Augusztus: a vajdasági magyar pedagógusok számára a továbbképzések hónapja.
Nagy öröm számunkra, hogy az idén immár 10. alkalommal kerül megrendezésre a Szabadkai Nyári Akadémia.
A Vajdasági Pedagógus Egyesület keretein belül 1993-ban kezdtünk működni, mert szükség volt a magyar nyelven tanító pedagógusok összefogására és továbbképzésére. 1995-ben megtörtént az Egyesület hivatalos bejegyzése, és ezután mint Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete dolgoztunk. A Nyári Akadémia megszervezésére 1996-ban került sor. Ebben az időben az általunk szervezett képzéseken kívül nem volt magyar nyelvű tanári továbbképzés.
Az elnökség jeles hazai és külföldi előadókkal szervezte meg a munkát, és igény szerint növekedett a szakcsoportok száma.
Hagyománya és múltja van e rendezvénynek, amely tíz évvel ezelőtt indult, azzal a céllal és elgondolással, hogy itt, a délvidéken a magyar anyanyelvű oktatást ápoljuk, képezzük, hiszen a kisebbség ereje a minőségben van.
Az első továbbképzések nehézségekbe ütköztek. Nehéz feladatuk volt azoknak a kollégáknak/kolléganőknek, akik vállalni merték a szervezést, az előadást és a részvételt.
De voltak, akik mindezt felvállalták, és jöttek tízen, majd húszan, ötvenen, százan, százötvenen…
Ma már ez egy nagy csapat, nagy pedagógus társaság, ahova szívesen jönnek a kollegák, hiszen sok újat, hasznosat hallhatnak szakmai téren, és munkájukba beépítve ifjúságunk nevelési és oktatási színvonalát emelhetik.
Tevékenységünket a szerbiai Oktatásügyi és Sport Minisztérium is elismerte a 2003-as akkreditációval.
Bízunk benne, hogy a Szabadkai Nyári Akadémia továbbra is tartalmas és színvonalas továbbképzést nyújt a magyar nyelven oktató pedagógusok számára.
Köszönet mindazoknak, akik segítették munkánkat.
Köszönet a támogatóinknak:
a Magyar Köztársaság Oktatási Minisztériuma
a Szabadkai Önkormányzat
az Apáczai Közalapítvány
az Illyés Közalapítvány
a Tartományi Oktatási és Művelődési Titkárság