Kedves Melánia!
Közhely lesz az, amit most írok: Mély megdöbbenéssel vettük tudomásul örök távozásod hírét. Közhely, mert a halállal nem tudunk megbékélni, nem tudjuk elfogadni, még akkor sem, ha valaki oly szép kort élt, mint Te. És engedd meg, hogy most tegeződjünk, dacolva a múlttal. Te még az az igazi, régi vágású professzorasszony voltál, aki sohasem tegeződött tanítványaival, illetve hallgatóságával. Nem akartál „savremeni” lenni, mint a legtöbb mai előadó, határon innen és határon túl, akik már a bemutatkozásnál leszögezik: Tegeződjünk, úgy könnyebb nektek is meg nekem is!