Fuji. El kell ismerni, hogy ha egyetlen vulkánt kell kiválasztanunk, hogy tűzokádó, pöfögő társait képviselje, akkor a japán Fujinál aligha találhatnánk méltóbbat. Pedig nekünk itt Európában sem kell szégyenkeznünk, hisz nálunk magasodik az Empedoklész által is megmászott Etna (egyben a vén kontinens legmagasabb, legnagyobb tűzhányója), vagy itt van az ifjabb Plinius levelei által a történetírásba is bevonult Vezúv, amely az ókorban a világ leghíresebb vulkánkitörését produkálta (lásd később). A Fujinak – vagy Fuji-sannak – a történelmi időkben nem voltak ennyire katasztrofális kitörései (korábban sem), de mint megannyi önállóan magasodó, impozáns társa, jelképpé, emellett zarándokhellyé vált Japánban. Évente sok ezren keresik fel annak ellenére, hogy az év során csak egyetlen hónap, az augusztus hómentes, és a zarándokoknak 3776 méterig kell felkapaszkodniuk. A Fuji önálló kúpja a környező síkság miatt talán a világ legmesszebbről látszó vulkánja. Élő jelkép már csak azért is, mert szikrázóan fehér csúcsát, amely gyakorta felhők közül emelkedik ki, sokmillió japán láthatja Honshu szigetén minden nap.