Dr. Péics Hajnalka és Rozsnyik Andrea: Magyar–szerb–angol matematikai szótár

Takács Márta 0 hozzászólás

November 16-án került bemutatásra dr. Péics Hajnalka és Rozsnyik Andrea Magyar–szerb–angol matematikai szótára, amelynek kiadását az Új Kép szerkesztősége vállalta magára.

Régi hiányosságot pótol a szótár, hiszen a vajdasági magyar ajkú matematikusok mindenképpen találkoznak a kétnyelvűség problémájával. Ha Szerbiában folytatják egyetemi tanulmányikat, akkor magyar iskolába kerülve oktatóként kerülnek nap, mint nap olyan helyzetbe, hogy a pontos magyar matematikai szakszónak utána kell nézniük különböző magyar forrásokban. Az internet ma már sokat segít ebben, de a bőség zavarában időnként olyan forrásra is bukkanhat a kereső, amely nem megfelelőképpen alkalmazza a fogalmakat. Aki az anyaországban diplomázik, annak, visszatérve a közösségünkbe, naprakészen kell boldogulnia a hazai szakirodalommal, és nem utolsósorban, ahogyan ezt néhány oktató a középiskolákban már meg is teszi, el kell mondania a magyar tagozatokban a tanulóknak a matematikai fogalmak szerb neveit is, hogy a tanulók szerbiai egyetemre kerülve ne az ismeretlen szavak tengerében vesszenek el.

LegfRiSSebb
Gabriel García Márquez nem halott
„García Márquez halálának hírét testvére, Aida és a kiadók néhány órán belül hivatalosan bejelentik” – twittelte az „UmbertoEcoOffic” felhasználó hétfőn. A hír persze őrült gyorsan körbeért a Twitteren, és már terjed a Facebookon is, hogy a híres, Nobel-díjas kolumbiai író május 14-én elhunyt. 
westbook.eu