Az énkép jellemzői és formálódása az empirikus kutatások tükrében

A szülők és nevelők jól tudják, hogy a serdülőkor a fejlődés kritikus időszaka. Drámai változások történnek ekkor a fizikai, kognitív, szociális és emocionális funkciókat tekintve egyaránt. A gyermeki és felnőtti lét közötti átmeneti állapot viselkedéses szabályai, társas elvárásai nem kellőképpen definiáltak, az átalakulóban levő kiskamasztól a környezete az egyik pillanatban azt követeli meg, hogy komoly és felelősségteljes magatartást tanúsítson, hiszen „már nem kicsi", a másikban pedig, hogy feltétel nélkül engedelmeskedjen a felnőttek által diktált előírásoknak, hiszen ő „még csak egy gyerek". Mindeközben látványos testi változások is bekövetkeznek a serdülő életében egészen rövid idő alatt, a fiatalt a tükörbe pillantva esetleg teljesen más kép fogadja, mint akár néhány hónappal korábban, és a hirtelen átalakult fizikumnak az elfogadása gyakran szintén nem problémamentes. Ilyen körülmények között nem meglepő, hogy a fiatalok a „Ki vagyok én?" és a „Hol van a helyem a világban?" örök kérdéseire keresik a választ. Ezzel a gyakran nem is teljesen tudatos, de rendkívül intenzív belső önismereti tevékenységgel egyidejűleg az énkép instabil és változékony, valamint erősen a más személyeknek a serdülőre adott reakciói által befolyásolt. Minthogy az énkép önmeghatározásunk centruma, a serdülőkor válságos időszakának dinamikus lelki történéseit is annak alakulásán, változásain keresztül tudjuk megérteni leginkább. Éppen ezért különösen indokolt, hogy mind a szülők, mind a pedagógusok megismerjék a fejlődés ezen fontos aspektusának a lélektanát, hiszen ez segítheti őket a fiatalok viselkedésének jobb megértésében és elfogadásában. Jelen tanulmány a serdülőkori énkép, önértékelés témakörében végzett empirikus vizsgálatok áttekintésével és a szerző szakdolgozatának alapjául szolgáló saját kutatásának bemutatásával kíván ehhez a megismeréshez segítséget nyújtani.