gyakorlata – elsősorban a közoktatatási tapasztalataimra hagyatkozom – egyre kisebb terjedelműre csökkenti azokat a szövegeket, amelyeket olvasni, értelmezni ajánlott. Régóta kérdezem, hogy miképpen lehet fölfogni a Himalája, az Alpok vagy a Kárpátok nagyságát, ha fogalmunk sincs a völgyekről, szurdokokról, fennsíkokról, alföldekről, dombokról, mélyföldekről… Ha csak a klasszikusokat tanítjuk meg az érettségire, akkor egyszer föl fog tevődni a kérdés, hogy miért éppen ők azok. De már ez sem biztos – gondoljunk csak a Nógrádi család¹ gyártotta egyszerűsített petepite-kivonatokra, amelyeket már általános iskolai oktatók is reklámoznak (ki tudja, miért).

A sematizmus kialakulása a 20. század irodalmában

A sematizmus kifejezés kezdetétől hordoz rosszalló, elítélő jelentésárnyalatot, pedig a szó, a séma/minta összekapcsolódik a civilizációval. A piacnak, a kultúra piacának is, profitigénye a tömegtermelés hatékonyságát kívánja. Miért ne lehetne lemásolni azt, ami sikeres? A mesterségbeli tudás, az arisztotelészi techné nem feltétlenül az egyediségben testesül meg.

Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni a befogadó-fogyasztó művelődési szintjéről, szellemi horizontjáról sem. A 18. századi ipari forradalom, de még a 19. század végi ún. tudományos-technikai forradalom sikerével hatékonyabb termelés vagy az egyre kiterjedő bürokrácia sem várta el, hogy mindenki egyetemet végezzen. Lehetséges-e tömegkiadásokban megjelentetni olyan irodalmi alkotásokat, amelynek teremtési bonyolultsága, értelmezői igényessége a felsőoktatásból kikerülők szellemi potenciálját is próbára teszi. Nem az ún. elit-kultúra és tömegkultúra vagy a művészi irodalom és közköltészet szembeállításáról van szó. Pusztán könyvkiadási és irodalomszociológiai kérdésekről. S foglalkozunk-e az ilyen szövegekkel?

Ám mindez kevés volt a sematizmusnak nevezett művészettörténeti, stílustörténeti irányzat kialakulásához. Sokkal nagyobb szerepe volt ebben a művészet „átideologizálásának”!

Ennek az „eszmeiség szolgálatá”-nak az eredete a romantikus népiességhez köthető. Hogy a magyar példáknál maradjunk: az Eötvös József-i regényekben, Jókai-cikkekben szereplő „irányregény”, „irányköltészet” jelentése a politikai népiesség fogalomkörébe tartozik. Gyakorlatilag azt jelentette, hogy az irodalomnak a reformpártiak céljait kellett szolgálnia – nem pusztán szónoki fordulat volt Kölcsey szállóigéje, a „haza és haladás”. Ennek követelménye nyomokban ugyan fönnmaradt a magyar utóromantikában, hatása kimutatható az ún. irodalmi Deák-párt kritikáiban, de a 19/20. század fordulójára elveszítette a jelentőségét.

Hogy mennyire volt jelen az ideologikusság a Monarchia agóniájában, ezt két nagyregénnyel is bizonyíthatjuk², leginkább azonban a háborús évek irodalmi jellegű szövegeivel: a haditudósításokkal, az ál-levelekkel, a folyamatosan születő „nagy összefoglalásokkal” és a „legénység ajkán termett” nótákkal, kuplékkal. Jó lenne erről is egy rendszerező összefoglalást olvasni, szöveggyűjteménnyel összekötve.

Ilyen előkészületekre épült rá az első magyar totalitárius rendszer (a Magyar Tanácsköztársaság) szövegtermése, amelyről csak összegyűjtések, magyarázó tanulmányok születtek, de értő összefoglalás nem. Nem kívánok kitérni sem a Kommün pártolta szépirodalmi alkotásokra (félelmetes példa Tóth Árpád Az új isten című verse), sem a vöröskatona nótáira – ezeknek esztétikai értéke és igényessége semmiben sem különbözött a retorzióként születő „fehér Magyarország” szövegeitől. (Megjegyzem, erről is kellene valami tájékoztató irodalom³ és szöveggyűjtemény.) Mindkét kurzus az irodalmat propaganda céljából hasznosította.

A szocialista realizmus kérdése

A magyar irodalomtörténet-írásban komoly szerepe volt a szocialista realizmus fogalmának. Hosszú volna elmagyarázni, hogy egy félreértelmezett tudatfejlődés-minta alapján miért rangsorolták a különböző stílusirányzatokat, miért tekintették minőségileg jobbnak a realizmust, sőt annak „kritikai realizmus” változatát tökéletesebbnek, s hogyan vezették le ebből a fejlődés csúcsának tekintett szocialista realizmus művészettörténeti irányzatot.

Bizonyos, hogy ebben nem a magyar szerzők a bűnbakok: az egész teória a sztálini szovjet „tudományosság” terméke volt – s aki mélységében szeretné tanítani ezt a témát, annak a szovjet szerzők műveit⁴ kellene olvastatni (már ha meglennének még a könyvtárakban). Különben ezek nélkül elég nehéz megértetni a tanulókkal, hogy miért támadták I. Babel Lovashadseregét, vagy miért volt humoristaként sikeres Ilf-Petrov, illetve M. Bulgakov. De még A Mester és Margarita sem értelmezhető háttérviláguk nélkül.

Ami természetes volt a Szovjetunióban, az lett a minta Magyarországon a Rákosi-rendszer idején. Véletlenül sem a kultúrpolitika irányítóinak a fejét követelem. Nem arról van szó, hogy kit lehet hibáztatni; azt a szennyáradatot kellene valamilyen módon érzékeltetni, bemutatni, ami a könyvekből, újságokból, rádióból, színházakból és mozikból elöntötte az embereket! Amit szocialista realizmusnak kikiáltottak, az nemcsak esztétikai silányságáról volt hírhedt, hanem akár patalogikusan bemutatta a népi demokráciának hirdetett proletárdiktatúrának vallott totalitárius rendszer minden hibáját.

Hogy ehhez miért a romantikát vették példának, az nemcsak a centenáriumi évfordulóból fakadt – Lobogónk Petőfi –, hanem a műveltségi hiányokból is. Az iskolázatlan tömegeknek nem lehetett József Attila-verseket „beadni”; maradt az utóromantika bárgyú, magyarnóta-szintű szövege. Hogy kik és miért vettek részt a szövegtermelésben, az nem irodalomtörténeti kérdés. Kovács Endre írja egyik esszéjében: a történész nem ügyész. Nem a szerzőket és politikusokat kell pellengérre állítani, hanem a szövegeket bemutatni, hogy tanuljon belőle az, aki még tud olvasni.

A Kádár-rendszer irodalmi vezérei csak annyi tettek a már kialakult fogalomkörhöz, hogy az SZK(b)P XX. kongresszusának elveire hivatkozva kiegészítették a jelentést: a szocialista realizmus irányzatába már „belefértek” az avantgárd újítások is, ha eszközként szolgálták a szocialista (=marxista-leninista) elmélet terjesztését és megvalósítását. Ebből az „esztétikai lózung”-ból már gyerekjáték volt a puha diktatúra három T-éjének levezetése. S nagyon ne higgyük, hogy a rendszerváltás politikai váltása alkotás- és befogadásváltást is jelentett! De ez már más kérdés.

A SZOCIALISTA REALIZMUS MEGELEVENÍTÉSE

Hozhatnánk számos szakkönyvet, vagy hivatkozhatnánk az 1960-as, ’70-es évek népszerű izmus-sorozatában megjelent kétkötetes (!a többi csak egykötetes volt) kiadvány – Szocialista realizmus – írásaira, de nem kívánunk halott vitákat feleleveníteni, idejét múlt problémákba bocsátkozni. Vállalom az egyszerűsített ismeretterjesztés feladatát és veszélyeit.

A kortársi öndefiníció

A szocialista realizmust úgy értelmezték, mint a kapitalizmus visszásságait bemutató ún. kritikai realizmusnál magasabb szintű művészi ábrázolásmódot, mert mint ilyen nemcsak rámutat a szocializmus építésének emberi hibáira, hanem példát ad és irányt jelöl a sikeres átalakulásban.

Elvárták a művésztől, hogy mutassa be a mindennapok hőseit, akik legyőzték mind magukban, mind környezetükben a visszahúzó kispolgári, kapitalista-feudalista, klerikális maradványokat – s mint ilyenek példái lehetnek a többieknek. Különösen az irodalom propagandisztikus erejét kívánták kihasználni.

Másrészt a művek témája volt a nagy vezető, akik köré egyfajta ateista legendárium szövődött: milyen zseni és milyen egyszerű ember – egyszerre. Többnyire kombinálták a témát és a szituációt: szeretett vezérünk a nép, az ifjúság, a hadsereg az édesanyák körében – milyen zseniálisan fogalmazzák meg mindenkinek gondját, tervét, vágyát és életének fő kérdéseit… Lehetne-e más a vezérünk, mint ő.

S ott van még az ellenség. A „zimperialista”, a diverzáns, a szabotőr, a renegát (a trockista, titóista, egyéb), a defetista, az ellenzéki, a klerikális reakciós – folytathatjuk vég nélkül, mert nagyon találékonyak voltak a hatalom kiszolgálói –, aki nemcsak vezérünkre támad, de szocialista népünkre, termelő munkánk minden vívmányára, és tönkre akarja tenni a szebb jövőt.

A hatásmechanizmus terei

Az állami kultúrpolitika (miután szétverte a másképpen gondolkodás minden lehetséges területét az egyháztól a baráti társaságokig) a kultúra és a szórakozás minden területén megtalálta a kiszolgáló közvetítőket. Aki pedig nem volt hajlandó közreműködni, azt elhallgattatta: vagy szilenciummal, vagy kitelepítéssel, esetleg internálással vagy börtönnel. A félelem szőtte át az emberi lét hétköznapjait, ahogy Illyés Gyula ismert versében, az Egy mondat…-ban is olvashatjuk.

Nem volt olyan művészeti ág, amelyben szabad lehetett volna a meghirdetett vonalaktól eltérni. Számos irodalomtörténeti adalékot mesélhetnénk arról, hogy hogyan vették rá a művészeket, nemcsak a párttagokat, hanem az ún. útitársakat is, hogy alkotásaikkal szolgálják a rendszert. Igaz, van különbség a két szlogenben: aki nincs velünk, az ellenünk van; aki nincs ellenünk, az velünk van – ám a lényeg ugyanaz. Csak az kap nyilvánosságot, akinek műve összefér az ideológiával.

A korabeli média uralma mindenre és mindenkire kiterjedt; aki azt hitte, hogy az állandó üléseken/gyűléseken való részvétellel megadta a császárnak, ami a császáré, az nagyon tévedett. A Szabad Nép benyomult a lakóközösségekbe, a Szikra és a többi könyvkiadó műveit éppen úgy vásárolni kellett, mint a végeláthatatlan sorozatú Békekölcsönöket. A színház és a mozi ontotta a nevelő hatású műveket, amelyek köszönő viszonyban sem álltak az igazsággal – ezt a nézők többnyire tudták, de éppen úgy nem volt más, mint a kocsmában vehetett szalmából erjesztett bor, vagy eredetét megnevezni képtelen tömény. S mindehhez ott volt még a 20. század nagy újítása a rádió. Akinek kevés volt a Magyar Néprádió két adása, azt boldogították a térmegafonok, a „vascsicsergők”. S aki mindezt kifogásolta, vagy ki akart szállni ebből az ördögi ringlispílből, arra könnyen rásütötték, hogy ellenség – aztán megnézhette magát.

De ez is kevés volt: a rendszer kiemelt feladatnak tekintette az oktatás „reformját”. Mind a felső, mind a közoktatásban változó intenzitással működött az agymosás, a „bűnös nemzet” generációinak átformálása – s ebben óriási szerepe volt nemcsak az ideologizált történetírásnak, hanem a szocialista realista szövegeknek is. És nemcsak átvett műveket olvashattak a diákok: a magyar tollforgatók versenyre keltek a szocialista tábor díjazott szerzőivel, legyen szó a nagy vezető dicsőítéséről, a fasiszták garázdálkodásáról vagy a szocializmus építésének tanulságos eseteiről.

Maga a tankönyv ezt írta: „Megváltozott az a társadalom, amelynek életét fejlődését tükrözi az irodalom. A harc, a munka, s mindennek irányítója, a Párt, hősök seregét hozta fel a mélyből. Új falu, új parasztság született. Irodalmunk ma már az új, szebb élet hőseit, a termelés élharcosait, a Párt nevelő, vezető munkáját ábrázolja, egyre inkább az új élet, a szocializmus építésének tevékeny elősegítőjévé válik. A munkásosztály által vezetett nép államában a nép írójának joga van ahhoz, hogy anyagi gondoktól mentesen, minden erejét az alkotásnak szentelve élhessen. Az író a magyar nép demokrácia szakmunkása, munkáját a Magyar Írók Szövetsége irányítja.”⁵

Az általános iskolai olvasókönyv⁶ szövege:SZÉP ÉLET

[I.]⁷ Csont Emil, a fiatal munkás, a nagyüzemnek abban a részében dolgozik, ahol gömbvasakat darabolnak(1.). Már régóta izgatta a kérdés: lehetne-e újítani, ésszerűsíteni munkájában(2.). Egy nap úgy érzi, közel van a megoldáshoz(3.).

[II.] Villamosra szállt, hat óra tájban ért ki a gyárba(1.). Az üzem egész különös, szokatlan volt még ebben az órában(2.). Más állt a kapuban, ismeretlen asszonyok söprögettek az udvaron, még a levegő színe is idegen volt(3.). A nagy szerelőműhelyben most járta végét az éjjeli, csökkentett műszak(4.). Fekete füst imbolygott a hajnali égre(5.). Őt most a satu izgatta: elég széles-e az állkapcsa, hogy befogjon egymás mellett két gömbvasat(6.)? S ha nem, át lehet-e szerelni(7.)? Attól félt, hogy e korai órákban nem lesz még áram az éjjel pihenő darabolóban(8.). Sötét, árnyas volt a kuckó, padlóján a tegnapi szeméttel(9.). De mikor a fogantyút lehúzta, a motor fölmorajlott az ismerős zsongással(10.). Senki sem járt ezen a vidéken(11.). Még visszatartotta magát: – először azt kell kipróbálni, mennyi idő alatt vág át a gép egyetlen gömb­vasat, ezt ő még sohasem mérte meg(12.). Betette, ráeresztette a fűrészt,zsebóráján figyelte a másodperceket(13.). A penge megkarcolta a rudat, mélyebben siklott belé, szürke vasforgácsot lökve ki elől: fehér olaj sugara hűsítette a seb helyét(14.). Százharminc másodperc telt el, míg a végére ért, s a levágott rönk a padlóra hullott(15.).

[III.] A keze olyan hideg volt, mint a vas, mikor a másik rúd után nyúlt(1.).Igen, a satu, amint gondolta, keskenynek bizonyult(2.). De az most nem érdekelte, ha kell, fél óra alatt átszereli(3.). Ékek közé fogta a két gömbvasat, hogy el ne mozduljanak, a végéhez maga állt, a térdét, az öklét szorította oda, önnön testével oltal­mazta(4.). Megindította a gépet és az órájára pillantott(5.). A penge négy-ötöt lengett még üresen a levegőben, aztán lassan a rudakra ereszkedett, leheletnyi karcokat vágott beléjük(6.). Csont Emil szembogara tágra nyílt: a fűrész járása mintha lassúdott volna(7.). Lassúdott talán, de nem állt le(8.). A kés már a vasban sik­lott, mélyebben s egyre mélyebben... (9.)

[IV.] Rámeredt, törpe szemével, előrecsücsörített szájjal(1.). Úgy megrettent, talán a szíve is elfeledett dobogni(2.). A franciakulcs ki­hullott a kezéből(3.). Mélyebben, egyre mélyebben mart a fűrész a vasakba(4.). Győzelmesen járta át a penge a két rudat, nyekkent egyet, sietett vissza, s akkor újra a gömbvasakba harapott(5.). De most az egyik sisteregni kezdett, kék füstszálat oldott a magasba(6.). Csont Emil hajazta máris: az olaj sugara csak az in­nensődarabot éri(7.). A csaphoz tartotta a kisujját, két ágra bontva így a folyadékot, a hűs lé balzsamként oldotta el tüstént a pará­nyi hevülést(8.). Gyors egymásutánban koppant a két levágott vasrönk(9.). Százhatvannyolc másodperc telt el(10.).

[V.] A siker elragadta, vérszemet kapott(1.). Nagy sebbel-lobbal mosthárom gömbvasat csomagolt egymás mellé(2.). Az engedelmespenge megindult s minden erőlködés nélkül, száznyolcvan másodperc alatt átvágta mind a hármat(3.). Leült, üveges, dagadt szemmel a műhely sarkában(4.). Megbolydult, gyökeréből fordult kiaz ő élete(5.). Honnan jött, mivel szolgált rá, kicsoda ő, Csont Emil,hogy a világ járását megváltoztassa(6.)? Ami eddig háromszázkilencven másodpercig tartott, most kevesebb a felénél: száznyolcvan(7.). Aki eddig huszonhét vasat darabolt szét egy órá­ban, az most hatvanat fűrészel: harminchármat a jövendőnek ajándékoz, még többet is, ha leszámítja az üresen járás vesz­teségét(8.). Két gépével jó ötszázat egy műszak alatt, háromezret egy héten, egy hónapban ... egy évben ... (9.)

[VI.] Elijedt, visszarémült, belegabalyodott a számokba(1.). A mű túlnőtte mesterét, kifutott a keze alól, önálló életet kezdett(2.). Már nem volt az övé többet(3.). 1942-ben, mikor még a Hofherr-gyárban dolgozott, az egyik maró véletlenül új fogást fedezett fel, amivel a munkát, a termelést kétszeresével lehetett meggyorsítani(4.). Csont Emil és néhány társa a műhelyben, a szervezett ifik, megfenyegették ezt a marót: este megvárják a sötét utcán és megverik,ha a gyár vezetőinek elárulja a titkát(5.). Amaz nem is szólt senkinek, a többi maró pedig szép csöndben rátért az új módszerre: erejük fele kihasználásával termelték azt, amit, vagy még annyit sem(6.).

[VII.] Elmosolyodott(1.).

[VIII.] Nem szólt senkinek, hallgatag gyúrta egész nap a munkáját(1.). Négy után ottmaradt, hegesztőt, kézifűrészt, csavarokat kerített, vékony rézcsövet(2.). Hatig dolgozott a satun, még az olajvezetéket is átalakította, három ágra bontotta(3.). Akkor újból megpróbálta(4.). A penge vitte a vasat, csakhogy a rudak egyike eltolódott(5.). Jobban ki kell feszíteni őket, csöpp ékekkel elválasztani egymástól, a csavart is erősebben megszorítani(6.). Akkor hazament(7.).

[IX.] Cipőstül dőlt az ágyra(1.). Elolvasta az újságot(2.). Truman nyilatkozott, Acheson is nyilatkozott(3.). Olaszországban, Milánótól le egész Szicíliáig sztrájkolnak a földmunkások(4.). Azt olvasta, hogy Sanghai már a miénk(5.). De az imperialisták új háborúra készülnek(6.). Hát csak készüljenek(7.). Ott az ágyon felkuncogott örömében: rossz napjuk volt egyszer megint(8.). Az imperialistát Csont Emil már régen személyes, egyedi tulajdonságokkal ruházta föl(9.). Egy kicsiny, beteges, ősz, oldalszakállas, fehértenyerű öregember volt, valahol Amerikában élt, egy nagy hideg házban, egész sereg sisakos rendőr vigyázott rá, és mégis folytan félt, izgult, futkosott a széles szobákban, sürgönyzött, telefonált, kérdések azonnali válaszolását követelte rikácsolva(10.). Ledobta az újságot, elábrándozott(11.). Aztán fölkelt, hátán összekulcsolt kézzel megállt a magaácsolta kis kalitka előtt, fütyörészett, csipogott egy kicsit a stiglicnek, Gyuszinak(12.). Később lámpát gyujtottak(13.). Erzsi fölolvasta Mihelics néninek a «Szabad Nép»-et s egy részletet a «Nagy Összeesküvés»-ből(14.). Az asszony hálás volt, elérzékenyült, sírt, amikor Gorkij halálát hallotta, pedig nem is tudta, ki volt(15.)­.

[X.] Reggel berakta a három gömbvasat, nagykomolyan, bíztosan fogott hozzá, mintha sose csinált volna mást(1.). Berci bácsi,mikor, szokása szerint, késve megérkezett, rácsudálkozott a fűrészre, nem értette, mi történt(2.). Elfordult, aztán ismét vissza, közelebb jött, ujjával megtapogatta a rudakat(3.).

– Mit akarsz te itt(4.)?

– Én semmit – felelt Csont Emil lassan, nyugodtan s a másik fűrészhez indult – dolgozom a gép helyett(5.).

[XI.] Már készült a kérdésre(1.). Odaát is beerősítette a munkadarabokat, indított(2.). Most nem volt semmi dolga, cigarettára gyujtott, kiállt a műhely ajtajába, süttette magát a reggeli nappal(3.). Az öreg olyan közel tolta az arcát a gömbvashoz, mintha enni akarna belőle(4.). Motyogott valami érthetetlent, aztán Csont Emilhez fordult(5.). Amaz egy választ várt, egy egész élet tévedésének elismerését(6.). Teljes mellel fordult oda, derűsen, elszántan, komolyan(7.). Berci bácsi ezt mondta:

– Nekem adod a cigaretta végit(8.)!

[XII.] A dolognak azonban gyorsan híre ment a gyárban(1.). Először ­a szomszéd, a nagyobbik műhelyből jöttek csudájára az újításnak, majd mérnökök futottak le a tervezőirodából, számol­tak, adatokat vettek fel, markolászták a Csont Emil kezét(2.). Dél­ben a hangosan beszélő bemondta a nevét(3.). Délután lejött hozzá a vállalatvezető(4.). Újra el kellett mesélni az egészet, sürgettek a szerelőműhelyben, hát most majd én sürgetem a gömbvasakat – mutatta(5.). Kevéssel négy előtt megjelent a kuckó ajtajában Far­kasics szálas alakja(6.). A fűrészhez sietett, minden oldalról meg­nézte, orrgyökerén bosszús ráncok jelentek meg, rövid körmével a rúdra koppantott(7.).

– Négy hónap veszteség! – mondta s már nyargalt ki a műhelyből, mert az udvarról hívták(8.).

– Micsoda veszteség!? – kiáltott utána Csont Emil(9.).

– Ha előbb jössz rá(10.)! Hol tartanánk már(11.)! – De még visszanevetett egyszer az ajtóból, óriási öklét a magasba emelte komm­unista köszöntéssel(12.).

[XIII.] Az ismeretlen gépmunkás néhány nap alatt híres ember lett a gyárban(1.). A szakszervezeti napon újításáért ő kapta a legnagyobb jutalmat ebben a hónapban: 2500 forintot(2.). A többiek nevében is ő mondott köszönetet(3.). Fölállt a dobogóra, szemébe nézett az üzemi dolgozók négyezres sokaságának, kis rózsaszín papírlapból olvasta, amit még délután megírt: – Elvtársak(4.)! Azt, amit tettem, én azért tettem, hogy a szocializmust még hamarabb felépíthessük(5.). És mi, a gyár dolgozói, igenis tudjuk, hogy eredményeink mind egy-egy pofon a reakció, meg az im­perialisták arcán(6.). Nekünk a hároméves tervet két és fél év alatt teljesíteni kell, mert így ígértük meg Rákosi elvtársnak(7.).

[XIV.] Hatalmas taps robbant föl, ütemessé tagolódott, úgy hang­zott, mint mikor kovácsok verik roppant kalapáccsal a vörösen parázsló vasat, aztán ismét összefolyt, lassan elcsitult(1.).

[XV.] – És igen, elvtársak, mi ezt meg is fogjuk valósítani(1.). De nemcsak a három-, hanem az ötéves tervet is, és akárhogy acsar­kodnak és makacskodnak a mi ellenségeink, a külföldön és bel­földön, de még itt a gyáron belül is, hát nagyon tévednek, mert majd meg fogják látni, hogy mi nemcsak a pártnapon vagyunk kommunisták, de a munkában is, mert ez kell a termeléshez(2.). Szabadság(3.)! – Öklét suta-szögletesen magasba emelte: a kis, szőke, csapzott gépmunkás olajos ruhájában óriássá nőtt ott emelvényen(4.). Kőszoborrá, amely öklöt mutat az ellenségnek, példát a jóbarátnak(5.). A vállalatvezető, az Ű. B. titkára, a szakszervezet küldöttje,a szónokok mind megszorították a kezét, amint végigoldalgott a hosszú asztal mellett: Farkasics rá is kacsintott, míg óriás ujjai közé fogta Csont Emil tenyerét(6.). – Ki ez ember? – súgta fülébe a szakszervezeti kiküldött(7.). – Üzemünk büszkesége(8.). Sztahanovista– súgta vissza Farkasics(9.).

A szöveg több mint ötven éves távolsága miatt szükséges némely kifejezés magyarázata – lásd a jegyzetekben⁸. Mivel nem szerzői szövegről van szó⁹, ezért a szerző nevének említésétől eltekintek.

A SZÖVEG ÉRTELMEZÉSE

Úgy gondolom, hogy a szöveg hagyományos elemzése során mutathatók ki legmegfelelőbben a „stílusirányzat” sajátosságai. Szeretném rögtön az elején leszögezni, hogy véletlenül sem szándékozom esztétikai értékek felől közelíteni a művet – abból a szempontból az újraközlést sem érdemli meg.

A történet körüljárása

A legegyszerűbb, ha a szegedi iskola mestereit¹⁰ követve legelőször az elbeszélővel foglalkozunk. (Vannak, akik a narrátor kifejezést használják, de maradjunk az egyszerű magyar szakkifejezéseknél.)

A szövegünk mesélője a hagyományos „mindent-tudó elbeszélő” – ez nemcsak az egy szálon futó cselekmény egyszerűbb követését teszi lehetővé, hanem áttételesen a nagy vezetőre is utal, aki éppen így mindent tud.

Azt persze nem állítjuk, hogy a munkások közé járó író [már ha járt egyáltalán közöttük] oda is figyelt volna a valóságos környezet megértésére-megértetésére. Olyan apróságokkal nincs tisztában, hogy a satunak például pofája van¹¹, nem állkapcsa. Pedig ezt nemcsak minden fa-, bőr- és fémmunkás tudja, hanem bárki, aki hobbiból szerel. Vagy a darabolóról ír, de a novellájában elképzeltetett gép nem létezik. Szakember segítségem szerint a hőse használta szerkezet vagy fémipari elektromos esztergapad lehetett, vagy fémipari elektromos körfűrész. (Ilyen, hogy „lengő kés” vagy „lengő fűrész” nincs – anyagismereti evidencia, hogy a vágóél rögzített.) Későbbi kritika alapja lehetett, hogy az írónak, aki termelési regényt, művet akar írni, annak be is kell kapcsolódni a termelésbe¹².

De nemcsak a termelés világában nem volt otthonos az elbeszélő – a számolással is hadilábon állt. Persze, ezt Csont Emil nyakába lehetett varrni. Nézzük csak a szöveget! Példamunkásunk eredetileg 27 vasat darabolt egy óra alatt; ez nyolc órás műszakban 216 gömbvas. Az újítás következtében 60 vasat fog darabolni, ez egy műszakban 480, hat nap alatt 2.880 – s ha két géppel dolgozik, akkor 5.760 gömbvas lesz az eredmény. S Csont elvtárs úgy számol, hogy az újítás következtében a jövőnek ajándékoz 33-at óránként, ez nyolc óra alatt 264, két géppel 528 (igaz, neki az V/9, mondatban csak 500 jön ki) hat nap alatt 3.168 (neki csak 3.000 – ugyanott). De mi történik, ha valaki az olvasók közül az elbeszélő után számol? Egy órában 3.600 másodperc van, tehát Csont szaktárs 130 másodperc alatt (II/15.) fűrészel el egy gömbvasat, akkor 27,692 vasat fűrészelt az újítás előtt. Az újítás következtében a jövőnek csak 32,308 ajándékozhatott óránként. 8 óra alatt ez 258,464; 2 géppel 516,928 (még ez is messze van az V/9-es 500-ától); 6 nap alatt pedig csak 3101,568 (szemben az V/9. 3000-rével). Bárki mondhatná, hogy szőrszálhasogatás, de a termelési műben a számoknak stimmelni kell!

Miután „célzott” szövegről van szó, minden kételkedési lehetőség a szöveg igazságtartalmában gyengíti annak hatásosságát. Lehet, hogy nyolcadikos diákok sem „ették meg” a többszörösen kitüntetett szerző szövegét?

Van azonban egy másik megközelítési lehetőségünk: vizsgáljuk meg, hogy az elbeszélő hogyan viszonyul az elbeszélt tartalomhoz! Erre legjobb eszköz a beszédmódok vizsgálata¹³. Szeretném, ha nem kevernénk össze ezt a fogalmat az elbeszélési móddal, már csak azért sem, mert a tanult indoeurópai nyelvek többségében ennek jelölésére grammatikai viszony van, tehát az beszédmód nem azonos az elbeszélő móddal! A belső monológ elmaradása nem kelt feltűnést, hiszen a narrátor „kívülről” mutatja az eseményeket. A mindent tudó elbeszélő nézőpontjának teljesen megfelel, hogy a tizenöt bekezdésből hat (I., VII., VIII., XIII., XIV., XV.) egyenes beszédben, hat (II., VI., IX., X., XI., XII.) pedig függő beszédben íródjék. Szabad függő beszédben az a három (III., IV., V.) íródott, amely az újítás folyamatát kísérte figyelemmel – az elbeszélő ekkor érezte szükségét, hogy maga is „belépjen” a történetbe, s megjegyzéseivel segítse hősét.

A szöveg megértéséhez egy másik szegedi iskola tapasztalatait hívom segítségül, a szemiotikai szövegtanét¹⁴. Érdemes összeolvasnia a bekezdések tételmondatait¹⁵!

„Már régóta izgatta a kérdés: lehetne-e újítani, ésszerűsíteni munkájában(2.).

Százharminc másodperc telt el, míg a végére ért, s a levágott rönk a padlóra hullott(15.).

A kés már a vasban sik­lott, mélyebben s egyre mélyebben... (9.)

Százhatvannyolc másodperc telt el(10.).

A siker elragadta, vérszemet kapott(1.).

A mű túlnőtte mesterét, kifutott a keze alól, önálló életet kezdett(2.).

Elmosolyodott(1.).

Négy után ottmaradt, hegesztőt, kézifűrészt, csavarokat kerített, vékony rézcsövet(2.).

Elolvasta az újságot(2.).

Reggel berakta a három gömbvasat, nagykomolyan, bíztosan fogott hozzá, mintha sose csinált volna mást(1.).

Már készült a kérdésre(1.).

A dolognak azonban gyorsan híre ment a gyárban(1.).

A szakszervezeti napon újításáért ő kapta a legnagyobb jutalmat ebben a hónapban: 2500 forintot(2.).

Hatalmas taps robbant föl, ütemessé tagolódott, úgy hang­zott, mint mikor kovácsok verik roppant kalapáccsal a vörösen parázsló vasat, aztán ismét összefolyt, lassan elcsitult(1.).

Sztahanovista– súgta vissza Farkasics(9.).”

S vessük ezt most össze a lineáris görbével is megrajzolható, tartalmi elemekre épülő hagyományos szerkezettel!

* Expozíció: I.1-3. Csont Emil vázlatos bemutatása

Az első nap

II.1-15. Csont hattól az üzemben – egy gömbvas mérése

III.1-9. Csont két gömbvasat vág időre

IV.1-10. Csontnak sikerül

V.1-9. Csont három gömbvasat vág időre

* Konfliktus:

VI.1-6. Csont emlékezik az 1942-es múltra

VII.1. Pillanatnyi állapot

* Kibontakozás:

VIII.1-7. Délután négytől hatig dolgozik

IX.1-15. A szocialista munkás estéje – Erzsi, Mihelics néni, Gyuszi, a stiglic

A második nap

X.1-5. Csont Emil és a szociáldemokrata Berci bácsi

XI.1-8. Munkás pillanatok

XII.1-12. A siker: szomszéd műhely munkásaitól a párttitkárig (négy előtt ér oda)

Néhány nappal később

XIII.1-7. A szakszervezeti nap története

* A tetőpont:

XIV.1. Rákosi ünneplése

* A megoldás:

XV.1-9. Csont Emil ünneplése

Mindkettőben súlyozott a XIV. bekezdés. A tények magukért beszélnek: az események azt mutatják, hogy a tudatos munkás és az épülő-építendő szocializmus egymásra utaltságát és kapcsolatát a nagy vezető biztosíthatja. (A szöveg retorikai szerkezetét fölöslegesnek tartom megvizsgálni¹⁶, hiszen ez már csak megerősíti eddigi következtetéseinket.)

A figurák rajza

A történet cselekményével nagyon nem szükséges foglalkozni – nemcsak vágottsága miatt, hanem minden azért van, hogy a szereplők személyiségében, tetteiben és sorsában fölmutassák a szocialista embereszményt.

Talán az egyik legbonyolultabb figura a főszereplő, Csont Emil¹⁷. Az elbeszélő vagy a népi hős életszerű kettősségét kívánta bemutatni, vagy előre gondolva kívánta fedezni magát, ti. dehogy szolgálta ki ő a hatalmat. Sajnos a nyomdatechnika nem teszi lehetővé a párhuzamos láttatás sztereo érzékeltetését, ezért egymást követve hozom a tulajdonságokat.

Példaszerűségét készítik elő az alábbi jegyek: fiatal munkás (I/1.); ugyanakkor csak ketten dolgoznak Berci bácsival egy kis műhelyben. Van zsebórája (II/13.); érzi a munkát: testével követi a gépet (III/4). Gyors felfogású (IV/6-7.); többet dolgozik (VIII/2-6.). Ismeretlenből válik híressé (XIII/1.); meg mer szólalni, de csak papírból (XIII/4.). „Öklét suta-szögletesen magasba emelte: a kis, szőke, csapzott gépmunkás olajos ruhájában óriássá nőtt ott emelvényen(XV/4.). Kőszoborrá, amely öklöt mutat az ellenségnek, példát a jóbarátnak(XV/5.).” Az olvasóban fölidéződik a Soós Imre által megformált munkásfiú alakja a Dalolva szép az élet című kultuszfilmből.

Csakhogy vannak más jellemzői is: műhelye szemetes (II/9.). Kinézete antipatikus: törpe szemű (IV/1.); ijedős (IV/2-3.) üveges, dagadt szemű (V/4.), ijedős (V/5-6.); ijedős (VI/1.). Emellett fenyegető-erőszakos (VI/5.), titkolózó (VIII/1.). Otthon „Cipőstül dőlt az ágyra(IX/1.).” Infantilis ahogy elképzeli a kapitalistát (IX/7-11), vagy hogy a madárral bánik (IX/12.). Semmit nem segít otthon. Cigarettázik munkaidő alatt (XI/3.); lenézi az idősebb szakmunkást (XI/7.), s még akkor is „oldalog” (XV/6.), amikor oka lenne büszkén járnia.

Ezt a két képet kapcsolja össze a párttitkár minősítése: „Üzemünk büszkesége(XV/8.). Sztahanovista (XV/9.)”

Vannak viszont fenntartásaink: hiszen a szöveg szerint mire volt képes a szocializmus eme Supermanje? Egy vas helyett kötésbe fogott először kettőt, majd hármat. Még ha a marxi továbbfejlesztett hegeliánus elveket vesszük is arról, hogy a mennyiségi növekedés minőségbe csap át – a gyorstalpaló marxista-leninista esti egyetem egyik alaptétele –, akkor is letagadhatatlan, hogy csak oda kellett tennie. Hogy ezen miért kellett ennyit gondolkodni? És miért rohangáltak a mérnökök(!) vagy a vállalatvezető(!)? Nyilvánvaló, hogy baj van az alapokkal, a termelési hatékonyság legalapvetőbb követelményeivel. [Megjegyzem, a szöveg megvágója kihagyta az iskola szövegből a következményt: megváltozik a teljesítménynorma! Tehát minden más munkásnak többet kell termelnie Csont Emil „újítása” után.]

Berci bácsiról, az öreg szakiról alig tudunk meg valamit, azon kívül, hogy csak ketten vannak a többiektől elválasztott, s ezzel kiemelt kisműhelyben. Az elbeszélő maga is minősít: „szokása szerint, késve megérkezett, rácsudálkozott a fűrészre, nem értette, mi történt (X/2.). Ne felejtsük, olyan valakiről van szó, akit Csont Emillel együtt valamilyen okkal kiemeltek a többiek közül. S nemcsak képtelen megérteni a fiatal kommunista szakmai észjárását, hanem hajléktalan lumpenproletárra jellemzően lövi a rigót, potyázza a cigarettavéget (XI/8.). Mintha az író megérezte volna, hogy neki lehet menni a régi munkásoknak, a szociáldemokratáknak, szakszervezeti tagoknak.

A másik kontraszt-szereplő Farkasics, a párttitkár. Nem sokat tudunk róla; külsejétől, hogy szálas (XII/6.), munkás kezű (XII/7.; XV/6.), valamint azt, hogy csak a termelésre gondol (XII/8-11.). Könnyen kiszámítható a sorsa: legyen bármilyen gond a termelésben, rá fogják fogni, hogy összejátszott a szabotőrökkel – s akkor még ott a nevéből gyanítható délszláv származás végzetet kihívó jelentése is.

A mellékfigurák jelentéktelenek; sem az otthon, sem a gyár szereplői nem élők, nincsenek kidolgozva még Berci bácsi szintjén sem. Lehet, hogy „Erzsi”-vel vagy „Mihelics néni”-vel kezdhetnénk valamit, de hihetetlenül elnagyoltak. A névtelenek pedig csak statiszták.

A létével sugalmazó világ

Gyaníthatóan az író azért csökkentette minimálisra a személyiséggé formált személyeket, mert sokkal fontosabbnak tartotta a környezet bemutatását.

De milyen ez a gyár? A szövegből kikövetkeztethető jellemzők szerint a műszak vége délután négy óra; ha a nyolc órás munkaidővel számolunk, akkor a műszak fél nyolc-nyolc körül kezdődik. Reggel hat körül ér véget a csökkentett éjszakai műszak, akkor ennek este fél tíz-tíz körül kellett kezdődnie. Hol a rohamtempó? Hol a nehézipar-építőipar kiemelt fontossága?¹⁸

És a gyár maga: koszos, füstös, sötét… a termelő műhelyek távol vannak az irodától, a személyi-emberi körülmények biztosításáról (fürdő, illemhely, étkező, öltöző, kultúrlétesítmény) nem esik szó. És nincsen ellenőrzés: valaki akkor kapcsolhatja be az energiát, amikor akarja… Meg a titkolózás! Vagy a műszakból való késés! Napozás, cigarettázás az udvaron.

Vagy átüt az igazság az író szövegén – de ennek idealizált célzatosságával 1949-ben ez elképzelhetetlen! Vagy a szerzőnek fogalma sincs arról, amiről ír, s azt hiszi, ha Rákosi ünneplését meg a sztahanovista mozgalomra való utalást beveszi a szövegébe, akkor már eleget tett a kurzus igényeinek. [S valami igazsága lehet, hiszen alkotásait díjazzák – a „mindent tudó” értelmező megjegyzése]

S milyen az otthon? A szövegből következtethetünk a társbérletre: Mihelics néni nem Erzsi anyja, Erzsi valószínűleg Csont Emil társa. Szórakozásuk a Szabad Nép vagy A nagy összeesküvés olvasása – pedig ha Csont Emilnek zsebórája van, akkor rádiójuk is lehet, s ha gyári munkás, akkor városban élnek, s egy szocialista városban már vannak kulturális intézmények is. Gyerek meg nincs, helyettesíti Gyuszi, a stiglic. Ez lenne az ideális szocialista életforma?¹⁹ Viszont kétségtelen, hogy a párt jelen van az otthon hétköznapjaiban is.

S a két állapotrajznak mit kell mutatnia? Hogy az átlagember belső elkötelezettsége a szocializmus, a kommunizmus megvalósítására irányul. Nem lehet tekintettel lenni a maradi munkásokra (Berci bácsi). Az értelmiségnek alá kell rendelnie magát a társadalmi céloknak (mérnökök, vezetők viselkedése). S még az öntudatos munkásnak (Csont Emil elképzelése a kapitalista világról) is állandóan szembesülnie kell a párt szigorú, de „szerető” elvárásaival (a Farkasics közvetítette „éthosz”). Minden mozgásban van., minden változhat – kivéve egyetlen biztos pontot, amelyhez a viszonyulás egyszerre ad biztonságot, erőt és boldogságot. Ez a pont Rákosi Mátyás (aki mögött fölsejlik Sztálin alakja).

NAPJAINKIG NYÚLÓ HATÁSOK

Sokan hajlamosak azt gondolni, hogy a Rákosi-rendszert eltörölte 1956, hogy a Kádár-rendszert „nullázta” 1989-1990 változása. Ám ez tévedés. Az idő változása nem jelenti az ókori mondás teljes érvényességét: Tempora mutantur, et nos mutamur in illis. Ha változnak is az idők, de az emberek alkalmazkodása nem jelenti, hogy elfelejtik tapasztalataikat, viszonyulási beidegződéseiket. Sőt ezek szervesen hagyományozódnak az utódokra, ahogyan növekedik például a cseppkő.

A humoros kontraszt hatása

Mi maradt napjainkra a Rákosi-rendszerről vagy a kádári korról? Elsősorban a humoros visszaemlékezés - gondoljunk csak a filmsikerekre! Közönségsiker a Rákosi-érát idéző Te rongyos élet, vagy A tanú. Hasonlóképpen a Kádár-rendszert bíráló Csinibaba, Cha-cha-cha vagy az Egészséges erotika. Már a kritikus szemlélet filmjei problémásabbak – főleg az érthetőségük miatt: Eldorádó (Rákosi-korszak), Megáll az idő (a Kádár-diktatúra kialakulása). Úgy tűnik, hogy a nevetségesség inkább összekapcsol: nemcsak a viccekkel, Hofi Géza-paródiákkal, de a lekicsinyitéssel is.

A dokumentációs anyagok már nem ilyen népszerűek. A Filmmúzeum vagy a Duna Tv koridéző filmjei nem vehetik fel a versenyt a kereskedelmi csatornák kínálatával. S bár a Terror Háza látogatottsági indexe jobb, mint az Ópusztaszeri Emlékparkké, ám ebbe gyaníthatólag benne van a budapesti kirándulást segítő kormánytámogatás is. A Kiskunmajsa környéki Pongrácz-tanyamúzeum, vagy a hódmezővásárhelyi Emlékpont már nem ennyire népszerű. Mintha ugyanúgy el akarnánk felejteni a múltat, mint annak régebbi részleteit²⁰.

A nyelv romlása

Van azonban a tudatmódosulásnak más, maradandóbb hatása is! Ez pedig az élő nyelvhasználat romlása, amely a pártzsargont kiszolgáló szövegek terjesztésével kezdődött. Később pedig a nyugati hatásnak való behódolással folytatódott Ennek jelentőségét egy nagyon egyszerű vizsgálattal bizonyítom: az olvasókönyv szövegét szembesítem a ma még talán érvényesíthető nyelvhelyességi kritériumokkal:

I.1-3..: az állítmányi igeidők bekezdésen belüli indokolatlan váltogatása durva nyelvhelyességi hiba. [Iskolai mércével 3 pont – a továbbiakban csak a pontmennyiség szerepel.]

II.4.: „most járta végét a(z) … műszak” – a szólás az agóniára vonatkozik. Stílustörés. Súlyos nyelvhelyességi hiba. [Iskolai mércével 2 pont]

II.6.: „széles-e az állkapcsa” – a szakkifejezés pontatlan, a satunak (szorító)pofája van; fölösleges eufémizmus, a szaknyelv ismeretének hiánya. Súlyos nyelvhelyességi hiba. [2]

II.6.: „befogjon” – az E/3. személyű alak a satu vagy Csont Emil? A ráutalási hiány durva nyelvhelyességi hiba. [3]

II.11.: „vidéken” – evokatív jelentése ellentétes a 9. mondatbeli kuckóval. Stílustörés. Súlyos nyelvhelyességi hiba. [2]

II.12.: „ezt ő még sohasem mérte” – jellegzetes anglicizmus: a személyes névmás fölösleges „erősítés”. Durva nyelvhelyességi hiba. [3]

II.14.: „fehér olaj sugara hűsítette a seb helyét” (kiemelés tőlem – Á.K.) A szakma hiányos ismeretét terjengős kifejezéssel palástolja: nem a seb helyét kell hűsíteni, hanem a sebet. Stílustörés. Súlyos nyelvhelyességi hiba. [2]

III.3.: az „az” mutató névmási utalószó távolabbira körülményre utal, itt viszont az ’ez’ lenne a helyes. A keverés súlyos nyelvhelyességi hiba. [2]

III.4.: „a végéhez maga állt” – hiányos utalás: az ékek végéhez, vagy a gömbvasak végéhez. Ti. a vágóél helye ismeretlen; a szaknyelv ismeretének hiánya. Durva nyelvhelyességi hiba. [3]

IV.5.: „járta át a penge” – pedig még nem vágta le; a szaknyelv ismeretének hiánya. Súlyos nyelvhelyességi hiba. [2]

IV.7.: „hajazta” – nyelvjárási szó, Móricz Zsigmond Barbárok művét idézi. Lehet, hogy az író a nép fia, de Csont Emil munkásgyerek. Stílustörés. Súlyos nyelvhelyességi hiba. [2]

IV.8.: „balzsamként oldotta” – lehet, hogy nyomdahiba, bár a balzsam nemcsak olthat, oldhat – csak itt az oldásnak nincs jelentése is. A szaknyelv ismeretének hiánya stílustörést okozott. Súlyos nyelvhelyességi hiba. [2]

V.4.: „Leült” – a megszemélyesített penge, vagy Csont Emil? A ráutalási hiány durva nyelvhelyességi hiba. [3]

V.5.: „az ő élete” – jellegzetes anglicizmus: a személyes névmás fölösleges „erősítés”. Durva nyelvhelyességi hiba. [3]

VI.4.: „maró” – a magyar szaknyelv megkülönbözteti: a „maró” a szerszám vagy az anyag; a „marós” a munkát végző személy. A szaknyelv ismeretének hiánya súlyos nyelvhelyességi hiba. [2]

VI.5.: „maró” – a magyar szaknyelv megkülönbözteti: a „maró” a szerszám vagy az anyag; a „marós” a munkát végző személy. A szaknyelv ismeretének hiánya súlyos nyelvhelyességi hiba. Ismételve újra hiba. [2]

VIII.1.: „gyúrta egész nap a munkáját” – sportnyelvből átvett kifejezés. A szaknyelv ismeretének hiánya stílustörést okozott. Súlyos nyelvhelyességi hiba. [2]

IX.11. „Ledobta az újságot, elábrándozott” – az E/3-as igék lehetőséget adnak az E/3-mal jellemzett imperialistával való összekeverésre. A ráutalási hiány durva nyelvhelyességi hiba. [3]

IX.13.: „gyujtottak” – nincs értelmezve a többes számú alak megjelenése; a ráutalási hiány durva nyelvhelyességi hiba. [3]

XII.1.: „azonban” – értelmezhetetlen az ellentétes kötőszó. Súlyos nyelvhelyességi hiba. [2]

XII.2.: „adatokat vettek fel” – germanizmus, durva nyelvhelyességi hiba. [3]

XII.2.: „a Csont Emil kezét” – a határozott névelő hibás használata anglicizmus. Durva nyelvhelyességi hiba. [3]

XII.5. A teljes mondat hibás: összevonja a leírást és a személyes mesélést – pongyola fogalmazást. Súlyos nyelvhelyességi hiba. [2]

XIII.4. mondattól önálló egységként kellene feltüntetni – súlyos nyelvhelyességi hiba. [2]

XIII.5.: „én azért tettem” – jellegzetes anglicizmus: a személyes névmás fölösleges „erősítés”. Durva nyelvhelyességi hiba. [3]

XV.2.: „a külföldön” – a határozott névelő hibás használata anglicizmus. Durva nyelvhelyességi hiba. [3]

XV.7.: „súgta fülébe” – hiányos utalás, elsőre nem lehet az F/3-as alakok miatt tudni, hogy Csont Emilébe-e vagy Farkasicséba. Durva nyelvhelyességi hiba. [3]

Ha az elért 67 hibapontot arányosítjuk a terjedelemmel, akkor azt mondhatjuk, hogy Arany János nagykőrösi javításaitól a mai középszintű érettségi követelményeiig húzva a határt: a szöveg nyelve ellentétes az igényes magyarsággal!

S miért tekintem ezt veszélyesnek? Mert a Kádár-rendszer a politikai konszolidáció idején a pártalkalmazottakat – különösen az államvédelemben magukat politikailag kompromittáltakat – szétnyomta a közművelődés, a korabeli média és a kultúra területére. Jó, voltak közöttük tehetségesek²¹, ám a többség terjesztette a bukott rendszer kommunikációs gyakorlatát, nyelvhasználatát.

Írói, közbeszédi gyakorlatuk a média közreműködésével belefolyt abba a ma köznyelvet helyettesítő sztenderdbe – Nádasdy Ádám szakkifejezése – amely a városi szlenggel összeolvadva nemcsak elárasztja a magyar nyelvet beszélők közösségét, hanem a posztmodern irányzat közvetítésével az irodalmi nyelvet is. Nem kívánom föltámasztani a Grétsy László kezdeményezte nyelvvédelmi vitát, csak középiskolai tanárként jelzem: az sms-en, msn-en felnövő, kereskedelmi csatornák információit fogadó nemzedék olvasási-megértési világképe nagyjából az 1970-es évek slágerszövegeinek a szintjén bezárul. Az ennél korábbi magyar nyelvű szépirodalmi szövegek megértése gondot okoz, amelyre időt fordítani (szótárt, tankönyvet lapozni) sajnálnak a diákok. (Hogy a szakirodalommal mi a helyzet, másik kérdés.)

A manipulált befogadó

S végül nemcsak a nyelv, nemcsak az ideológia hatása; a piac jegyében ma már csak egy fizetőképes közönség van, akit valamilyen módon meg kell szólítani. Hogy ezt a közönséget Albert Györgyi, Havas Henrik vagy Sebestyén Balázs, Szulák Andrea szólítja meg, vagy a nemzeti érzésre rájátszó Barcsa Dániel és társai (átírt, plagizált szövegeikkel), vagy a nyugati sikerkönyvek mintájára honi magyarításokkal kísérletezünk – lásd a Harry Potter-jelenséget kihasználni kívánókat –, ez már részletkérdés.

Egy a biztos: az ál-történetekkel etetett befogadók generációs örökítéssel – ez talán túlzás – olyan közönséget alakítottak, hagytak kialakulni, amely gyakorlatilag a kereskedelmi csatornák szövegeinek/történeteinek fogyasztójává vált. Nem kívánok itt a szappanoperákkal, valóságshow-kkal foglalkozni, mert nem is feladatom. De amíg a Rákos- és Kádár-rendszerben a lázadó, a szembefordulást választó megtalálta a neki inkább megfelelő szövegeket, és tudott is velük kezdeni, most, a szabad világban ugyan ki keres szövegeket. S ha van is ilyen kínálat, akkor mit tud vele kezdeni? Hiszen tulajdonképpen már olvasni sem tud…

A manipulált befogadó, akár az eszme, akár a pénz=siker bűvöletében, eltávolodik attól a közösségtől, amelytől eredt. Mert a nyelvi kontinuitást elveszítve nemcsak a múlttal szakít, de a jövővel sem fogja tudni majd összekapcsolnia magát. Itt állunk a globális világ természetes (?) asszimilációs kihívásának megszólítottjaként – s vajon lesz-e bennünk Luther Márton-i tartás?

Jegyzetek:

1: Lásd a vitát interneten [pl. Hollósi Zsolt:Lebutított klasszikusok in Délmagyarország 2008.12.06.] és Nógrádi Gergely honlapja (w3.nogradigergely.hu)

2: Jaroslav Hašek: Švejk, a derék katona; Robert von Musil: A tulajdonságok nélküli ember.

3: Van ugyan egy összefoglalásom a sematizmusról (és a többi stílustörténeti korszakról) – lásd w3.mozaik.info.hu/mozaweb/stilus – 2008.11.30. Ez olyan jónak tűnik, hogy jelzetlenül felhasználják. Bizonyító példáim:

* Stilisztika /KJF/ Előadó: Dér Csilla Ilona: A stilisztika mint önálló tudományterület kialakulása. A stílus lehetséges meghatározásai. Stíluselem, stílusérték, stílusminősítés, stílusrétegek, stílusárnyalatok. In w3.eduline.hu/archiv/ /filefolder/2003-09-03-10-16-18/ /2003-09-03-10-17-12/stil001.doc – 2008.09.23. Más: 159 sor + 1 sor + 273 sor = 433 sor = 66,8% össz.: 648; Utánam: 215 sor = 32,2 %;

* Cím:KJF Dér Csilla Ilona - Stilisztika; Leírás:A stílus lehetséges meghatározásai; Stíluselem; Stílusérték; Stílusminősítés; Stílusrétegek; Stílusárnyalatok; A hasonlatok működése, összehasonlítása a metaforával In w3.doksi.hu/fet/php – 2008.09.23. ;

* Stilisztika; Administrator, november 10. 2006.;Jegyzetek;G5 csoport; ZH, dec. 16-án, 12-től, órai anyagok hozzá: Órai anyagok / Levelező (2006/2007-os tanév 1. félév) /Dér Csilla Ilona PhD órai anyagai In w3.gossler.hu – 2008.09.23.;

* 5LSKBP - II. Félév. - Stilisztika: Dér CsillaIlona · Tematika · In w3.users.atw.hu/ /5lskbp/ /2stilisztika – 2008.09.23.

Mindez persze nem jelenti, hogy középiskolai tanárként vállalkoznék egy terjedelmes monográfiára, bár a Miniszterelnöki Hivatal felkérésére készítettem egy összefoglalást: A magyar irodalom története in A magyar történelem és kultúra1000 éve. Magyar nyelvű multimédiás DVD-ROM Felelős szerkesztő Barna Gábor Poszt-Art Bt. – Bar-So Kft. Cégcsoport Tudományos Kulturális Iroda Szeged, 2008.

4: Néhány mű: A. Szerafimovics: Vasáradat, Ny. Osztrovszkij: Az acélt megedzik; M. Solohov: Új barázdát szánt az eke, A. Fagyajev: Az Ifjú Gárda.

5: In Magyar könyv az általános iskola VIII. osztálya számára Tankönyvkiadó Budapest, 1950. 304. o.

6: In Magyar könyv az általános iskola VIII. osztálya számára Tankönyvkiadó Budapest, 1950. 300-304. o.

7: Megjegyzés: a (római szám) a szöveg bekezdéseit jelöli, a (arab szám)a bekezdés szövegmondatait – így könnyebb lesz rá hivatkozni.

8: A megértéshez szükséges szavak, kifejezések értelmezése:

* Acheson: Dean Acheson, az USA külügyminiszter-helyettese, később, 1949-től 1953-ig külügyminiszter; Truman elnök tanácsadója.

* Sanghai: 1949. május 27-én a kommunista csapatok elfoglalták a várost, aminek következtében mind a Kuomintag vezetősége, mind a külföldi és kínai tőkés társadalom elhagyta Sanghajt. (in w3.hu.wikipedia.org/wiki/sanghaj – 2008.09.22.)

* új háborúra készülnek: 1949. április 4-én Washigtonban megalakult a NATO.

* «Szabad Nép»: a magyar Dolgozó Pártjának hivatalos napilapja.

* «Nagy Összeesküvés»: Albert E. Kahn és Michael Sayers könyve a szocializmus ellenségeiről; fordította Házi Endre. Szikra Könyvkiadó Budapest, 1949. 432. o.

* 2.500,- forint: „Az egy keresőre jutó éves átlagbér 1949-ben 7.280 Ft.” [egy hónapra 606,66 Ft] In http://users.atw.hu/deszocpol/szocgondtortenet... – 2008.09.22.

* pártnap: havonta-kéthavonta egy vasárnap a párt agitációs gyűlésekre, vagy ingyenes munkára késztette az embereket.

* Ű. B.: az Üzemi Bizottság a Rákosi-rendszernek az olasz fasiszta állam korporációs gazdaságirányítására emlékeztető szerve. Tagja az állami vezetés képviselője, a pártvezetés megbízottja, a szakszervezeti küldött és az ifjúsági szervezet, a DISZ választottja. A kimondott cél a termelés összehangolása a dolgozók érdekeivel.

* Sztahanovista: a szovjet Sztahanovról elnevezett élmunkás, aki teljesítményével példát mutat (és rá hivatkoztatva változtatják a normát).

9: A filológiai kutatások eredményeit a következőkben foglalhatom össze. Az eredeti szöveg a Franklin kiadó h.n. (Budapest), é.n. (1949) kiadványában található, ez 175 oldalas. A kötet hat elbeszélést tartalmaz, a Szép élet az első, 5-34. o. között. A kötetben visszatérő figura Farkasics párttitkár, aki a második, Méreg (35-60. o.) és a negyedik, Jókedvű esztergályosok (84-123. o.) fontos szereplője. A filológiai összevetés tényei (a helyesírási hibákra nem vagyok tekintettel!):

* Az eredeti szöveg (innen Ktxt) I-XXXIX. bekezdése kimaradt az olvasókönyviből (innen Otxt).

* A Ktxt XL. bekezdésének 1-6 mondata kimaradt. Helyette Otxt I/1-3. Majd a Ktxt XL/7-től az Otxt II/1. következett. Innen egyezés az Otxt II/15. végéig, kivéve az Otxt II/14. mondat utolsó szavát: a Ktxt-ben „hevét” szerepel a ’helyét’ glosszéma helyett (22. o.) – a később említett nyelvhelyességi hiba az átíró felelőssége.

* Otxt IV/8.: az eredetiben is „oldotta el” szerepel (23. o.)

* A Ktxt-ben a XLIV. bekezdés tartalmazza az „Elmosolyodott.” mondatot (24. o.), amely az Otxt-ben VII. bekezdésként szerepel. Ez már a második bekezdésbeli eltérés! (A húzást nem számítva.)

* A Ktxt XLVII. bekezdése különbözik az Otxt X. bekezdésétől. Ott ugyanis a 3. mondat után más következik: „– Mire valók azok a vasakok? – kérdezte, s hogy választ nem kapott:” Ez már a harmadik bekezdésbeli eltérés!

* Az Otxt XI. bekezdése kreáció, a Ktxt XLVII. Bekezdése nem törik meg. Ugyanakkor az Otxt XI/6. mondatában ez nehezen érthető szó található: „választ” – ezzel szemben az eredetiben „vallomást” (25. o.) Ez már a negyedik bekezdésbeli eltérés!

* A Ktxt XLVIII. bekezdése tagolásában egyezik az Otxt XII-vel; kivéve a mondattagolást: a kritikus XII/5. helyett az eredetiben ez szerepel: „Újra el kellett mesélni az egészet. – Sürgettek a szerelőműhelyben, hát most majd én sürgetem a gömbvasakat – mutatta” (26. o.)

* Ezután ismét húzás következik: a Ktxt IL-L. bekezdését (26-27. o.) a Otxt jelzetlenül kihagyja. Ez már az ötödik bekezdésbeli eltérés! Az eredeti közlésétől, akárcsak az I-XXXIX. Esetében, eltekintek – értelmezésünkön semmit nem változtat.

* A Ktxt LI. bekezdéséből az Otxt három bekezdést kreált: Otxt XIII-XV. Ez már a hatodik bekezdésbeli eltérés! Emellett szövegbeli eltérések is vannak: Otxt XIII/2. mondat: „kétezerötszáz” kiírva (27. o.); Otxt XV/6. kettőspontja helyett pontosvessző van „Farkasics” előtt (28. o.); az Otxt XV/8-9. mondata helyett pedig a következő olvasható az eredetiben: „– Egy fejlődőképes elvtárs, - súgta vissza Farkasics.” (28. o.).

* A Otxt itt befejeződik, a Ktxt viszont folytatódik: LII-LXVII-ig (28-34. o.) Ez már a hetedik bekezdésbeli eltérés!

Mindezek azt bizonyítják, hogy az olvasókönyv ismeretlen előállítója drasztikusan belenyúlt a szövegbe.

10: A szegedi iskola jelesei Bernáth Árpád, Csúri Károly és Kanyó Zoltán – írásaikra terjedelmi okokból pontosan nem hivatkozom.

11: Részletesen lásd w3.ezermester.hu – 2008.0922.; még Ezermester 2000/3. (Rögzítőszerszámok).

12: Lásd a közismert irodalmi anekdotákat: Örkény István Sztálinvárosban, Moldova György Komlón.

13: Az összehasonlítás kedvéért összegzem a megfigyeléseimet:

I.1-3. Csont Emil vázlatos bemutatása – [E/3]: egyenes beszéd

Az első nap

II.1-15. Csont hattól az üzemben – egy gömbvas mérése – [E/3]: függő beszéd

III.1-9. Csont két gömbvasat vág időre – [E/3]: szabad függő beszéd

IV.1-10. csontnak sikerül – [E/3]: szabad függő beszéd

V.1-9. Csont három gömbvasat vág időre – [E/3]: szabad függő beszéd

VI.1-6. Csont emlékezik az 1942-es múltra – [E/3]: függő beszéd

VII.1. Pillanatnyi állapot – [E/3]: egyenes beszéd

VIII.1-7. Délután négytől hatig dolgozik – [E/3]: egyenes beszéd

IX.1-15. A szocialista munkás estéje – Erzsi, Mihelics néni, Gyuszi, a stiglic – [E/3]: szabad függő beszéd

A második nap

X.1-5. Csont Emil és a szociáldemokrata Berci bácsi – [E/3]: szabad függő beszéd

XI.1-8. Munkás pillanatok – [E/3]: szabad függő beszéd

XII.1-12. A siker: szomszéd műhely munkásaitól a párttitkárig (négy előtt ér oda) – [E/3]: szabad függő beszéd

Néhány nappal később

XIII.1-7. A szakszervezeti nap története – [E/3]: egyenes beszéd

XIV.1. Rákosi ünneplése – [E/3]: egyenes beszéd

XV.1-9. Csont Emil ünneplése – [E/3]: egyenes beszéd

14: Ismét csak a legjelesebbeket említem: Petőfi S. János professzort, Békési Imre, Nagy János egyetemi tanárt, Benkes Zsuzsa és Vass László PhD-doktorokat. Különben az iskola munkásságáról a Szemiotikai Szövegtan tanulmánysorozat írásai vallanak – erről részletesen a Szögedi könyvszemle (avagy mit kezdhet az olvasó egy renitens recenzenssel) in Szeged 2008/1. című írásomban.

15: A szöveg tételmondatai: I/2.; II/15.; III/9.; IV/10.; V/1.; VI/2.; VII/1.; VIII/2.; IX/2.; X/1.; XI/1.; XII/1.; XIII/2.; XIV/1.; XV/9.

16: Ehhez fölhasználhattam volna a helyi hatosztályos képzésnek készült saját munkám: Magyar nyelv VI. (Rétorika) Tankönyvpótló jegyzet a hatosztályos gimnázium hatodik osztályosainak Deák Ferenc Gimnázium, Szeged, 1997. Hogy mennyire alkalmas, arra bizonyíték, hogy Kónya Lászlóné Retorika Jegyzet és szöveggyűjtemény kommunikáció-szakos hallgatók részére Kézirat (2. változatlan utánnyomás) Budapest, 2002. [Szegedi Tudományegyetem Budapesti Média Intézet] jegyzete döntő többségében ennek anyagából készült.

17: Nem kívánom az Emil keresztnevet kritizálni, de hirtelenjében csak Kemény Zsigmondot tudom említeni, aki olyan képtelen nevekkel tudta megajándékozni szereplőit. A csont vezetéknév ismerős a mozgalmi életből: Szántó Judit, József Attila élettársa Csont Judit néven publikálta korai verseit.

18: Én gyerekként a hatvanas éveket láttam, akkor reggel hat, délután kettő, este tíz volt a műszakváltás – később, a hetvenes években idénymunkásként részt is vettem benne. A Rákosi-rendszerben ilyen puha lett volna a norma?

19: Vessük csak össze a családi idillt a Butaságom története című önkritikus film vasutas-jelenetével, amelyben Básti Lajos kényszerül eljátszani a szocialista realista mozdonyvezető figuráját!

20: Apró, de jellemző kontraszt a magyar nacionalizmusról: máig nem készült térkép arról, hogy 1919. augusztus-októbere között milyenek voltak a magyarországi megszállás területi megoszlásai.

21: Csak a Terror Háza tablóiról ismerőseket emelném ki: Berkesi Andrást, a Kádár-rendzser siker-íróját, Kardos G. Györgyöt, az írót és kiadó-szerkesztőt vagy Komlós Jánost, a Magyar Televízió humoristáját.